ÉRDEKESBLOG.COM
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces
ÉRDEKESBLOG.COM

20 tény Új-Zélandról, mely előbb összezavar, majd ámulattal tölt el

2020. 03. 19.
HIRDETÉS

Az iskolai földrajzórákról maximum annyi maradt meg nekünk Új-Zélandról, hogy valahol Ausztrália közelében található. Ez valahol igaz is, de maximum a térképen. A két országot ugyanis a valóságban több mint 2000 km választja el egymástól, ami nagyjából akkora, mint a Párizs és Moszkva közötti távolság. Az új-zélandi emberek és az ország kultúrája azonban ennél sokkal nagyobb figyelmet érdemel.

1. A helyiek mezítláb sétálnak nemcsak otthon, de az utcán is. Mindenhol találkozhatunk cipő nélküli emberekkel: a belvárostól kezdve a szupermarketen át egészen a plázáig.

1306355934_556180200238269.jpg

Amikor először látsz ilyet, szó szerint lesokkol. Főleg talán a boltban a legfurcsább ilyennel találkozni, pláne nekünk, Európaiaknak, akik el sem tudjuk képzelni az életünket zokni és cipő nélkül.

2. Új-Zéland elutasította a műanyag zacskók használatát, ezért a boltokban ilyen kartondobozokba tudjuk pakolni a termékeket.

1828927952_1640455120200256.jpg

3. A boltba vezető út során számos táblával és jelzéssel találkozhatunk, melyek igyekeznek emlékeztetni rá, hogy vigyünk magunkkal szatyrot a kocsinkból.

HIRDETÉS

124588566_1700030020026162.jpg

4. Hulladékból készített üzemanyag? Miért ne?! Ebben az országban ez gyakori.

1338327181_1870200270976200.jpg

5. Ez a szupermarket lánc ingyenes gyümölcsöket kínál nasiként a vásárláshoz.

1741023042_572202002815261.jpg

6. Bevásárlókocsik egy új-zélandi szupermarketben: a bal oldali a fogyatékkal élő emberek számára, a jobb oldali a gyermekes családok részére lett kialakítva.

1438321257_1979255410200299.jpg

7. A Countdown szupermarket lánc minden szerdán „csendes vásárlást” tart. Ilyenkor egy órára lekapcsolják a zenét és tompítanak a fényeken, hogy megkönnyítsék a vásárlást az autizmusban szenvedő embereknek.

1529004231_50200304035650.jpg

8. A helyiek sokszor még nulla fokban is pólóban és rövidnadrágban járkálnak. Gyerekkoruk óta így nevelték őket, ezért – például velünk ellentétben – nem fognak megbetegedni tőle.

HIRDETÉS

120803467_1617037020031368.jpg

9. Az orvosi intézmények alkalmazottai az óvodákba jönnek, hogy előadásokat tartsanak a gyermekeknek a különféle betegségekről, és arról, hogyan alkalmazhatnak elsősegélyt magukon és másokon.

2026612319_1412020032545130.jpg

10. Új-Zéland azon kevés helyek egyike, ahol egyáltalán nincsenek szúnyogok és kígyók. Sok más érdekes állat azonban igen: például ez a kivi madár.

207856575_802003323431545.jpg

11. Új-Zéland hivatalosan elismerte, hogy minden állat intelligens, és olyan érzésekkel bír, mint az emberek.

950738750_217326402003494.jpg

12. Az Új-Zélandi Nemzeti Akváriumban rendszeresen kiválasztják a hónap legjobb és legrosszabb pingvinjét, majd szégyen- és dicsőségtáblára helyezik a fotójukat.

1957354097_1524916080200408.jpg

13. A tengerparton sétáló kaszás nem valami hüly vicc, hanem a kormány által szervezett figyelemfelkeltő akció. Így próbálják emlékeztetni a turistákat a vízben fürdés szabályaira.

HIRDETÉS

194957764_2020041106800724.jpg

14. Buszra szálláskor illik köszönni a sofőrnek, leszálláskor pedig megköszönni az utazást. Ha idősebb utasok szállnak fel, akkor a buszsofőr addig nem indul el, amíg helyet nem foglalt az illető, vagy valaki fel nem állt és át nem adta neki a helyét.

561466665_201960200428209.jpg

15. Sok busznak speciális kerékpártároló van az elején.

1017791713_1702004315606575.jpg

16. Az emberek sokszor nem dobják ki a megunt holmijaikat, csak kiteszik a ház elé egy „ingyen elvihető” tábla kíséretében.

834641135_102004454002109.jpg

17. A mezőgazdaság védelme érdekében az állam tiltja az engedély nélküli kertészkedést.

232380782_350200483751274.jpg

18. Az aucklandi repülőtéren egy 4,5 méteres Gimli-szobor látható.

HIRDETÉS

307779918_1020049815593752.jpg

19. Új-Zéland a világ második legbékésebb országa. (Izland az első)

1877348353_502005048383230.jpg

20. Az őslakos maori népek az ország teljes lakosságának nagyjából a 15%-át teszik ki. Még ma, a 21. században is sokan viselik közülük a hagyománytisztelő maori tatomoko tetoválást.

1094099611_563844702005197.jpg

Bónusz: a hagyományos maori üdvözlet – Hong. Az emberek ehhez az üdvlövéshez összedörzsölik az orrukat.

79266752_1745020052106603.jpg

HIRDETÉS

Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:

Napi érdekes
Previous Post

21 pár celeb, akikről kiderült, hogy egyidősek, bár nehéz hinni

Next Post

10 változás a testünkben, amely egyértelműbben mutatja, hogy öregszünk, mint az életkorunk

TovábbiCikkek

Kreatív ötletek a kertbe: 20 praktikus, saját kezűleg készített megoldás
Érdekességek

Kreatív ötletek a kertbe: 20 praktikus, saját kezűleg készített megoldás

2025. 07. 30.
17 elképesztő kép, amelyek új perspektívákat tárnak fel előtted és szélesítik a látásmódodat
Érdekességek

17 elképesztő kép, amelyek új perspektívákat tárnak fel előtted és szélesítik a látásmódodat

2025. 07. 30.
5 ok, amiért a panoráma ablak inkább átok, mint áldás – csak utólag jössz rá
Érdekességek

5 ok, amiért a panoráma ablak inkább átok, mint áldás – csak utólag jössz rá

2025. 07. 30.
Miért haltak meg olyan fiatalon a gyerekek a középkorban? Elmagyarázom
Érdekességek

Miért haltak meg olyan fiatalon a gyerekek a középkorban? Elmagyarázom

2025. 07. 28.

Friss cikkek

Oort-felhő: legenda vagy tényleges jelenség?
Érdekességek

Oort-felhő: legenda vagy tényleges jelenség?

2025. 07. 27.
Az űrhajók légkörbe való belépése: miért nem lassítanak előbb, hogy elkerüljék a lángolást?
Érdekességek

Az űrhajók légkörbe való belépése: miért nem lassítanak előbb, hogy elkerüljék a lángolást?

2025. 07. 27.
Mit csináltak régen a sebesültekkel a csaták után? Elmesélem részletesen
Érdekességek

Mit csináltak régen a sebesültekkel a csaták után? Elmesélem részletesen

2025. 07. 27.
Ismerd meg a 37%-os szabályt: A matematika csodafegyvere a tökéletes döntésekhez
Érdekességek

Ismerd meg a 37%-os szabályt: A matematika csodafegyvere a tökéletes döntésekhez

2025. 07. 27.
Miért nem fürdik senki Észak- és Dél-Amerika teljes partvidékén?
Érdekességek

Miért nem fürdik senki Észak- és Dél-Amerika teljes partvidékén?

2025. 07. 27.
Hogyan formálta át az idő a világhírű városokat: 12 fotó
Érdekességek

Hogyan formálta át az idő a világhírű városokat: 12 fotó

2025. 07. 26.
Ezeket a szovjet beidegződéseket még mindig cipeljük – észre sem vesszük
Érdekességek

Ezeket a szovjet beidegződéseket még mindig cipeljük – észre sem vesszük

2025. 07. 26.
Miért van egy függőleges csík az autó visszapillantó tükrén?
Érdekességek

Miért van egy függőleges csík az autó visszapillantó tükrén?

2025. 07. 26.
Élet egy parányi lakásban: Egy nő megmutatta 20 négyzetméteres otthonát
Érdekességek

Élet egy parányi lakásban: Egy nő megmutatta 20 négyzetméteres otthonát

2025. 07. 26.
Feltárul a múlt: 20 fotó, ami megváltoztatja a régi időkről alkotott képünket
Érdekességek

Feltárul a múlt: 20 fotó, ami megváltoztatja a régi időkről alkotott képünket

2025. 07. 26.
Az afrikai szerelmi kapcsolatok kockázatai
Érdekességek

Az afrikai szerelmi kapcsolatok kockázatai

2025. 07. 25.
5 dolog a középkorról, amit eddig teljesen rosszul tudtál
Érdekességek

5 dolog a középkorról, amit eddig teljesen rosszul tudtál

2025. 07. 25.
Hová tűntek a Titanic halottai? 1500 ember halt meg, de csontokat nem találtak
Érdekességek

Hová tűntek a Titanic halottai? 1500 ember halt meg, de csontokat nem találtak

2025. 07. 25.
12 dolog, amit soha ne tegyél a Wi-Fi routered mellé
Érdekességek

12 dolog, amit soha ne tegyél a Wi-Fi routered mellé

2025. 07. 25.
Szicíliát még mindig nem köti össze híd Olaszországgal – miért nem sikerül?
Érdekességek

Szicíliát még mindig nem köti össze híd Olaszországgal – miért nem sikerül?

2025. 07. 25.
14 fotópárosítás, ami segít megérteni a látszólag azonos dolgok közötti különbségeket
Érdekességek

14 fotópárosítás, ami segít megérteni a látszólag azonos dolgok közötti különbségeket

2025. 07. 24.
Load More
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces