Érdekes, hogy amikor az emberek Kínára gondolnak, a túlzsúfolt városokat, hatalmas metropoliszokat és a festői, sűrűn lakott keleti országrész rizsteraszait képzelik maguk elé.
Azonban Kína területének több mint fele sivatag, hegyvidék és sztyeppe, ahol szinte senki sem lakik. Ez mekkora ellentét, nem igaz?
Nézzük meg, mi az oka annak, hogy Kína lakosságának 94%-a az ország keleti részén él, míg a nyugati, látszólag oly hatalmas terület, gyakorlatilag üres. Járjunk utána!
Még 1935-ben Hu Huanyung kínai geográfus egy átlós vonalat húzott Kína térképén, amelyet később Hu-vonalnak neveztek el.
Jelenleg ettől keletre él Kína lakosságának 94%-a, míg nyugaton mindössze 6%. A Hejho–Tengcsung-vonal (ahogy ma nevezik) világosan elválasztja a sűrűn lakott síkságokat a sivatagoktól, hegyektől és terméketlen területektől.
És ami érdekes: annak ellenére, hogy Kína lakossága azóta majdnem megháromszorozódott, ez a demográfiai egyensúlyhiány változatlan maradt. Ennek az ellentétnek az okai természetesen a földrajzban és az éghajlatban rejlenek. Ez a vonal éles ellentétet mutat az ország keleti és nyugati része között, és már 1935-ben is 96%–4% volt az eloszlás a keleti országrész javára.
A Hejho-Tengcsung-vonaltól keletre fekvő területek ideálisak az élethez és a mezőgazdasági fejlődéshez. Itt termékeny síkságok, számos folyó és mérsékelt éghajlat található – minden feltétel adott a mezőgazdaság és a gazdasági élet virágzásához.
Például a Sárga-folyó (Huangho) és a Jangce vizet biztosítanak az öntözéshez, ami lehetővé tette egy gazdag és fenntartható agrárkultúra kialakulását évszázadokon keresztül.
Nyugaton azonban a helyzet egyáltalán nem ilyen rózsás. Ezek a területek igazi kihívást jelentenek minden élőlény számára. Itt találhatók a Himalája hegyláncai, amelyek „esőárnyékot” vetnek a Tibeti-fennsíkra, valamint a Góbi és a Takla-Makán sivatagok.
Ezek a területek rendkívül kevés csapadékot kapnak, ami a hagyományos mezőgazdaságot gyakorlatilag lehetetlenné teszi. Akár azt is mondhatjuk, hogy a kínai sivatagok folyamatosan új területeket „hódítanak meg”, terjeszkednek és terméketlen pusztasággá változtatják a földeket.
Ha a történelemre tekintünk, világossá válik, hogy Kína mindig is törekedett az északnyugati területek feletti ellenőrzés kiterjesztésére. Ezek a területek ugyanis fontosak voltak a nomád törzsek támadásai elleni védelem szempontjából, akik a kínai civilizáció központi síkságát fenyegették. Nem véletlen, hogy itt épült a Nagy Fal, és itt folytattak katonai hadjáratokat is.
A cikk még nem ért véget, folytatás a következő oldalon:
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
