Mióta csak világ a világ, az emberek keresik a megmagyarázhatatlan, józan ésszel szinte felfoghatatlan jelenségeket. Az optikai illúziók is ezek közé tartoznak, érdekességük pedig, hogy a legtöbbre még mind a mai napig nem létezik tudományos magyarázat, egyszerűen nem lehet meghatározni, hogy miért is látja őket tévesen az agyunk. Az alábbiakban 18 ilyen, roppant érdekes optikai csalódást gyűjtöttünk nektek össze, tegyétek próbára magatok, és engedjétek, hogy a képek átverjék kicsit az agyatokat…?
1.. Fraser spirál
A Fraser spirál az egyik legismertebb optikai csalódás. Hamis spirál vagy sodrott zsinór illúzió néven is ismert, mivel az egymást átfedő ívszakaszok úgy tűnnek, mintha egy spirált alkotnának, valójában azonban teljesen szabályos körök alkotják.
2.. Ebbinghaus-illúzió
Nevét kitalálójáról, a német Hermann Ebbinghaus-ról kapta. Ő volt az első, aki rájött ennek a különös jelenségnek a mivoltjára, mely szerint habár a két belső kör ugyanakkora, az egyik kör, amelyet a nagyobb körök vesznek körül, kisebbnek látszik, mint a másik, amelyet a kisebb körök vesznek körül.
3.. Lehetetlen tárgy-illúzió
A lehetetlen tárgy az optikai csalódások egyik típusa, ahol egy kétdimenziós ábrát úgy érzékelünk, mintha az háromdimenziós lenne, de közben geometriailag lehetetlen megvalósítani a valóságban. A lehetetlen tárgyakat csak megrajzolni lehet, de megépíteni a valóságban nem lehet. Az egyik legjobb példa erre a képen is látható Escher-kocka.
4.. Zöllner-illúzió
Az érzékcsalódás egyik fajtája a geometriai-optikai csalódás. A Zöllner-illúzió egy klasszikus optikai csalódás, melynek a lényege, hogy a vonalakat, amelyek párhuzamosak, nem párhuzamosnak látjuk.
5.. Jastrow-illúzió
A Jastrow-illúziót 1889-ben nevezték el az amerikai tudós, Robert Jastrow után. Érdekessége, hogy az alsó rajz nagyobbnak tűnik, mint a felső, pedig pontosan ugyanakkorák. Azért tűnik a felső kisebbnek, mert az A ábra rövidebb oldala pontosan a B ábra hosszabb oldala mentén fut, ami befolyásolja az észlelésünket.
6..
A Kanizsa-háromszög egyik magyarázata az evolúciós pszichológián alapszik és a tényen, hogy a túlélés érdekében fontos volt, hogy lássunk formákat és éleket. A perceptuális szervezés gyakorlati alkalmazása, mely értelmet teremt az ingerekből, más jól ismert illúzióknak is az alapelve, beleértve a lehetetlen tárgyakat. Az agyunk értelmet ad az alakoknak és a szimbólumoknak, összetéve őket, mint egy képkirakós játék, megalkotva, ami nincs ott és azt, ami hihető.
7.. Poggendorff-illúzió
A Poggendorff-féle illúzió lényege, hogy a téglalap mögött elhaladó fekete egyenest a bezárt szögek túlbecslése miatt, az ember úgy érzékeli, hogy az a kék vonalban folytatódik, pedig erről szó sincs, valójában bármilyen hihetetlen, de a piros vonal a folytatása.
8.. Blivet-illúzió
A Blivet-illúzió is a lehetetlen tárgy illúzióján alapszik, melyet habár a szemünk érzékel, mint egy háromdimenziós testet, a valóságban mégsem lehetne megalkotni.
9.. White-illúzió
A White-illúzió lényege, hogy a fekete vonalak okán az agyunk úgy érzékeli a szürke téglalapokat, mintha azok az A és B oszlopban teljesen eltérő kontrasztúak lennének, pedig a valóságban teljesen ugyanolyan színárnyalatúak.
10.. Mozgókép-illúzió
A mozgókép-illúzió szintén a legismertebbek közé tartozik, melynek eredményeképpen a különböző kontrasztú és formájú mintákat úgy látjuk, mintha mozognának, jelen esetben hullámoznának.
11.. Hermann-rács illúzió
A Hermann-rács illúzió és a Mach-sávok olyan illúziók, melyek a legjobban egy biológiai megközelítést használva magyarázhatóak meg. A laterális gátlást a retina receptív mezejében, ahol a világos és sötét receptorok versenyeznek egymással, hogy aktívvá váljanak, arra használták, hogy megmagyarázza, hogy miért látunk nagyobb fényerejű sávokat egy színkülönbség pereménél, amikor a Mach-sávokat nézzük. Ha már a receptor aktív, akkor gátolja a szomszédos receptorokat. Ez a gátlás ellentétet teremt, kiemelve a peremeket. A Hermann-rács illúzióban a gátló válasz miatt szürke pontok jelennek meg a metszéspontokban a megnövekedett sötét környezet eredményeként.
12.. Forgó gyűrű-illúzió
A középső pontot nézve és fejünket a képernyőhöz közelítve úgy látjuk, mintha a gyűrűk forogni kezdenének egymáshoz képest. Ha pedig távolítani kezdjük a fejünket, az ellenkező irányba fognak mozogni.
13.. A ,,kávéház fala" illúzió
Párhuzamosak vajon a vízszintes vonalak? A vonalak természetesen ebben az illúzióban is párhuzamosak, a hatást megint a minta adja. A párhuzamos egyenesek megint széttartónak, illetve összetartónak néznek ki attól, hogy a fehér és fekete négyzetek egymáshoz képest egy kicsit elcsúsztatva váltakoznak. A „kávéház fala” illúzió nagyon hasonlít a Zöllner-féléhez. Nevét onnan kapta, hogy egy bristoli kávéház csempézett falán figyelték meg először.
14.. Forgókerék-illúzió
A forgókerék-illúziót a mozgó illúziók egyik nagy mestere Kitaoka Akijosi. A kiotói Ritsumeiken Egyetem pszichológiaprofesszorának az optikai és vizuális illúziók a szakterülete, és a mozgás illúzióját keltő állóképeivel vált ismertté. Az alábbi kép is az ő munkája, amelyen valójában nem forognak a körök – csak az agyunk érzékeli úgy az eltérő színek és formák hatására, mintha mozognának.
15.. Bezold-effektus
Hány színt látsz a képen? Négyet vagy ötöt? A helyzet az, hogy csak három szín szerepel rajta: a fehér, a világoszöld és a rózsaszínes piros. A közeli színek egymásra hatása miatt látunk többet: a rózsaszínes piros sötétebb pirosnak látszik a zöldek között, és ott a zöld árnyalata is egy kicsit sötétebbnek tűnik.
16.. Hering-illúzió
A vízszintes vonalak úgy tűnnek, mintha középtájt kifelé domborodnának egy kicsit, miközben valójában természetesen egyenesek és egymással párhuzamosak. Ismét a körülöttük lévő mintha csapja be a szemünket.
17.. Müller-Lyer-illúzió
Az alsó szakasz jóval hosszabbnak tűnik, holott a két vízszintes szakasz egyforma hosszúságú. A látszólagos méretkülönbséget a szakaszok végén a nyilak okozzák.
18.. Ponzo-illúzió
A Ponzo-illúzió lényegét legjobban az alábbi képpel lehet szemléltetni, melyen a fekete vonalak egy sínpárra emlékeztetnek és perspektivikus hatással bírnak. Ezért ha a tárgyak egyenlők lennének a valóságban, akkor a perspektíva miatt a messzebbit kisebbnek várnánk. Mivel viszont az nem kisebb a másiknál, arra következtetünk, hogy a valóságban nagyobbnak kell lennie, ezért az agyunkkal nagyobbnak látjuk.
Az alábbi kép is ugyanezen az elven alapszik, pedig a kis szörnyecskék itt is teljesen megegyező méretűek.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
