ÉRDEKESBLOG.COM
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces
ÉRDEKESBLOG.COM

21 kép, amely bebizonyítja, hogy nem minden alak jön ki a modern technológiával

2021. 03. 05.
HIRDETÉS

A technológia folyamatosan fejlődik, egy ideje pedig úgy tűnik, hogy gyorsabban, mint ahogy egyes emberek képesek tartani a tempót. Mintha tegnap lett volna, hogy megjelent az első iPhone telefon, azóta pedig már az órák is okosak lettek, sőt ma már a hűtőszekrényünk is képes megmondani, hogy milyen idő van odakint. Nem csoda, hogy egyeseket könnyen zavarba tudja ejti ez a technológiai függőség.

1. ,,Szeretem a modern technikát, annyira kényelmes – mondta a technikában jártas néni.”

822800456_1324972716001326.jpg

2. ,,Az ügyfél panaszkodott, hogy nem működik a nyomtató.”

1419243750_1672716001451018.jpg

3. ,,A javításra hozott számítógépet epoxigyantával ragasztották az asztal aljára, így asztallal együtt hozták be.”

893214948_127488081600157.jpg

4. Valaki annyira megunta a folyamatos telefonhívásokat, hogy inkább betette a sütőbe.

1225627659_1381600168834039.jpg

5. ,,Valamilyen oknál fogva a pendrive-om nem működik, pedig már mindent megpróbáltam!”

HIRDETÉS

1271692915_430160017685044.jpeg

6. ,,Azt mondta, hogy az autó fele sétálva ejtette el, de gyanús, mert a Super Bowl meccs másnapján hozta be.”

1100852673_616001888531910.jpg

7. ,,A barátom lyukakat fúrt az egérbe, hogy könnyebb legyen, és így tegyen szert előnyre a videojátékban.”

1089014082_125800416001960.jpg

8. ,,A telefonom csak akkor töltődik, ha folyamatosan nyomva tartom. Szerencsére találtam megoldást.”

414678270_1308371600207015.jpg

9. ,,Meg tudnád nézni, hogy mi a baj a hangszóróval? Olyan tompa a hangzása.”

HIRDETÉS

2035299687_1874253160021720.jpg

10. ,,A barátom nővére behozott egy laptopot, amit beteg gyerekeknek szeretne adományozni.”

1100137321_608755160022766.jpg

11. ,,Egy üzlet kirakatában fotózta. Alig hiszem el, hogy valami csoda folytán még mindig működik.”

1495282723_726586916002348.jpeg

12. ,,Így néz ki a billentyűzet 10 év munka után a nagymamám boltjában.”

999310354_23091600249954.jpg

13. ,,A polcon hagytam a MacBookomat, és több mint egy évig nem nyúltam hozzá. Ez történt vele.”

1709861155_1185250316002688.jpg

14. ,,A probléma megoldása érdekében tettem, de úgy érzem, hibáztam valahol.”

HIRDETÉS

851390233_1097801600275959.jpg

15. ,,Meg tudnád javítani garanciálisan? – kérdezte ma tőlem az egyik ügyfelünk.”

1845865007_1308920871600282.jpg

16. ,,Megpróbálta már ki-be kapcsolni?”

1868401904_1631600299231887.jpg

17. ,,A barátnőm számítógépének merevlemeze furcsa hangokat adott ki. Kíváncsi vagyok, hogy helyre lehet-e állítani erről az adatokat.”

1508991961_961600305843836.jpg

18. ,,Azt tanácsoltam, hogy tegye rizsbe a telefont, nem azt, hogy tegyen rizst a telefonba.”

HIRDETÉS

2020228798_1717216003191582.jpg

19. ,,A nagymamám vasalótartóként használta a PlayStation-ömet.”

1132324187_621600328789938.jpg

20. ,,Az ügyfelem új telefont vásárolt, de úgy, hogy ragaszkodott hozzá, hogy tegyük át a kijelző védő fóliát a régi telefonjáról.”

1877002854_111160036738433.jpg

21. ,,Festők: nyugalom, nem lesz baj!”

1996055544_1160037268015246.jpg

Bónusz: ,,Az ügyfél panaszkodott, hogy az iPhone-ja nem működik megfelelően. Kinyitva láttuk, hogy … ez nem is egy iPhone.”

268638309_1160038597604143.jpg

HIRDETÉS

Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:

Napi érdekes
Previous Post

20 macsek, akikben több az érzelem, mint egy romantikus dráma főszereplőiben

Next Post

20 személy, aki megnyomta a Reset gombot az életében

TovábbiCikkek

7 őrült elfoglaltság, amelyet csak a milliárdosok engedhetnek meg maguknak
Emberek

7 őrült elfoglaltság, amelyet csak a milliárdosok engedhetnek meg maguknak

2025. 03. 03.
21 anyuka, aki le sem tagadhatná, hogy ő egy édesanya
Emberek

21 anyuka, aki le sem tagadhatná, hogy ő egy édesanya

2025. 03. 02.
14 ember, aki a kiszámíthatatlanságával megnyerte magának az internetet
Emberek

14 ember, aki a kiszámíthatatlanságával megnyerte magának az internetet

2025. 03. 02.
18 fénykép, amely őszintén bemutatja az igaz szerelem minden szépségét
Emberek

18 fénykép, amely őszintén bemutatja az igaz szerelem minden szépségét

2025. 03. 02.

Friss cikkek

Az ókori Római fürdők titka: Miért visszhangzott sikolyoktól minden egyes látogatás alkalmával?
Érdekességek

Az ókori Római fürdők titka: Miért visszhangzott sikolyoktól minden egyes látogatás alkalmával?

2025. 08. 03.
Csak a legmerészebbek merészkednek erre a 20 halállépcsőre – Te közéjük tartozol?
Érdekességek

Csak a legmerészebbek merészkednek erre a 20 halállépcsőre – Te közéjük tartozol?

2025. 08. 02.
13 ötletes szállodai trükk, amelyek segítenek nyaraláskor és az üzleti utak során
Érdekességek

13 ötletes szállodai trükk, amelyek segítenek nyaraláskor és az üzleti utak során

2025. 08. 02.
Egyetlen férfi, tíz nő, harminc utód – így népesítettek be egy lakatlan szigetet
Érdekességek

Egyetlen férfi, tíz nő, harminc utód – így népesítettek be egy lakatlan szigetet

2025. 08. 02.
A valaha épített 10 legnagyobb hajó
Érdekességek

A valaha épített 10 legnagyobb hajó

2025. 08. 02.
Bűz és bánat: 8 tény, ami a 18. századi nők életét jellemezte
Érdekességek

Bűz és bánat: 8 tény, ami a 18. századi nők életét jellemezte

2025. 08. 02.
A korlátlan étkezés mögötti titkok: Hogyan nyereségesek a svédasztalos éttermek?
Érdekességek

A korlátlan étkezés mögötti titkok: Hogyan nyereségesek a svédasztalos éttermek?

2025. 08. 01.
A német háziasszonyok trükkje: só öntése a WC-be a vendégek érkezése előtt
Érdekességek

A német háziasszonyok trükkje: só öntése a WC-be a vendégek érkezése előtt

2025. 08. 01.
Miben mások az amerikai otthonok: 5 kényelmi funkció, amit szívesen elfogadnánk
Érdekességek

Miben mások az amerikai otthonok: 5 kényelmi funkció, amit szívesen elfogadnánk

2025. 08. 01.
20+ fotó, melyek révén 5 perc alatt új megvilágításba helyezheted a világot
Érdekességek

20+ fotó, melyek révén 5 perc alatt új megvilágításba helyezheted a világot

2025. 08. 01.
Az amerikai feszültségstandardok rejtélyei: Miért földelik a fázist és nem a nullát?
Érdekességek

Az amerikai feszültségstandardok rejtélyei: Miért földelik a fázist és nem a nullát?

2025. 08. 01.
Miért szöktek meg a feleségek az ókori Rómában minden évben három napra a férjeiktől?
Érdekességek

Miért szöktek meg a feleségek az ókori Rómában minden évben három napra a férjeiktől?

2025. 07. 31.
Hihetetlen! Nézd meg, hogyan varázsolt otthont egy nő 23 négyzetméteren
Érdekességek

Hihetetlen! Nézd meg, hogyan varázsolt otthont egy nő 23 négyzetméteren

2025. 07. 31.
Szakértő: Ennyit veszítenek az értékükből a modern kínai autók az első évben
Érdekességek

Szakértő: Ennyit veszítenek az értékükből a modern kínai autók az első évben

2025. 07. 31.
Ágyasságtól a trónig: Vu Zetian, az ókori Kína legelső és egyetlen császárnője
Érdekességek

Ágyasságtól a trónig: Vu Zetian, az ókori Kína legelső és egyetlen császárnője

2025. 07. 31.
Poratka elleni győzelem: Egy házvezetőnő egyszerű módszere segített
Érdekességek

Poratka elleni győzelem: Egy házvezetőnő egyszerű módszere segített

2025. 07. 31.
Norvégia, amit nem lehet utolérni – íme a bizonyítékok
Érdekességek

Norvégia, amit nem lehet utolérni – íme a bizonyítékok

2025. 07. 30.
Az amerikai dzsipek lökhárítójára szerelt vasrudak célja a második világháborúban
Érdekességek

Az amerikai dzsipek lökhárítójára szerelt vasrudak célja a második világháborúban

2025. 07. 30.
Kreatív ötletek a kertbe: 20 praktikus, saját kezűleg készített megoldás
Érdekességek

Kreatív ötletek a kertbe: 20 praktikus, saját kezűleg készített megoldás

2025. 07. 30.
17 elképesztő kép, amelyek új perspektívákat tárnak fel előtted és szélesítik a látásmódodat
Érdekességek

17 elképesztő kép, amelyek új perspektívákat tárnak fel előtted és szélesítik a látásmódodat

2025. 07. 30.
Load More
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces