10. Amikor négyéves voltam, anyukámmal a nagyszüleimnél vendégeskedtünk. Egyik nap anyukám és a nagymamám elmentek valahová, és én a nagypapámmal meg anyukám öccsével maradtam. A nagypapámnak volt egy kézi hajvágógépe, és láttam, hogyan vágja le a nagybátyám haját. Természetesen én is nagyon meg akartam nyiratkozni! A nagypapámnak volt humorérzéke és nagyon szeretett engem, így nem tudott nemet mondani. Amikor anyukám és a nagymamám visszatértek, sokkolta őket, hogy kopaszon és fülig érő szájjal láttak. A nagypapám jól megkapta a magáét, de azt mondta nekik: „A haj visszanő, de a gyerek öröme felbecsülhetetlen!”
11. A boltban farmert próbáltam. A szomszéd fülkéből kopogtak, és félénken megkérdezték: — Elnézést, maga ott mellettem, maga hölgy? Gondolkodva őszintén válaszoltam: — Úgy tűnik. — Ó, hölgyem, segítsen nekem! De kérem, csendben! Óvatosan bekukkantottam a fülkébe. Ott egy naiv hölgy volt, aki meggyőzte magát arról, hogy bele tudja préselni az 52-es méretét egy két mérettel kisebb ceruzaszoknyába. És bele is préselte. De felmerült a kérdés, hogyan fog kijönni belőle. A szoknya teljesen rászorult. — Hívjuk az eladót! – javasoltam. De a hölgy már könnyek között könyörgött: — Maga megőrült?! Azzal fognak vádolni, hogy tönkretettem a ruhát! Maga itt húzza meg, és le fog jönni! Különböző helyeken húztam, de nem jött. A lihegésünk és küzdelmünk nem maradt észrevétlen, és két éber eladólány rontott be a fülkébe, mögöttük a biztonsági őrrel. Elmagyaráztam a problémát. Az eladók megértették a szerencsétlen helyzetet. Az elkövetkező fél órában sok jó tanácsot kaptunk (egészen odáig, hogy „szappanozzuk be az oldalát”). A kollektív ész csodákra képes, és együttes erővel sikerült kiszabadítani a hölgyet a szorító szoknyából. A mentési akció során senki, beleértve a szoknyát, nem sérült meg. Miután a hölgyet megitatták ásványvízzel, a legaktívabb eladólány mérgesen megkérdezte: — Hölgyem, miért vette ezt a méretet, nem látta, hogy kicsi Önnek? A kimerült hölgy felsóhajtott: — Láttam. De reménykedtem.
12. Egyszer találtam egy idegen bugyit a fehérneműk között. A férjem munkaruháját szedtem ki a mosógépből, és – meglepetés – miniatűr tangák kerültek elő. Én nem hordok XS-es méretet, ezért kérdések merültek fel bennem. A férjem esküdözött, hogy nem tudja, honnan kerültek oda. Így hát lefotóztam a bugyit, és elküldtem a családi csevegésbe. Válaszként kaptam egy üzenetet, hogy a bugyi az unokaöcsém barátnőjéé. Nálunk vendégeskedett, amikor váratlanul megjött neki, és egyszerűen bedobta a tangát a mi mosásunkba, anélkül hogy bárkinek szólt volna.
13. Apám 70 éves, a csípőprotézis műtétje után bottal jár, jó autót vezet, és viszonylag normális nyugdíja van, szóval nem szűkölködik. Egyszer várt rám a bolt ajtaja előtt a parkolóban, hogy átvegye az egyik szatyrot. Gombászó ruhában volt. Odament hozzá egy körülbelül 20 éves lány, és egy vekni kenyeret meg karamellás cukorkákat ajánlott neki, nagyon kedves lélek. Épp akkor jöttem ki, apám átvette tőlem az egyik szatyrot, beült a volán mögé, és a lány arca teljes döbbenetet tükrözött. Cuki!
14. Hétfő reggel. Készítem a lányomat az óvodába. Észreveszem, hogy a bal csizmát a jobb lábára húzta. Azt gondolom, mindjárt a jobbat húzza a balra, és rájön, hogy valami nem stimmel. De nem! A bal lábára is bal csizmát húzott! Ekkor végre felébredtem és rájöttem, hogy tényleg mindkettő balos, ráadásul különböző méretűek. Hívtam a feleségemet. Ő azonnal megértette a helyzetet: megnyitotta az óvodai csoport WhatsApp-csoportját, és ott már ott lógott egy kérdés: „Kinek a gyereke ment haza pénteken egy rózsaszín bal csizmával 28-as méretben? Nálunk van a jobb csizmátok!”
Minden embernek legalább egyszer volt olyan érzése, hogy legszívesebben elsüllyedne a föld alá, vagy láthatatlanná válna, sőt, még jobb lenne, ha kitörölhetné az emlékezetét. Hiszen azok a kínos helyzetek, amelyek szégyenérzetet keltenek, az agyunkban évekig megmaradnak.