Steven Smith úr 85 éves korában döbbent rá, hogy nincs végrendelete jelentős vagyonáról. Mivel felesége és gyermekei nem voltak, úgy döntött, hogy vagyonát egy idegennek adja.
Mr. Smith egy nagy élelmiszerüzletlánc tulajdonosa volt Kaliforniában. Az évek során az üzlet bővítésére összpontosított, éjjel-nappal, még hétvégén is dolgozott.
Mivel egész életét az üzletének szentelte, elbűvölő jóképűsége és szúrós kék szemei ellenére agglegény maradt. Alkalmanként randevúzott, de soha senkit nem vezetett oltár elé. Meggyőzte magát, hogy nincs ideje elköteleződésekre.
Amikor azonban idősebb lett, a munka nagy részét átadta a menedzsereinek. Kezdte magányosnak érezni magát, és zavarta, hogy nincs örököse. Nem hagyhatom az egész életművemet akárkire, gondolta magában.
Bár gazdag volt, nem hitt abban, hogy az egész vagyonát jótékony célokra adományozza. Ehelyett olyasvalakinek akarta adni, aki valóban gondoskodik majd kemény munkájának gyümölcséről. Sajnos nem állt közel a távoli rokonaihoz, és nem volt olyan barátja sem, akiről úgy érezte, hogy megérdemelné a vagyonát.
Így egy nap, amikor már minden lehetőségét kimerítette, az ügyvédjével kitaláltak egy tervet. Ügyvédjének, Hutchinson ügyvédnek Smith elárulta, hogy fiatalon elhagyta a családja. Texasból került Kaliforniába, és keményen megdolgozott azért, hogy eljusson oda, ahol most van.
“Szeretném a vagyonomat olyasvalakinek adni, aki megérti, mi kellett ahhoz, hogy idáig eljussak. Nem adom vérrokonoknak, akik soha nem törődtek velem vagy a jólétemmel, amikor felnőttem” – mondta.
A hívásukat követő napon Smith úr egész nap a hálószobájában ült, és azon gondolkodott, kire hagyhatná a vagyonát. Órák múlva sem tudott egyetlen nevet sem mondani.
A cikk még nem ért véget, folytatás a következő oldalon: