ÉRDEKESBLOG.COM
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces
ÉRDEKESBLOG.COM

így forgatták a Csernobil című sorozatot, amely minden idők legjobbra értékelt televíziós műsora

2019. 06. 11.
HIRDETÉS

Az HBO legújabb minisorozatának első részét május 6-án vetítették, és kevesebb mint egy hónap elég volt hozzá, hogy a világ legnagyobb filmadatbázisán, az IMDB.com-on példátlan (10-ből 9,7-es) nézői értékeléssel minden idők legjobb televíziós műsorává váljon – olyan nagyágyúkat maga mögé utasítva, mint a Trónok harca, a Totál szívás vagy épp a Sherlock című sorozat. Az 5 epizódból álló minisorozatban a történelem legsúlyosabb ember okozta katasztrófájával, a csernobili atomerőmű-balesettel ismerkedhetünk meg úgy, mint eddig még sohasem.

1. A sorozat aprólékosan bemutatja, hogy milyen árat kellett fizetnünk az 1986 áprilisában történt borzalmakért: 350 ezer embernek kellett örökre elhagynia az otthonát, közel 600 ezer ember vett részt a mentési munkálatokban és a baleset évében mintegy 236 embert diagnosztizáltak akut sugárbetegséggel.

886249315_1218001048532002.jpg

2. A Szovjetunió vezetősége mindent megtett, hogy eltitkolja a világ elől a balesetet és annak következményeit, ezért a megbízható információk hiánya miatt a balesetet követő években számos mítosz és tévhit látott napvilágot.

1662927731_538318001067481.jpg

3. Korábban is láthattunk már csernobili atomerőmű-balesetet feldolgozó sorozatokat, ám egyiket sem övezte akkora érdeklődés, mint az HBO új minisorozatát.

94663078_104084180011361.jpg

4. A legtöbb film és sorozat persze inkább a zombi mutánsok és a baleset miatt létrejött szörnyekkel kapcsolatos mítoszokat és tévhiteket igyekezett meglovagolni, mintsem a baleset tényleges körülményeit bemutatni.

HIRDETÉS

2057452116_222326318001135.jpg

5. Az HBO új minisorozatában a tévénézők azonban most olyan képet kaphattak a balesetről, mintha ők maguk is ott lettek volna a Vlagyimir Iljics Lenin atomerőműben 1986. április 26-án.

1100182257_1157111800125763.jpg

6. A sorozat készítői mindent megtettek, hogy a lehető legélethűbb módon mutassák be a történteket és adják vissza annak hangulatát. Elmondásuk szerint azt akarták elérni, hogy ha a posztszovjet államok lakói végignézik az epizódokat, akkor úgy érezzék magukat, mintha egy időgépbe csöppentek volna.

511487504_318001233285390.jpg

7. A tévénézők vélhetően ezért, a sorozat realizmus jegyében történt forgatása miatt adtak ilyen magas osztályzatot az internetes felületeken – ám ezt a pontosságot nem volt könnyű megteremteni.

HIRDETÉS

2003373995_818001328888144.jpg

8. A megfelelő forgatási helyszínek, a dekorációk és háztartási cikkek megtalálása és beszerzése sok időt vett igénybe, ezért ennek az 5 epizódnak a létrehozása is több mint 2 évig tartott.

174836021_499418001401584.jpg

Még nincs vége, folytatás a következő oldalon!

9. A forgatás 2018. május 13-án kezdődött Litvánia fővárosának, Vilnius egyik lakóépületekből álló városrészében, Fabijoniškėsben, amely Pripjaty városának sorozatbeli helyszínéül szolgál. Az evakuálási jelenteket panelházakkal sűrűn épített környezetben vették fel.

813912914_865918001459880.jpg

10. Bár Pripjaty város ma már biztonságosan megközelíthető, a sorozat készítői mégis úgy döntöttek, hogy az utcái nem alkalmasak a jelenetek forgatásához – ezért esett végül a választás a litván Vilnius városra.

HIRDETÉS

1900792714_1506351800155822.jpg

11. Március végén a stáb Visaginas városába ment, hogy egyaránt felvehessék a kül- és beltéri jelenteket is az atomerőműves jelenetekhez. Ennek helyszínéül az Ignalina Atomerőművet használták a forgatás során.

1403176613_1180015467662177.jpg

12. Ez az erőmű 2009 végén üzemen kívül került. Gyakran emlegetik a csernobili atomerőmű „ikertestvéreként” mind a külső hasonlóságok, mind pedig amiatt, hogy ez is RBMK reaktorokkal rendelkezett.

108600648_2023854621800166.jpg

13. A csernobili atomerőmű reaktorának vezérlőtermét (amelyet az első részben láthatunk) szintén Vilnius város egyik elhagyatott gyárában rendezték be.

HIRDETÉS

1681586184_1551800163279929.jpg

14. 2018. júniusának elején a stáb végül Ukrajnába utazott, hogy az utolsó jeleneteket is felvehessék.

97800745_1418001730008506.jpg

15. A hosszú-hosszú hónapokon át tartó keresgélés és előkészület ellenére a sorozat teljes forgatása „csak” 16 hétig tartott.

700603879_1893180017994547.jpg

16. Elképzelni is nehéz, hogy mennyi munkájába telhetett a stábnak, hogy ilyen élethű módon adják vissza az akkori idők hangulatát. Neked hogy tetszett a sorozat? Oszd meg velünk hozzászólásban!

783531298_1014351800180535.jpg

Forrás:
Liked
HIRDETÉS

Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:

Napi érdekes
Previous Post

20 alak, aki azt hitte, hogy menő frizurája van, de tévedett

Next Post

20 kulisszafotó, amely betekintést enged kedvenc filmjeink varázslatos világa mögé

TovábbiCikkek

„Ott fognak meghalni”: a kínai sírok és óriási piramishegyek rejtélyei
Érdekességek

„Ott fognak meghalni”: a kínai sírok és óriási piramishegyek rejtélyei

2025. 05. 11.
Milyen az élet egy háremben: a keleti „tündérmesék” belseje
Érdekességek

Milyen az élet egy háremben: a keleti „tündérmesék” belseje

2025. 05. 11.
Sokan egész életükben rossz cipőméretet hordanak, én is elkövettem ugyanezt a hibát
Érdekességek

Sokan egész életükben rossz cipőméretet hordanak, én is elkövettem ugyanezt a hibát

2025. 05. 11.
Az egyetlen alkalom, amikor fegyverrel lőttek az űrben
Érdekességek

Az egyetlen alkalom, amikor fegyverrel lőttek az űrben

2025. 05. 11.

Friss cikkek

4 szigorú életszabály, amit időben át kell adnod a gyermekeidnek
Érdekességek

4 szigorú életszabály, amit időben át kell adnod a gyermekeidnek

2025. 05. 11.
A repülőgépszárny 9 titka, amiről csak a profik tudnak
Érdekességek

A repülőgépszárny 9 titka, amiről csak a profik tudnak

2025. 05. 11.
Miért hülyeség azt mondani a gyereknek, hogy kapcsolja le a villanyt, ha kijött a szobájából, és még 17 érdekesség, amit nem tudtál a villanykörtékről
Érdekességek

Miért hülyeség azt mondani a gyereknek, hogy kapcsolja le a villanyt, ha kijött a szobájából, és még 17 érdekesség, amit nem tudtál a villanykörtékről

2025. 05. 10.
Miért nem volt tanácsos csíkos ruhát viselni, és még 8 érdekes tény a középkorról, amiről nem tettek említést a tankönyvek
Érdekességek

Miért nem volt tanácsos csíkos ruhát viselni, és még 8 érdekes tény a középkorról, amiről nem tettek említést a tankönyvek

2025. 05. 10.
Mit tett Thaiföld királya, amikor rajtakapta a feleségét egy ágyban a testőrével?
Érdekességek

Mit tett Thaiföld királya, amikor rajtakapta a feleségét egy ágyban a testőrével?

2025. 05. 10.
Miért nem fagy meg a víz a víztornyokban télen?
Érdekességek

Miért nem fagy meg a víz a víztornyokban télen?

2025. 05. 10.
10 fotó, amely az utolsó volt a rajtuk szereplő emberek számára
Érdekességek

10 fotó, amely az utolsó volt a rajtuk szereplő emberek számára

2025. 05. 10.
Miért patkolják meg a házilovakat, ha a vadlovak olyan jól futnak „mezítláb”? Elmagyarázom
Érdekességek

Miért patkolják meg a házilovakat, ha a vadlovak olyan jól futnak „mezítláb”? Elmagyarázom

2025. 05. 10.
Még soha nem láttam ilyen panellakást! Ez a család csodát tett ezzel a 10. emeleti lakással
Érdekességek

Még soha nem láttam ilyen panellakást! Ez a család csodát tett ezzel a 10. emeleti lakással

2025. 05. 10.
Hihetetlen világ keresztmetszetben: 15 lenyűgöző dolog félbevágva
Érdekességek

Hihetetlen világ keresztmetszetben: 15 lenyűgöző dolog félbevágva

2025. 05. 09.
Hátborzongató esti mese: Jancsi és Juliska – az eredeti, nyers történet
Érdekességek

Hátborzongató esti mese: Jancsi és Juliska – az eredeti, nyers történet

2025. 05. 09.
Miért itatták ecettel Jézust a keresztre feszítéskor?
Érdekességek

Miért itatták ecettel Jézust a keresztre feszítéskor?

2025. 05. 09.
A világ legnagyobb erőművei – 10 hihetetlen szerkezet
Érdekességek

A világ legnagyobb erőművei – 10 hihetetlen szerkezet

2025. 05. 09.
Csak a képeken szép és kényelmes. Életképtelen ötletek a kertbe (honnan szedik ezeket?)
Érdekességek

Csak a képeken szép és kényelmes. Életképtelen ötletek a kertbe (honnan szedik ezeket?)

2025. 05. 09.
Miért nem él szinte senki az Egyesült Államok közepén?
Érdekességek

Miért nem él szinte senki az Egyesült Államok közepén?

2025. 05. 09.
A tudósok először ereszkedtek le a jemeni „Pokol kútjának” aljára, amelyet a helyiek megközelíteni is félnek
Érdekességek

A tudósok először ereszkedtek le a jemeni „Pokol kútjának” aljára, amelyet a helyiek megközelíteni is félnek

2025. 05. 09.
Load More
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces