ÉRDEKESBLOG.COM
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces
ÉRDEKESBLOG.COM

21 személy, akik hadilábon állnak a szerencsével, és ez látványos kudarcokhoz vezetett

2021. 12. 30.
HIRDETÉS

Régen azt hittük, hogy péntek 13-án jobb, ha el sem hagyjuk a házat, mert ilyenkor biztos, hogy kellemetlen kudarcok várnak ránk. Aztán később be kellett látnunk, hogy az átlagos mindennapok is épp eléggé balszerencsések, ráadásul statisztikák alátámasztották, hogy legtöbb szerencsétlenség (különösen a munkahelyen) nem péntek 13-án, hanem kedd 9-én következik be. Vannak azonban emberek, akiknek speciális nap sem kell ahhoz, hogy látványos kudarcok érjék.

1. ,,Kiderült, hogy a „kerámia” munkalapom valójában edzett üvegből készült.”

180400999_1492364820001056.jpg

Még jó, hogy nem a WC-vel történt ez. © Billy_T_Wierd / Reddit

2. ,,Kivettem a sütőből az utolsó tepsi fahéjas sütit, és rá kellett jönnöm, hogy nem is fahéjas.”

475421099_666504200010642.jpg

Őrölt fahéj. / Őrölt kömény.

3. ,,Egy barátom azt mondta, hogy az iPhone-okba épített digitális mérőszalag segítségével pontosan le tudom mérni a függönykészítéshez szükséges méreteket.”

HIRDETÉS

82544876_422000115760571.jpg

4. ,,Az én feladatom lett volna elintézni az egyik kollégánk születésnapi tortáját, de megfeledkeztem róla.”

531808535_1180836520001107.jpg

5. Ha valaha is töprengtél már azon, hogy mi történne, ha körömlakklemosó ömlene a billentyűzetedre, nos akkor íme:

848958884_1564820001201341.jpg

6. ,,A barátom úgy döntött, hogy kimossa a párnáját.”

2048881153_772000126153555.jpg

7. ,,Megpróbáltam mini-hotdogokat sütni, de a kolbászok kimásztak a tésztából.”

193158907_771444200013912.jpg

8. ,,Az egyik labortársunk ma elfelejtett váltócipőt hozni.”

HIRDETÉS

910425232_465224200014187.jpg

9. ,,Nyugodj békében, fokhagymás kenyér.”

403188775_742000143851115.jpg

10. ,,Kiderült, hogy jobb, ha nem rendelek többé semmit az internetről.”

2024668796_350749842000153.jpg

11. ,,Az unokatestvérem horgászni ment, és az egyik haverja otthon hagyta az evezőjét.”

2024607837_577653352000155.png

HIRDETÉS

12. ,,Az eltört csuklóm rosszul gyógyult be, úgyhogy így néz ki most a kezem.”

1639265662_32000164189579.jpg

13. ,,Elfelejtettem, hogy időpontot foglaltam a fogorvoshoz, és nem volt időm átöltözni. Az asszisztens azt hitte, őrült vagyok.”

88969035_1976200016166297.jpg

14. A legjobb hely, ahol csak egy golflabda landolhat.

2124760710_615722712000178.jpg

15. ,,Az egyik barátom egy autókereskedés mellett lakik, és ma elfelejtette behúzni a kéziféket a kocsiján.”

512977606_1790732232000172.jpg

16. ,,A szomszédaim elutaztak a hétvégére, de valamit itt felejtettek.”

HIRDETÉS

1118843180_1986200018928866.jpg

17. ,,Éreztem, hogy elfelejtettem valamit.”

1052546731_1978320001892697.jpg

18. ,,Hajnali fél ötkor hangos zajra ébredtem. Azt hittem, hogy valaki behajtott a konyhánkba a kocsijával, de nem: az üvegasztalunk minden ok nélkül darabokra robbant.”

216052681_64420001920554.jpg

19. ,,Elfelejtettem vizet önteni a kenyérsütőbe, így az 5 óra sütés után, most az egész házat borzasztó szag borítja.”

212894689_812000195295998.jpg

20. ,,A legjobb módja annak, hogy gyorsan felébredj, ha a lányod leejt egy egész doboz csillámport.”

207912350_1082000200660244.jpg

21. ,,Ezzel eldőlt: nem lesz több gyerekem.”

563532037_49914902000213.jpg

HIRDETÉS

Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:

Napi érdekes
Previous Post

14 személy, aki úgy döntött, hogy drasztikusan megváltoztatja a frizuráját és sosem bánta meg

Next Post

20 személy, aki valami kísértetiesebbet talált a vártnál

TovábbiCikkek

11 humoros SMS apa-fia között, amelyet nem lehet kibírni nevetés nélkül
Vicces

11 humoros SMS apa-fia között, amelyet nem lehet kibírni nevetés nélkül

2025. 03. 01.
18 élethelyzet, amely még egy buddhista szerzetes idegrendszerét is próbára teszi
Vicces

18 élethelyzet, amely még egy buddhista szerzetes idegrendszerét is próbára teszi

2025. 02. 28.
20 bámulatos szállodai baki, amelyen tényleg már csak nevetni lehet
Vicces

20 bámulatos szállodai baki, amelyen tényleg már csak nevetni lehet

2025. 02. 25.
20 tökéletes pillanatban készült felvétel, mielőtt még megtörtént volna a nagy baj
Vicces

20 tökéletes pillanatban készült felvétel, mielőtt még megtörtént volna a nagy baj

2025. 02. 25.

Friss cikkek

Egyetlen férfi, tíz nő, harminc utód – így népesítettek be egy lakatlan szigetet
Érdekességek

Egyetlen férfi, tíz nő, harminc utód – így népesítettek be egy lakatlan szigetet

2025. 08. 02.
A valaha épített 10 legnagyobb hajó
Érdekességek

A valaha épített 10 legnagyobb hajó

2025. 08. 02.
Bűz és bánat: 8 tény, ami a 18. századi nők életét jellemezte
Érdekességek

Bűz és bánat: 8 tény, ami a 18. századi nők életét jellemezte

2025. 08. 02.
A korlátlan étkezés mögötti titkok: Hogyan nyereségesek a svédasztalos éttermek?
Érdekességek

A korlátlan étkezés mögötti titkok: Hogyan nyereségesek a svédasztalos éttermek?

2025. 08. 01.
A német háziasszonyok trükkje: só öntése a WC-be a vendégek érkezése előtt
Érdekességek

A német háziasszonyok trükkje: só öntése a WC-be a vendégek érkezése előtt

2025. 08. 01.
Miben mások az amerikai otthonok: 5 kényelmi funkció, amit szívesen elfogadnánk
Érdekességek

Miben mások az amerikai otthonok: 5 kényelmi funkció, amit szívesen elfogadnánk

2025. 08. 01.
20+ fotó, melyek révén 5 perc alatt új megvilágításba helyezheted a világot
Érdekességek

20+ fotó, melyek révén 5 perc alatt új megvilágításba helyezheted a világot

2025. 08. 01.
Az amerikai feszültségstandardok rejtélyei: Miért földelik a fázist és nem a nullát?
Érdekességek

Az amerikai feszültségstandardok rejtélyei: Miért földelik a fázist és nem a nullát?

2025. 08. 01.
Miért szöktek meg a feleségek az ókori Rómában minden évben három napra a férjeiktől?
Érdekességek

Miért szöktek meg a feleségek az ókori Rómában minden évben három napra a férjeiktől?

2025. 07. 31.
Hihetetlen! Nézd meg, hogyan varázsolt otthont egy nő 23 négyzetméteren
Érdekességek

Hihetetlen! Nézd meg, hogyan varázsolt otthont egy nő 23 négyzetméteren

2025. 07. 31.
Szakértő: Ennyit veszítenek az értékükből a modern kínai autók az első évben
Érdekességek

Szakértő: Ennyit veszítenek az értékükből a modern kínai autók az első évben

2025. 07. 31.
Ágyasságtól a trónig: Vu Zetian, az ókori Kína legelső és egyetlen császárnője
Érdekességek

Ágyasságtól a trónig: Vu Zetian, az ókori Kína legelső és egyetlen császárnője

2025. 07. 31.
Poratka elleni győzelem: Egy házvezetőnő egyszerű módszere segített
Érdekességek

Poratka elleni győzelem: Egy házvezetőnő egyszerű módszere segített

2025. 07. 31.
Norvégia, amit nem lehet utolérni – íme a bizonyítékok
Érdekességek

Norvégia, amit nem lehet utolérni – íme a bizonyítékok

2025. 07. 30.
Az amerikai dzsipek lökhárítójára szerelt vasrudak célja a második világháborúban
Érdekességek

Az amerikai dzsipek lökhárítójára szerelt vasrudak célja a második világháborúban

2025. 07. 30.
Kreatív ötletek a kertbe: 20 praktikus, saját kezűleg készített megoldás
Érdekességek

Kreatív ötletek a kertbe: 20 praktikus, saját kezűleg készített megoldás

2025. 07. 30.
17 elképesztő kép, amelyek új perspektívákat tárnak fel előtted és szélesítik a látásmódodat
Érdekességek

17 elképesztő kép, amelyek új perspektívákat tárnak fel előtted és szélesítik a látásmódodat

2025. 07. 30.
5 ok, amiért a panoráma ablak inkább átok, mint áldás – csak utólag jössz rá
Érdekességek

5 ok, amiért a panoráma ablak inkább átok, mint áldás – csak utólag jössz rá

2025. 07. 30.
Miért haltak meg olyan fiatalon a gyerekek a középkorban? Elmagyarázom
Érdekességek

Miért haltak meg olyan fiatalon a gyerekek a középkorban? Elmagyarázom

2025. 07. 28.
Oort-felhő: legenda vagy tényleges jelenség?
Érdekességek

Oort-felhő: legenda vagy tényleges jelenség?

2025. 07. 27.
Load More
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces