A biológusok szerint az állatok így alkalmazkodtak a víztömeg folyamatosan változó méretéhez. A mega-tó néhány millió év alatt többször is kiáradt, majd szinte teljesen eltűnt. A zárt víztömeg vízszintje teljes mértékben a beleömlő folyóktól függött, amelyek vízhozama a klímával együtt változott.
Semmi sem tart örökké, ezt tudjuk. 7,65-7,9 millió évvel ezelőtt, az úgynevezett Nagy Khersoni szárazság idején, az éghajlat elkezdett megváltozni, és ez a gigantikus tó végét jelentette. Akkor a vízszint majdnem 250 méterrel csökkent.
A Paratethys elvesztette térfogatának egyharmadát és területének kétharmadát. A medence középső részén – ahol ma a Fekete-tenger található – drasztikusan megnőtt a víz sótartalma, és egész fajok tűntek el, csak kövületeket hagyva maguk után.
Amíg azonban egyes fajok kihaltak, addig mások fejlődési lehetőséget kaptak. A Paratethys feltáruló partjai termékeny legelőkké váltak, és a szárazföldi állatfajok evolúciójának egy új gócpontjává váltak. Így jelentek meg a mai juhok, kecskék, antilopok ősei. A Paratethys déli partján, Nyugat-Irán környékén pedig a zsiráfok és elefántok ősei jelentek meg.
A tudósok négy hosszú szárazsági időszakot azonosítottak, amelyek valószínűleg arra kényszerítették ezeket az állatokat, hogy délnyugatra, Afrikába vándoroljanak. Tehát kiderül, hogy a Paratethys eltűnése közvetett módon befolyásolta az állatvilág evolúcióját még egy másik kontinensen is. Ez egyfajta „pillangóhatás”.
Körülbelül 6,7-6,9 millió évvel ezelőtt a tektonikus folyamatok felemelték a hegyeket a Földközi-tenger nyugati részén. Ezzel egyidejűleg az északi féltekén a gleccserek növekedése miatt a világóceán szintje 100-120 métert csökkent.
Ennek eredményeként a Földközi-tenger elszakadt az Atlanti-óceántól, és néhány ezer év alatt gyakorlatilag teljesen kiszáradt. Csak néhány hipersós tó maradt, amelyeket folyók tápláltak. Ez az esemény a paleogeográfiában Messinai sókrízisként ismert.
A szomszédos Paratethysben ezzel szemben a vízszint emelkedett a Kaukázus hegyeinek növekedése miatt. Egy bizonyos ponton a tó áttörte a természetes gátat a Boszporusz környékén, és 200-250 méter magasból a száraz Földközi-tenger medencéjébe zúdult. Természetesen ez nem egy nap alatt történt, de geológiai mércével mérve nagyon gyorsan.
A valaha hatalmas Paratethysből csak egyes részek maradtak meg: a Fekete-tenger, az Azovi-tenger és a Kaszpi-tenger, a kiszáradt Aral-tó, valamint az Urmia-tó és a Derjácseje-Nemek tó Iránban.
Emellett a Paratethys eltűnése erőteljes hatással volt a régió tájképére és ökológiájára.
Először is, természetesen hatással volt a tájképre. A Kaszpi-mélyföld, a Kaszpi-tenger és az Aral-tó közötti terület gyakorlatilag a régi víztömeg változatlan fenekét képviseli. Szemléletes példa erre az Üsztjürt-fennsík Közép-Ázsia nyugati részén: lapos, repedésekkel szabdalt síkság, kiemelkedő sziklaalakzatokkal – egykori szigetekkel.
Másodszor pedig, rendkívül termékeny lett a talaj. A tó fenekén évmilliók alatt felhalmozódott üledék ásványi anyagokkal és tápanyagokkal gazdagította a földet. És egyes tudósok szerint éppen ez a különleges talaj játszotta a főszerepet az első mezőgazdasági civilizációk megjelenésében és elterjedésében ebben a régióban. Közvetve vagy közvetlenül talán a magyar őseink is épp ezért telepedtek le itt.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
