Spárta ősi városát általában úgy ábrázolják, mint egy ókori görög várost, amely tele van félelmetes és erős emberekkel, akik szigorú katonai törvények szerint nevelkednek, és ahol nem volt helye a gyengeségnek.
Azonban kevesen tudják, hogy a maga korában ez egy meglehetősen progresszív társadalom volt, ahol a férfiak a többi, virágzóbb görög városhoz képest tisztelték feleségeik jogait és szabadságát.
Igen, a spártaiak annyira tisztelték a nőiket, hogy sok férfi számára teljesen elfogadott volt, hogy nemcsak egyenrangú jogokat biztosítsanak feleségeiknek, hogy földtulajdonhoz jussanak, hanem még azt is megengedjék nekik, hogy más partnereket válasszanak a fogantatáshoz és a gyermekszüléshez.
De miért osztották meg a spártaiak a feleségeiket más férfiakkal? És ami a legfontosabb, sok férfi miért volt köteles megosztani a feleségeiket a szigorú spártai törvények szerint?
Beszéljünk egy kicsit erről részletesebben.
7 éves korukban minden spártai fiút elvittek a családjától, hogy részt vegyenek a kötelező „Agogé” katonai kiképzésen, és elnyerjék állampolgári jogaikat.
20 éves korában a spártai férfi már felnőtt katonának számított, és megszerezte a spártai állampolgár összes jogát: harcolhatott és megházasodhatott, valamint gyermeket is nemzhetett. 30 éves koráig azonban nem élhetett a feleségével és gyermekeivel egy házban, mivel még mindig köteles volt osztozni a laktanyán a harcos társaival.
A spártai nők ezalatt írni-olvasni tanultak, és a férfiakkal egyenrangúak voltak (de külön tőlük) 15 éves korukig, és semmilyen szerepet nem játszottak a hadsereg életében.
Úgy gondolták, hogy a spártai nőknek sportosaknak kell lenniük ahhoz, hogy jó egészségnek örvendjenek, és erős katonákat szüljenek, valamint tudniuk kell bánni a fegyverekkel.
Militarizált társadalma révén Spártának folyamatosan szüksége volt a fiatalok beáramlására, hogy fenntartsa katonai erejét. Ezért a spártai nőket és férfiakat arra ösztönözték, hogy minél hamarabb kössenek házasságot, ha pedig ezt nem tették, akkor társadalmilag megszégyenítették őket.
Emiatt minden nő kénytelen volt utódokat (elsősorban férfiakat) nemzeni, és összességében ez számított a nők központi szerepének és kötelességének a spártai társadalomban.
Az athéni és más görög városállamokból származó nőkkel összehasonlítva a spártai nők jóval későbbi életkorban mentek férjhez, és olyan életet éltek, amelyben több szabadság volt, mint más görög városállamokban.
Mivel a nők gyakran nem éltek együtt a férfiakkal a házasságkötés után, amíg azok el nem érték a 30 éves kort, a spártai nőknek engedélyezték, hogy önállóan birtokoljanak és kezeljék a tulajdonukat. Ebben az értelemben egyenrangú jogi státuszt kaptak a férfiakéval, ellentétben a görög (később pedig a római) nőkkel, akiknek nem voltak jogaik a magántulajdonra.
Amikor egy spártai meghalt, a mezőgazdasági területei, amelyeket az államtól kapott, visszakerültek az államhoz. A magánföldje azonban egyenlő arányban (fiúk és lányok között) öröklődött feleségére és gyermekeire. És ez nagyon gyakran előfordult, mivel Spártában rengeteg férfi halt meg viszonylag fiatalon a militarista kultúra állandó háborúi miatt.
Arisztotelész ókori görög filozófus írásai szerint már az ő életében Spárta összes földjének közel 2/5-e kizárólag nők tulajdonában volt. A leggazdagabb spártai nők pedig még a spártai lovak nagy részét is birtokolták.
A spártai életmód szokatlan vonása az úgynevezett „feleségmegosztás” volt, amely törvényi szintjen létezett Spártában.
Erre a hagyományra gyakran hivatkoznak Polübiosz, Xenophón és Plutarchos írásaiban.
Így működött a „feleségmegosztás” törvénye Spártában a fennálló adatok szerint, amelyeket Xenophón ókori görög történész írt a „Lakedaimóni államrend” című művében és más műveiben:
Azt a tény, hogy egy spártai nő gyermeket szülhetett az egyik férfitól, miközben egy másikhoz ment férjhez, sok más görög városállamban komoly kritikát váltott ki.
A spártai nők hírhedettek voltak a görög férfiak körében. Nem csupán azért, mert a spártaiaknak törvényileg kötelező volt megosztaniuk őket más férfiakkal, hanem a ruházkodásuk, a házassági szokásaik és a kultúrájuk miatt is.
A spártai nők rövid (szoknyát) és dór peplost (ruhát) viseltek, amelynek hosszú oldalszakadéka volt, és sok női testrészt fedetlenül hagyott, ami lehetővé tette a nők számára, hogy kényelmesebben mozogjanak, és megmutassák egészséges fizikai vonzerejüket. Ami sok görög szerint elképzelhetetlenül illetlen volt.
A bronzszobrocskák gyakran ábrázolták a spártai sportolónőket úgy, hogy tunikában versenyeznek, és az egyik mellüket fedetlenül hagyják.
Plutarchos történész írásaiban arról írt, hogy a spártai lányok nyilvánosan meztelen rituális táncokat adtak elő, és arra is utalt, hogy a lányok és fiúk gyakran meztelenül versenyeztek együtt.
Euripidész a következő sorokat írta: „A spártai lányok még akkor sem lehetnének szemérmesek, ha akarnának. Rövid ruhákban járnak ki otthonról, meztelen csípőjüket rázva, és a fiatalemberekkel közösen edzenek.”
Egy athéni számára például elképzelhetetlen volt, hogy egy nő fiúkkal együtt járjon gimnáziumba, vagy a fiúk szeme láttára sportoljon.
Az athéni drámaírók gyakran gúnyolták a spártaiakat a mindennapjaikról szóló írásaikban. Előszeretettel ábrázolták az ellenség feleségeit könnyűvérű nőkként, a férfiakat pedig „fiúszeretőkként”, ami egy elterjedt, bár nem éppen elegáns módja volt az ellenség lejáratásának.
Emiatt az athéni drámaírók gyakran támadták a spártai férfiakat, amikor mindennapi életüket írták le. A spártai feleségeket könnyen elérhetőként, a férfiakat pedig „szeretőként” ábrázolták. Ez egy elterjedt – bár nem éppen pontos – módszer volt a spártaiak lejáratására.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
