Mivel az arany és az ezüst mindig is értékes valuta volt, a fülben lógó nemesfémdarab meglehetősen megbízható biztosítás volt a tengerész számára, aki bármikor megfulladhatott, vagy akár egy vihar után ismeretlen területre sodródhatott, megélhetés nélkül. Egyes hosszúkás fülbevalókat pedig a kalózok akár improvizált horgászhorogként is használhattak, hogy szükség esetén mindig tudjanak halat fogni, legalábbis ez az információ szerepel az egyik történelmi forrásban.
Gail Selinger kalóztörténész szerint van némi igazság ebben a mítoszban. „Ha kalóz vagy tolvaj lettél volna, soha nem temettek volna el, hanem inkább felakasztottak volna mindenki szeme láttára. De ha kalóz voltál, és valahol a parton találtak rád hajótörés után az idegenek, vagy bárhol máshol, ahol senki sem tudja, hogy kalóz voltál, akkor a fülbevalónak köszönhetően már volt pénzed egy méltó temetésedre, mivel nagyon sokan abban az időben tisztelettel bántak az ismeretlen halottakkal.”
A kalózkodás aranykorában sok kalóz lyukat fúrt az érmékbe, és nyakláncként viselte őket. „Ékszereket viseltek a testükön, a csuklójukon, a hajukban vagy a nyakukban, hogy senki ne tudja ellopni a pénztárcájukat. Sok régész talált kalóztemetkezéseket ilyen különféle improvizált ékszerekkel, tehát ez nem csak mítosz” – összegzi Selinger. Az azonban nem ismert, hogy mennyire volt elterjedt ez a gyakorlat.
3. ok
A temetésbiztosítás okán túl a fülbevalók és ékszerek a kalózok lázadásának szimbólumai is voltak az uralkodó európai felsőosztály rendszerével szemben. A kalózkodás virágkorában, a 17. és 18. században Európa nagy részén, és különösen Angliában számos luxusról szóló törvény volt érvényben, azaz létezett a gazdagok és a szegények közötti megkülönböztetés, amelyet kiegészítők, ruhák, ékszerek stb. hangsúlyoztak.
„Az uralkodó osztály számára – az évezredek során – a kiegészítők legitim módjai voltak annak, hogy elkülönítsék magukat a közemberektől, szabályozva azt, hogy mit viselhetnek, mit ihatnak, és hol élhetnek” – mondja Selinger.
A törvények olyan dolgokat írtak elő, mint például azt, hogy milyen színeket viselhetnek az emberek, melyik nem viselhet ékszereket, és milyen helyekre nem járhatnak a közemberek. Azok, akik nem voltak hajlandók engedelmeskedni ezeknek a törvényeknek, börtönbüntetésre vagy nagy pénzbírságra számíthattak.
Nem csoda, hogy ez a szigorú ellenőrzési kultúra egyáltalán nem illett a kalózok szabad életéhez. „A kalózok lényegében szándékosan mentek szembe a törvényekkel.” Úgy gondolták: „Többé nem engedem meg nektek, hogy megmondjátok, mit tehetek, és mit nem” – mondja Selinger.
Éppen ezért néhány híres és sikeres kalóz gyakran viselt drága ruhákat, vagy akár arisztokratáktól zsákmányolt kiegészítőket is, mintha gúnyolódnának az uralkodó osztállyal, amiért az még jobban gyűlölte a kalózokat.
Az értékes fülbevalók vagy ékszerek „biztosítási” célból történő viselésének hagyománya az ókori görögökig nyúlik vissza, akik úgy gondolták, hogy az elhunyt embereknek feltétlenül fizetniük kell Kharónnak, a révésznek.
Akkoriban egy obolt (érmét) tettek az elhunytak nyelve alá, hogy biztonságosan átkelhessenek az alvilágba. Természetesen ez a görög hagyomány nem teljes egészében terjedt el Európában, de így vagy úgy új formát öltött, és rengeteg keresztény embert tett babonássá, akik emiatt úgy gondolták, hogy a haláluk után békére lelhetnek, ha megfelelő temetésben lesz részük.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
