Régen én is azok közé tartoztam, akik a szállodában így gondolkodtak: „á, ez nem az enyém”, „minek nekem ez a kis sampon”, „maradjon csak itt, hátha másnak nagyobb szüksége lesz rá”.
És minden egyes alkalommal szépen ott is hagytam mindent a polcon, mint egy illedelmes ember, mintha csak arra várnék, hogy bejöjjön a szobalány, körülnézzen, és azt mondja: na végre, egy normális vendég.
Aztán egyszer beszélgettem egy szobalánnyal. Csak úgy szóba elegyedtünk, mindenféle kioktatás vagy hegyi beszéd nélkül, mellékesen. És ezután teljesen megváltozott a hozzáállásom ezekhez az eldobható dolgokhoz.
Azt mondta: el sem tudod képzelni, mi történik velük, ha nem viszed el őket. Na, itt kezdett érdekes lenni a dolog.
Az összes mini sampon, tusfürdő, szappan, fogmosókészlet, papucs – minden, ami egyszer használatosnak számít: ha kinyitottad, vagy ha csak simán ott hagytad, a legtöbb szállodában repül a kukába.
Nem „adják oda a következő vendégnek”, és nem „teszik el későbbre”. A szemétbe megy. Még akkor is, ha csak egyszer nyitottad ki a flakont, ha csak egy cseppet használtál belőle, vagy ha csak arrébb raktad. Ezek a szabályok. Higiéniai előírások. Senki nem fog utána nyomozni, hogy használtad-e vagy sem.
És a java még csak most jön. Azt mondta: néha mi magunk is ledöbbenünk, mennyi mindent dobunk ki. Teli zsákokat. Minden egyes nap. Teljesen jó állapotú dolgokat, amiket még egy hétig vagy egy hónapig lehetne használni, magaddal vinni utazáshoz, kivinni a telekre, vagy bedobni a hátizsákba.
Na, ekkor valami átkattant a fejemben. Mert korábban azt hittem, hogy milyen környezettudatos és rendes vagyok, hogy otthagyom és nem viszem el a felesleget. De valójában csak asszisztáltam a rendszernek, hogy szívfájdalom nélkül kidobja az egészet. Nem a világot mentettem meg, csak nem vittem el azt, ami így is, úgy is a szeméttelepen végzi. Mondott még egy mondatot, ami nagyon megmaradt bennem: ha ezt bekészítették neked, az már a tiéd. Ha nem viszed el, az nem azt jelenti, hogy más kapja meg. Hanem azt, hogy kidobják.
Ezután más szemmel kezded nézni a dolgokat. Papucs? Vidd el! Úgyis egyszer használatos, nem mossák ki, nem raktározzák el, nem „adják tovább”. Ha te elmentél, a papucs megy a kukába. Sampon? Vidd el! Jól jön majd utazáskor, az edzőteremben, a repülőn, bárhol. Fogmosókészlet? Ugyanaz a helyzet. Szappan? Még inkább. Törölköző – na azt persze nem, az más tészta, az egyértelmű. De bármi, ami „bekészítés” vagy „eldobható”, azt gondolkodás nélkül elhozhatod.
És a legviccesebb az, hogy hirtelen lesz otthon egy normális kis utazós készleted. Nem kell minden alkalommal kis kiszerelésű cuccokat venni, nem kell azon agyalni, hogy mit vigyél az útra. És rájössz, hogy ez nem kapzsiság, nem sóherség, hanem puszta logika.
Azt is mesélte, hogy a legtöbb eldobható holmit pont a drága szállodákban dobják ki. Mert ott szigorúbbak az előírások. Ott semmit sem bíznak a véletlenre. Ott egyszerűbb kidobni valamit, mint kockáztatni egy panaszt.
Ezek után már egyáltalán nem érzed magad kínosan, amikor bepakolod ezeket a táskádba. Mert az alternatíva a szemeteszsák. És abban aztán semmi „nemesség” nincs.
Úgyhogy igen, a szobalány tényleg meggyőzött. Most már szégyenérzet és belső vívódás nélkül elhozok minden egyszer használatos dolgot. Mert vagy felhasználom, vagy csak egy újabb adat lesz a hulladékstatisztikában. És lássuk be, a választás itt egyértelmű.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
