ÉRDEKESBLOG.COM
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces
ÉRDEKESBLOG.COM

17 érdekes fotó, ami bizonyítja, hogy véletlenek márpedig léteznek

2019. 04. 27.
HIRDETÉS

Olyan sok furcsaság vesz bennünket nap, mint nap körül, hogy lassan már minden természetessé válik. Bizonyára ti is jártatok már úgy, hogy kettőnél több embert láttatok a tömegközlekedési eszközökön, akik kiköpött másai voltak egymásnak. Ezen kívül vannak jelenségek, melyek nagyon ritkán fordulnak elő, mégis többször hallhattunk róluk a történelem folyamán, ilyen például a haleső. Pontosan ilyen és ehhez hasonló érdekességeket hoztunk el nektek, ami igazolja, hogy véletlenek bizony léteznek.

Úgy látszik kifogyott a nyomtatóból a színes festék.

1669079493_2090106056407767.jpg

Kínában ilyen különleges haleső esett, ami nagy ritkaságnak számít a földön viszont a történelem során több ilyen jelenségről számoltak be a világ minden tájáról. Logikus magyarázat szerint, a tornádók által halállomány kerül a levegőbe, amik később a forgószél katlanából kiesnek.

1172608222_1726793501060502.jpg

Mégis kinek jut eszébe ilyet csinálni?

270863502_4915001060622.jpg

HIRDETÉS

Amikor egy termékből túl sok van a városban.

1783920863_1744010606097394.jpg

Minek irodabútor, ha ennyitől is boldognak érzi magát a munkahelyén?

840612761_1612949401060742.jpg

“A macskáimat elneveztem Ctrl C-nek és Ctrl V-nek.”

1887841098_407148701060791.jpg

Valami nagyon nincs rendben a természettel.

HIRDETÉS

226079935_101060741748072.jpg

Mekkora esély volt arra, hogy kettő ilyen ember fog egymás mögött ülni?

1762089291_1091132301060813.jpg

Ez a hölgy úgy döntött, hogy a park térkövéhez fog öltözni.

294815521_401155010608327.jpg

Még mindig azt mondjátok, hogy véletlenek nincsenek?

160946505_1910106095945992.jpg

HIRDETÉS

Hihetetlen mekkora szmog van a városban, viszont a hegyekben kristálytiszta levegő van.

1510930843_940819201060940.jpg

Úgy tűnik Smith ügynök munkába igyekszik.

1211902565_301060970441246.jpg

Ebbe a sorba csak olyan emberek állnak, akik kék pólót viselnek és kopasz fejük van?

227168802_1492612701061048.jpg

Ma van a fehér színű autók találkozója, vagy mi a csoda?

HIRDETÉS

755050621_591010610825474.jpg

Túl sok egyszerre a szőke hajú nő, aki fekete pulóvert visel.

1577344875_116261010611099.jpg

Egyeseket még a falak sem állíthatnak meg.

946269757_583010611364189.jpg

Nektek, hogy tetszik a kereszthullámos tenger?

794731315_1178010611776378.jpg

HIRDETÉS

Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:

Napi érdekes
Previous Post

16 fénykép, mely igazolja, hogy nem szabad hinni a közösségi oldalakon látottaknak

Next Post

20 kép, amely bebizonyítja, hogy minden férjnek van különleges képessége

TovábbiCikkek

Hangya „halálspirál”: egy könyörtelenül hátborzongató ösztönös viselkedés
Érdekességek

Hangya „halálspirál”: egy könyörtelenül hátborzongató ösztönös viselkedés

2025. 06. 21.
Óriási méretű dolgok és élőlények: 17 lenyűgöző példa, amitől aprónak érzed magad
Érdekességek

Óriási méretű dolgok és élőlények: 17 lenyűgöző példa, amitől aprónak érzed magad

2025. 06. 21.
A marooning: a kegyetlen kalózbüntetés, ami csak látszólag volt emberséges
Érdekességek

A marooning: a kegyetlen kalózbüntetés, ami csak látszólag volt emberséges

2025. 06. 21.
5 férfi, akik halálukkal kiérdemelték a Darwin-díjat
Érdekességek

5 férfi, akik halálukkal kiérdemelték a Darwin-díjat

2025. 06. 20.

Friss cikkek

A futballpályák rejtélye: Miért van félkör a tizenhatos előtt?
Érdekességek

A futballpályák rejtélye: Miért van félkör a tizenhatos előtt?

2025. 06. 19.
A bölcs nagymama intelmei: mit érdemes eltitkolnunk szeretteink elől is?
Érdekességek

A bölcs nagymama intelmei: mit érdemes eltitkolnunk szeretteink elől is?

2025. 06. 19.
Vigyázz! Ezeket az eszközöket soha ne dugd hosszabbítóba – Életmentő tippek minden otthonba
Érdekességek

Vigyázz! Ezeket az eszközöket soha ne dugd hosszabbítóba – Életmentő tippek minden otthonba

2025. 06. 19.
Az indián ruhák rojtjainak valódi funkciója: nem csupán díszítés
Érdekességek

Az indián ruhák rojtjainak valódi funkciója: nem csupán díszítés

2025. 06. 19.
Ókori római bordélyház mindennapjai: Kik látogatták és milyen szabályok uralkodtak?
Érdekességek

Ókori római bordélyház mindennapjai: Kik látogatták és milyen szabályok uralkodtak?

2025. 06. 19.
A Briffault-törvény hatása a férfi-női kapcsolatokra: Miért érinti ez a férfiak többségét pszichológiailag?
Érdekességek

A Briffault-törvény hatása a férfi-női kapcsolatokra: Miért érinti ez a férfiak többségét pszichológiailag?

2025. 06. 19.
A német háziasszonyok titka: só a WC-be a vendégek érkezése előtt
Érdekességek

A német háziasszonyok titka: só a WC-be a vendégek érkezése előtt

2025. 06. 19.
A kiszáradt Aral-tó: Tudományos felfedezések a tó fenekén
Érdekességek

A kiszáradt Aral-tó: Tudományos felfedezések a tó fenekén

2025. 06. 18.
Mi okozza a Curiosity marsjáró kerekeinek szokatlan kopását alig 31 kilométeres út után?
Érdekességek

Mi okozza a Curiosity marsjáró kerekeinek szokatlan kopását alig 31 kilométeres út után?

2025. 06. 18.
10 meglepő tény Longyearbyenről – ahol még meghalni sem szabad
Érdekességek

10 meglepő tény Longyearbyenről – ahol még meghalni sem szabad

2025. 06. 18.
14 házimunka, ami csak az idődet rabolja – ismerd meg, hogyan könnyítheted meg az életed
Érdekességek

14 házimunka, ami csak az idődet rabolja – ismerd meg, hogyan könnyítheted meg az életed

2025. 06. 18.
Földöntúli kísérő vagy pusztán az agy játéka? A halál küszöbén állók titokzatos harmadik társa
Érdekességek

Földöntúli kísérő vagy pusztán az agy játéka? A halál küszöbén állók titokzatos harmadik társa

2025. 06. 18.
Feltárul az ókori India titka: A szerelem és szenvedély birodalma, ami Bollywoodot is megszégyeníti
Érdekességek

Feltárul az ókori India titka: A szerelem és szenvedély birodalma, ami Bollywoodot is megszégyeníti

2025. 06. 18.
Egy robotporszívó három év alatt teljesen átformálta az életünket – de hogyan?
Érdekességek

Egy robotporszívó három év alatt teljesen átformálta az életünket – de hogyan?

2025. 06. 18.
Űrkatasztrófák a vásznon: Az 5 legnagyobb hiba, amit nem vettél észre az űrfilmekben
Érdekességek

Űrkatasztrófák a vásznon: Az 5 legnagyobb hiba, amit nem vettél észre az űrfilmekben

2025. 06. 17.
Hogyan kerüli el a légcsavart a géppuska tüze?
Érdekességek

Hogyan kerüli el a légcsavart a géppuska tüze?

2025. 06. 17.
Load More
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces