Egy szegény, elhanyagolt kisfiú élete megváltozik, miután egy aggódó szomszéd értesíti róla a rendőrséget, és azok ellátogatnak hozzá egy állapotfelmérésre.
Paige Bailey megfigyelte, hogy a szomszédban lakó fiú mindig a szabadban töltötte az egész napot. Ha éppen nem biciklizett, akkor görkorcsolyázott vagy más vele egykorú fiúkkal beszélgetett.
Ez mind normális gyermeki viselkedés volt, de az volt a furcsa, hogy amikor a többi fiút mind hazahívta az anyukája vacsorára, csak a fiú maradt az utcán.
Úgy tűnt, nem sokat törődött vele, csak megvonta a vállát, és továbbra is egyedül biciklizett ide-oda, a mindig hátrafordított sapkájával.
Valami nem stimmelt, és Paige nem akarta nyomozás nélkül hagyni a dolgot. Ezért egy este felvette a kabátját és a kalapját, majd sétálni indult, ami a helyi rendőrőrsre vezetett.
Odaérve odalépett a portás őrmesterhez, és üdvözölte. “Jó reggelt, biztos úr!” – mondta őszinte vidámsággal.
A férfi, aki már megszokta, hogy a rendőrőrsre komor arccal látogató emberek járnak be, megdöbbent, de nyugtalanul visszamosolygott.
“Jó napot kívánok, asszonyom!” – mondta. “Miben lehetek a segítségére?”
Paige megrázta a fejét. “Javítson ki, ha tévedek, biztos úr, de az én időmben a rendőrséghez kellett fordulni, ha valami nem stimmelt – és most valami nem tűnik rendben lévőnek – nem mintha valami bűntény történne vagy ilyesmi…”.
A zsaru a fejét vakargatta, miközben elgondolkodott, aztán intett az egyik kollégájának, John Leon rendőrtisztnek. John elvitte Paige-et a tiszti étkezőbe, ahol leültette a lányt, és megkérte, hogy mondjon el neki mindent.
“Hát, igazából nincs sok mindent elmondani” – kezdte. “Van ez a fiú, Seth Martin – jó fiú, az biztos -, és soha nem hiányzik az iskolából, meg minden … De amikor be kell menni vacsorázni, egyedül marad az utcán”.
Szünetet tartott, hogy meghallgassa a tiszt hozzászólását, de az csak némán hallgatott, és arra biztatta, hogy folytassa.
“És csak azon gondolkodom, talán azért marad kint az utcán, mert otthon valami szörnyűség vár rá, vagy egyáltalán nincs otthon senki. Abban mindketten egyetérthetünk, hogy még nem elég idős ahhoz, hogy egyedül legyen!”
A cikk még nem ért véget, folytatás a következő oldalon: