Ahogy nekünk az egyetemen mesélték, a ragasztókat csak azért vetették el, mert száradáskor nagyon merevvé válnak, az üveg még millimétereket sem tud mozogni, nem is beszélve a nyári hőtágulásról. Ezért gyakran megrepedtek az üvegek. Ráadásul egy ilyen üveget kivenni és újat beragasztani is bonyolult volt.
A tömítőpaszták túl lágyak voltak: télen még csak-csak működtek, de nyáron megolvadtak, mint a gyurma.
Így hát maradt a poliuretán tömítőanyag, amely kiváló tulajdonságokkal bírt: rugalmasan tágult, és engedte az üvegnek a kismértékű mozgást (hőtágulás).
Ezzel három legyet ütöttek egy csapásra, vagyis:
- Megszűntek a beázások.
- Nem volt korrózió.
- Nőtt a biztonság, mivel nagyon nehéz lett eltávolítani az üveget. Csak betörni lehetett.
Az üvegek beragasztása tömítőanyaggal sokkal hatékonyabbnak bizonyult, mint a gumitömítések.
De miután összegyűjtötték a statisztikát a tömítőanyagokról, kb. 5 évvel később (most már nem emlékszem pontosan az egyetemi anyagból), szintén felmerültek problémák, amelyeket meg kellett oldani.
Nevezetesen:
- A poliuretán réteg gyorsabban bomlik le a napsugarak hatására. Szintén jelentkeztek szivárgások, kevesebb volt belőlük, de voltak.
- A poliuretán réteg – nem tapad olyan hatékonyan a sima üveghez. Előfordult, hogy az üveg magától elvált a tömítőanyag rétegtől, a rázkódástól.
- Nem esztétikus. Vagyis amikor az üveget gumiba tették, nem voltak kifolyások. De a tömítőanyag könnyen „kimászott” a nem kívánt irányokba, ami enyhén szólva nem nézett ki túl jól.
A „fekete pöttyök” megjelenése
Ha most valaki azt gondolja, hogy ez csak egy ilyen dizájnfogás, kb. 30%-ban van igaza. A fekete pöttyök a szélvédő konkrét műszaki részletei.
Ahogy fentebb írtam, az üveg széleire fekete réteget kezdtek felvinni. Nem okozott gondot az üveg széleinek elsötétítése. Így megszabadultak a poliuretán tömítőanyag bomlásának problémájától, hiszen oda gyakorlatilag nem jut napfény.
A második probléma: hogyan lehet az üveget tartósan a poliuretán tömítőanyaghoz rögzíteni? Az üveget a szélein érdesíteni („csiszolni”) kellene (hogy jobb legyen a tapadás), de hiszen ott van az elsötétített felület.
Ezért kezdtek speciális, tartós kerámiafestéket felvinni, amelyet aztán kemencékben beégettek. Érdes réteg jött létre, amelyhez a tömítőanyag egyszerűen tökéletesen tapadt és jól tartott az autó teljes élettartama alatt.
Csakhogy volt egy kis probléma: beégetéskor a festék „lövöldözhetett”, azaz mintha forrt volna, és a buborékok különböző irányokba lövelltek szét. Ha akár csak egy kis pötty is került a fekete rétegen kívülre, az már selejtnek számított.
De emlékszel, hogy ott volt a harmadik probléma is: az esztétika. Így hát, hogy ezt a két gondot megoldják, elkezdték alkalmazni ezeket a „fekete pöttyöket”:
- Vagyis, ha a festék véletlenül „fröccsen” egyet, az a pötty elveszik a többi között, a gyártó pedig mondhatja, hogy ennek így kell lennie.
- Sőt, ezt a pöttyös sávot néha túlzóan kiszélesítik – akár 5 vagy több centiméteresre is. Ez olyan „problémás helyeken” fordul elő, ahol nehezen rögzíthető elemek vannak. Azért használják ezeket a „fekete pöttyöket”, hogy elrejtsék az apróbb hibákat (a tömítőanyagét, vagy egyszerűen csak a panelek illesztését). Míg a szélvédő szélein ez a sáv általában elég keskeny, addig például a visszapillantó tükör rögzítésénél lehet szélesebb is.
Később a „fekete pöttyök” dizájn jelleget is kaptak. Sok gyártó elkezdte felvinni rá a saját emblémáját, hogy bizonyítsa, az üveg eredeti, nem hamisítvány.
Az oldalsó ajtókon nincsenek „fekete pöttyök”, mivel ott teljesen más a feladat (az üvegeknek le kell tudni húzódniuk), és ott még megmaradtak a gumitömítések.
De eredetileg a „fekete pöttyök” az autóipar fejlődését jelentik a szélvédő karosszériához való rögzítésében. Elhagyták a gumitömítéseket a tömítőanyaggal történő ragasztás javára.
Nos, ezt az infót hoztam nektek az egyetemről. Remélem, érdekesnek találtátok.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
