ÉRDEKESBLOG.COM
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces
ÉRDEKESBLOG.COM

7 garantált jel, hogy tetszel egy lánynak.

2019. 08. 19.
HIRDETÉS

Szerintem minden férfi nevében mondhatom, hogy a nőket nagyon nehéz megérteni, sőt kiismerni. Ha lenne róluk egy külön könyv, az valószínű végtelen oldalszámú lenne, ugyanis elképzelhető, hogy még ők maguk sem tudják normálisan kiismerni saját magukat. Vannak olyan napjaik, amikor a kimondott szavaikat, mondataikat egyáltalán nem úgy értik, ahogy mondják, illetve indokolatlan dolgokat művelnek. Elvárják a férfiaktól, hogy belelássanak a fejükbe, ami képtelenség. Amikor egy férfi és egy nő megismerkedik egymással, az elején a nők kissé távolságtartók, viszont vannak olyan jelek, amik arról árulkodnak, hogy veszettül megőrülnek az adott férfiért. Mai cikkünkben az erősebbik nem képviselőinek szeretnénk kedveskedni azzal, hogy elhoztuk azokat a nyilvánvaló jeleket, amikből kiderül, hogy egy nőnek bejön egy férfi. Ezt az információt, randizások, illetve baráti összejöveteleken nagyon jól lehet hasznosítani, csak annyi a dolguk, hogy figyelnek és várnak.

1, Beszélgetni próbál veled.

Bizonyára nem először hallod azt mondást, hogy egy kapcsolat alapja a kommunikáció. A lányok azzal a céllal kezdenek el beszélgetni veled, hogy jobban megismerjenek és te is közelebb kerülj hozzá ezáltal. Ha észrevetted, hogy egy lány, elég sokszor megy oda hozzád beszélgetni és látod rajta, hogy minden szavadra odafigyel, sőt mi több még ő is kiveszi a részét a beszélgetésből, akkor biztosra veheted, hogy tetszel neki. Ha azon kapod magad, hogy egyre ellazultabb lesz és személyes infókat is megoszt magáról, akkor egyértelmű a dolog.

452695918_2081230606222490.jpg

2, Nevet, azon amit mondasz neki.

HIRDETÉS

Egy lány mindig akkor a legszebb, amikor nevet, így ha folyamatosan nevet és mosolyog azon, amiket mondasz neki, akkor ne érezd rosszul magad, mert nem téged nevet ki, hanem veled együtt nevet. Amennyiben a kicsit béna vicceid is megnevettetik az annak a jele, hogy az érintett hölgyeménynek nagyon is tetszel.

1216941685_423060659920128.jpg

3, Szemkontaktus során elpirul.

Ha egy társaságban vagytok az adott lánnyal és hirtelen ránézel, ő pedig egyből elkapja a tekintetét, az bizony annak a jele, hogy bejössz neki. A szakértők arra is felhívják a figyelmet, hogy érdemes az illető szemeit megnézni, ugyanis ha kitágul a pupillája akkor biztosra veheted, hogy tetszel neki. A harmadik legegyértelműbb jel ebben a kategóriában, ha a szemébe nézel, és ő mentek elpirul valamint izgalomba jön.

HIRDETÉS

2038907914_1764723060717958.jpg

4, Folyamatos fizikai kontaktus.

Ha egy lánnyal beszélgetsz, és ő minden oknál fogva hozzáér a karodhoz, kezedhez, válladhoz, végig simítja a hátadat, akkor az egy egyértelmű jel arra vonatkozóan, hogy bejössz neki. Ez egy olyan dolog, amit minden nő csinál tudat alatt, szóval ha ezt tapasztalod, akkor nincs is több kérdésre szükség, mert a válasz előtted van.

897605381_1863592306071831.jpg

HIRDETÉS

5, Féltékeny lesz, ha más lányokkal lát.

Abban az esetben, ha egy lánynak bejössz, tuti biztosra veheted, hogy nem fog neki tetszeni, ha más lányokkal beszélgetsz avagy flörtölsz. A féltékenységével, rosszalló tekintetével csak arra akar figyelmeztetni, hogy tetszel neki, viszont ez a szitu nem igazán jön be neki. Azok a lányok, akik kissé félénkebbek, egyszerűen csak faképnél fognak hagyni, mivel nem akarják látni, hogy te más lányokkal hetyegsz előttük.

1334468326_732306080352092.jpg

6, Érdeklődik a dolgaid iránt.

HIRDETÉS

Ha az adott hölgyeménynek tetszel, akarva-akaratlanul is elkezd érdeklődni a te dolgaid, hobbijaid iránt. Például, ha van egy sorozat, ami tetszik, ő is elkezdi nézni, ha foci rajongó vagy leül melléd meccset nézni. Amelyik lány ismerősöd ezt csinálja az csak egyet jelenthet, mégpedig közelebb akar kerülni hozzád.

98801543_1223060825432260.jpg

7, Játszadozik a hajával, mikor beszélgettek.

Amikor a nők zavarban érzik magukat, mert olyan emberrel vannak egy társaságban, aki tetszik nekik, általában a hajukkal játszadoznak. Például az ujjuk köré tekerik a fürtjeiket, jobbra-balra dobálják a hajukat vagy folyamatosan simogatják azt. Ez egyértelmű jele annak, hogy tetszel nekik.

1059700935_2025123060879984.jpg

HIRDETÉS

Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:

Napi érdekes
Previous Post

21 bizarr tény és statisztika, amelyet bárcsak sosem tudtunk volna

Next Post

11 Pokémon, amelyet mintha valóságban is létező állatról mintáztak volna

TovábbiCikkek

A 12 legnagyobb hiba, amit az emberek elkövetnek egy családi ház építése során
Érdekességek

A 12 legnagyobb hiba, amit az emberek elkövetnek egy családi ház építése során

2025. 11. 30.
Miért fontosak az autó váltófülei, és mikor kell őket használni? Egyszerű magyarázat
Érdekességek

Miért fontosak az autó váltófülei, és mikor kell őket használni? Egyszerű magyarázat

2025. 11. 30.
Felfedezték a sárga út rejtélyét a Csendes-óceán mélyén: A tudomány magyarázata
Érdekességek

Felfedezték a sárga út rejtélyét a Csendes-óceán mélyén: A tudomány magyarázata

2025. 11. 30.
Az eltűnő álmok titka: miért felejti el az agyunk az éjszakai emlékeket?
Érdekességek

Az eltűnő álmok titka: miért felejti el az agyunk az éjszakai emlékeket?

2025. 11. 30.

Friss cikkek

Az indiai vasoszlop rejtélye: 1600 éve ellenáll a rozsda hatásának
Érdekességek

Az indiai vasoszlop rejtélye: 1600 éve ellenáll a rozsda hatásának

2025. 11. 30.
Hogyan kezeljük a lemerült akkumulátort: Praktikus tanácsok minden eshetőségre
Érdekességek

Hogyan kezeljük a lemerült akkumulátort: Praktikus tanácsok minden eshetőségre

2025. 11. 29.
Finnország: így élnek az emberek – megmutatom egy hétköznapi család kisvárosi otthonát
Érdekességek

Finnország: így élnek az emberek – megmutatom egy hétköznapi család kisvárosi otthonát

2025. 11. 29.
5 amerikai találmány, amit Európában alig ismernek, pedig megkönnyítenék az életünket
Érdekességek

5 amerikai találmány, amit Európában alig ismernek, pedig megkönnyítenék az életünket

2025. 11. 29.
Meg akarták mutatni magukat, de mellélőttek: „divatszakértők” kínos szettjei
Érdekességek

Meg akarták mutatni magukat, de mellélőttek: „divatszakértők” kínos szettjei

2025. 11. 29.
Mit tett egy római katona, ha azonnal „szerelmi” együttlétre vágyott?
Érdekességek

Mit tett egy római katona, ha azonnal „szerelmi” együttlétre vágyott?

2025. 11. 29.
Afrika négyszer gyorsabban szakad szét, mint ahogy a tudósok hitték – és ezt már nem lehet megállítani
Érdekességek

Afrika négyszer gyorsabban szakad szét, mint ahogy a tudósok hitték – és ezt már nem lehet megállítani

2025. 11. 28.
Miért vannak a gyerekmesékben mindig nagymamák és nagypapák, de soha sincsenek szülők?
Érdekességek

Miért vannak a gyerekmesékben mindig nagymamák és nagypapák, de soha sincsenek szülők?

2025. 11. 28.
Mi a gond a Titanic kormánykerekeivel? Miért nem lehet pontosan megszámolni őket?
Érdekességek

Mi a gond a Titanic kormánykerekeivel? Miért nem lehet pontosan megszámolni őket?

2025. 11. 28.
4 tó a világon, amelyek mélysége meghaladja az 1 kilométert
Érdekességek

4 tó a világon, amelyek mélysége meghaladja az 1 kilométert

2025. 11. 28.
Miért okozott félelmet a banán a tengerészek körében, és miért nem voltak hajlandók szállítani?
Érdekességek

Miért okozott félelmet a banán a tengerészek körében, és miért nem voltak hajlandók szállítani?

2025. 11. 28.
Miért életveszélyes a medvehús fogyasztása? Nem túlzok
Érdekességek

Miért életveszélyes a medvehús fogyasztása? Nem túlzok

2025. 11. 27.
10 éttermi illemtani hiba, amit egy művelt ember soha nem követ el – még véletlenül sem
Érdekességek

10 éttermi illemtani hiba, amit egy művelt ember soha nem követ el – még véletlenül sem

2025. 11. 27.
Hogyan oldották meg a középkori várak megvilágítását? A fényvezetés, korai lámpák és primitív reflektorok trükkjei
Érdekességek

Hogyan oldották meg a középkori várak megvilágítását? A fényvezetés, korai lámpák és primitív reflektorok trükkjei

2025. 11. 27.
A családi ház kihívásai: 11 fájó felismerés, amire későn jöttünk rá
Érdekességek

A családi ház kihívásai: 11 fájó felismerés, amire későn jöttünk rá

2025. 11. 27.
8 gyakori bútorelhelyezési hiba, amit szinte minden lakástulajdonos elkövet
Érdekességek

8 gyakori bútorelhelyezési hiba, amit szinte minden lakástulajdonos elkövet

2025. 11. 27.
Load More
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces