Ezek remekül példázzák, hogy a múlt feltárása miért kelti fel továbbra is mind a szakemberek, mind a nagyközönség figyelmét.
Az egyik ilyen rejtélyt a mesterien faragott kőgolyók jelentik, amelyeket túlnyomórészt Skóciában találtak, és a késő neolitikum korából származnak (kb. i. e. 3200–2500).
Több mint 425 ilyen golyót találtak. Általában egy krikettlabda méretűek, és sokféle kőből készültek. A felszínüket megmunkálták, néha kiemelkedő, kerek korongokkal díszítették, máskor pedig mély bevágásokkal, amelyek magas domborművű kiemelkedéseket és sziromszerű formákat alkotnak.
A díszítésük spirális vagy koncentrikus mintázatú, ami visszaköszön az adott korszak kerámiáin és monumentális kőemlékein is.
Némelyiket sírokban, másokat településeken találtak meg. Ritkán, vagy talán soha sem teljesen egyformák, és a legtöbbjüket magányosan lelhetjük fel, ezért úgy tűnik, nem egy készlet részei voltak. Úgy tűnik, némelyiküket használat közben erősen igénybe vették.
Hogy eredetileg mire használták ezeket a kőgolyókat, az már a 19. századi első felfedezésük óta számos vita tárgyát képezi. Sok közülük véletlenszerűen került elő, vagy műgyűjteményekből származott, ahol a megtalálás körülményei nem voltak jelentősek, és ritkán leltek rájuk régészeti ásatások során.
Vajon hajítófegyverek voltak ragadozók és kártevők elriasztására? Harci eszközök? Játékszerek? Vagy esetleg mérősúlyok, háztartási dísztárgyak, emlékezést segítő eszközök, golyóscsapágyak megalitok mozgatásához, vagy fonaltartók? A választ mind a mai napig nem tudjuk.
Ezek az érdekes tárgyak nemrégiben kerültek a hírekbe, és egy Norton Disney-ben (Lincolnshire) talált újabb darab sok vitát váltott ki a rendeltetésükkel kapcsolatban.
A dodekaéderek a britanniai római korból (i. sz. 43–410) származnak. Ezekből a különleges, egyenként rézötvözetből készült tárgyakból mintegy 130 darabot találtak a hajdani Római Birodalom északnyugati provinciáinak területén.
Sem az ókori művészetben, sem az irodalomban nem ismerünk ábrázolásokat ezekről a tárgyakról. Nincs egységes méretük, és ritkán láthatók rajtuk olyan használati nyomok, amelyek utalhatnának a rendeltetésükre.
Talán vallási és mágikus szertartásokhoz használták, de az is lehet, hogy tudományosabb jelentőséggel bírt. Például mérhettek vele időt, vagy földmérő eszközként szolgálhatott. Akárhogy is, ez a szerkezet nagyon érdekesnek tűnik.
1889-ben három faragott krétahenger került elő egy gyermeksírból az észak-yorkshire-i Folktonban. A folktoni krétahengereket geometrikus minták díszítik, és szemekre, orra, valamint szemöldökre emlékeztető faragások láthatók rajtuk.
Egy negyedik, díszítetlen hengert 1993-ban, a nyugat-sussex-i Lavantban találtak meg. Egy másik, különösen gazdagon díszített darabot pedig 2015-ben, a kelet-yorkshire-i Burton Agnesben tártak fel.
A Burton Agnes-i hengert egy krétagolyóval, egy csonttűvel és három gyermek maradványaival együtt temették el. Az egyik gyermek maradványait i. e. 3005 és 2890 közé datálták.
A hengereken látható motívumok egy olyan művészi hagyomány részét képezik, amely a neolitkori kőgolyókon is megfigyelhető. Az elnevezésük ellenére valószínűtlen, hogy ezeken a krétahengereken hangszerként játszottak volna, és nem is láthatók rajtuk ütőhangszeres használatra utaló kopásnyomok.
Egyes kutatók a kerületüket egy szabványosított hosszmértékkel, az úgynevezett „hosszú lábbal” hozták összefüggésbe. Mások úgy vélik, hogy ezek kőbe vésett másai lehettek olyan, gyorsan lebomló anyagból készült tárolóknak, mint amilyenek a fedeles fadobozok vagy kosarak.
Mások a geometrikus jeleket csillagászati megfigyelésekkel próbálták összefüggésbe hozni. Azonban az a tény, hogy gyermekek sírjaiban találták meg őket, egy sokkal érzékenyebb magyarázatot sejtet.
A bronzkor az arany különlegesen magas szintű megmunkálásának időszaka volt. Aranylemezből és -huzalból rendkívül díszes személyes ékszereket készítettek. Ezek a kicsi, félkör alakú (nyitott) gyűrűk a késő bronzkorra (kb. i. e. 1000–800) datálhatók, és Írországban, Nagy-Britanniában, valamint Franciaország egyes részein fordulnak elő.
Gyakran egyforma párokban kerülnek elő. Lehetnek egészen egyszerű kidolgozásúak, vagy éppen ellenkezőleg, finom, geometrikus vésett mintával díszítettek.
Az újabb elméletek szerint lehettek orrkarikák, fülbevalók vagy hajdíszek is. Azonban egyik magyarázat sem tűnik igazán meggyőzőnek, mivel a kialakításuk egyes jellemzői megnehezítenék az ilyen jellegű használatot.
A kozmetikai dörzsölők kis, rézötvözetből készült, kétrészes készletek. Az egyik felük egy „mozsár” (egy hosszú, hajlított, barázdált edényke), a másik pedig egy „mozsártörő” (ami lehet rúdszerű és hegyes, vagy „hinta” alakúra hajlított). Gyakran akasztófülekkel és ember- vagy állatfigurás végződésekkel látták el őket.
A vízimadarak és a bikák gyakori díszítőelemek, amelyek más, a római kori Britanniából származó edényeken, például csészéken és vödrökön is megjelennek. Néhány készlet fallikus szimbolikája miatt egyes szakértők a termékenységgel hozták összefüggésbe ezeket.
Ezek a tárgyak jellegzetesen brit leletek, és ritkán fordulnak elő a kontinentális Európában. A késő vaskortól a korai római korig terjedő időszakból származnak (kb. i. e. 100–200), és széles körben elterjedtek voltak.
A kopásnyomok elemzése kimutatta, hogy ezeket a tárgyakat oldalirányú dörzsöléssel használták, egymáshoz illesztve őket. Lehetséges, hogy később a Római Birodalom-szerte használt lapos márványpaletták váltották fel őket, bár azok alapvetően más elven működtek: az alapanyagokat körkörös mozdulatokkal, fémkanállal vagy kőeszközzel keverték rajtuk.
Itt nem is annyira a használat módja a rejtély, hanem az, hogy milyen anyagot készíthettek velük. Felmerült, hogy gyógyszereket, afrodiziákumokat, kozmetikumokat vagy akár kábítószereket őröltek meg bennük. Azonban a tartalmukat eddig még soha nem sikerült sikeresen azonosítani.
Vajon még mennyi ősi rejtélyt tartogat a föld mélye?
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
