ÉRDEKESBLOG.COM
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces
ÉRDEKESBLOG.COM

21 értékes dolog, amelyet a szemétbe dobva találtak az emberek

2019. 05. 17.
HIRDETÉS

A félresiklott fogyasztói társadalom napjainkban pazarlóbb, mint valaha – elfelejtettük megbecsülni a kemény munkával megszerzett javainkat. Ez a jelenség nem meglepő módon többnyire a fejlett országokat érinti, melyek lakosai sokszor teljesen önként szabadulnak meg a szinte hibátlan, számukra szükségtelenné vált holmiktól. Cikkünk hősei persze ezt cseppet sem bánják, hiszen kis keresgéléssel valódi kincsekre bukkantak a szemétben. Történeteik kapcsán pedig akaratlanul is a Grincs című film ikonikus idézete motoszkál a fejünkben: „Amit az egyik komposztol, abból a másik megkosztol. Még ha ragad is a kosztól.”

1. ,,Egy 140 centis 4K-s Samsung tévét találtam a szemétben, ami 35 dollár ráköltés után olyan lett, mint az új.”

154242492_520685561700147.jpg

2. ,,Valaki a szemétbe dobott egy 175 dolláros (~50 ezer forint) törött csatú Skagen karórát. Az óraboltban megnézték, kiderült, hogy még csak el sincs törve, csak valószínűleg a tulajdonosa nem tudta, hogyan kell használni.”

1166107196_590251700152349.jpg

3. ,,Találtam egy bontatlan születésnapi borítékot. Ez volt benne.”

534699081_1005641700165924.jpg

4. Ezt a tökéletes állapotú karosszéket szintén a szemetesek mellé rakva találták.

1428473920_1017001716863934.jpg

5. ,,Valaki kidobott 9 bontatlan dobozos bort a szemétbe.”

HIRDETÉS

2107569825_981015417001742.jpg

6. ,,A szemétbe dobva találtam ezt a kanapét. Kicsit letakarítottam és most olyan, mint az új.”

1379983089_517001873898578.jpg

7. ,,Szilveszter éjjel sétálva találtam ezt a kidobott vázát a szemetes kukák között.”

1468218599_217001908032653.jpg

8. ,,35 paintball-fegyvert találtam a szemétben. A fele tökéletes állapotban volt, a többi csak be volt ragadva.”

1488417669_667529170019317.jpg

9. ,,Valaki kidobta ezt a mosogatógépet. Az állapota alapján azt mondanám, hogy még talán sosem volt használva.”

HIRDETÉS

1574409067_1072481700200812.jpg

10. ,,Találtam egy kis dobozt a szemétben. A belsejében szovjet jelvények voltak.”

792929331_1170021867740164.jpg

11. ,,Ezt a bőr masszázs-fotelt a szemétbe dobva találtam.”

1061116068_1551700218249542.jpg

12. ,,A kukába dobva találtam ezt a törött képernyőjű MacBook Air-t. 300 dollárért (~90 ezer forint) adtam el.”

1442331532_1061700220984812.jpg

13. ,,Éjszaka sétálva találtam ezt a papagáj-szobrot, másnap reggel érte mentem és elhoztam.”

HIRDETÉS

1946900957_1170023639033698.jpg

14. ,,Egy kuka mellé tett dobozban találtam ezeket. Minden kozmetikum teljesen új.”

910454138_2099170024991586.jpg

15. ,,A magániskolámba nagyon sok gazdag, pazarló diák jár. Minden, ami rajtam van, azt ők dobták ki, csak úgy, mint a szekrényemben található ruhák felét.”

1993632901_1290940571700246.jpg

16. ,,Valaki kidobta ezt a Mendini MV300 hegedűt.”

1322723868_642961471700250.jpg

17. ,,Ezt a szekrényt találtam az egyik sikátorban. Az oldalsó oszlopai márványból készültek.”

HIRDETÉS

1062982882_884391700265182.jpg

18. ,,Folyamatosan nézegetem a háztömbünk melletti szemetest, mióta ezt a 400 dolláros (~120 ezer ft) Bose hangszórót találtam benne.”

1732549938_658022170027424.jpg

19. ,,Három tökéletesen működő játékkonzolt találtam a szemét között.”

2002076349_641700275049218.jpg

20. ,,Egy fiatal pár költözött el a házunkból a minap, ezt dobták a szemétbe.”

816831378_1873051700288507.jpg

21. ,,Elképesztő, hogy mit ki nem dobnak az emberek. A feleségem kerékpárt akart, és most lett neki.”

93149717_962319117002913.jpg

HIRDETÉS

Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:

Napi érdekes
Previous Post

Teszt: Meg tudod találni azt az 5 szót, amelyet a képen rejtettünk el?

Next Post

12 dolog, amely csak a legjobb barátnőkre jellemző!

TovábbiCikkek

Hogyan képes lelassulni egy 200 tonnás utasszállító magas sebességnél?
Érdekességek

Hogyan képes lelassulni egy 200 tonnás utasszállító magas sebességnél?

2025. 08. 19.
Hogyan készítettek jeget az ókorban, amikor kint 50 fok tombolt?
Érdekességek

Hogyan készítettek jeget az ókorban, amikor kint 50 fok tombolt?

2025. 08. 19.
„Bűzlik” – így taszította el férje a királynét, akinek élete innentől megaláztatás lett
Érdekességek

„Bűzlik” – így taszította el férje a királynét, akinek élete innentől megaláztatás lett

2025. 08. 18.
Moretta: A karneváli csábítómaszk különleges története
Érdekességek

Moretta: A karneváli csábítómaszk különleges története

2025. 08. 18.

Friss cikkek

11 elképesztő tény a világtörténelemből, amelyek néha szinte már fikciónak tűnnek
Érdekességek

11 elképesztő tény a világtörténelemből, amelyek néha szinte már fikciónak tűnnek

2025. 08. 18.
Időzített vulkánbomba Európa szívében – a Laacher-tó titka
Érdekességek

Időzített vulkánbomba Európa szívében – a Laacher-tó titka

2025. 08. 18.
Rejtélyek az űrben: Négy megválaszolatlan tudományos kérdés
Érdekességek

Rejtélyek az űrben: Négy megválaszolatlan tudományos kérdés

2025. 08. 17.
Szép Heléna sorsa Trója eleste után
Érdekességek

Szép Heléna sorsa Trója eleste után

2025. 08. 17.
A Föld magja, ami sosem hűl ki – miért?
Érdekességek

A Föld magja, ami sosem hűl ki – miért?

2025. 08. 17.
65 éves nyugdíjas nő tapasztalatai: Miért nem bölcs dolog idős korban a családra hagyatkozni?
Érdekességek

65 éves nyugdíjas nő tapasztalatai: Miért nem bölcs dolog idős korban a családra hagyatkozni?

2025. 08. 17.
Őrült idők: 10 hihetetlen tény a Vadnyugatról
Érdekességek

Őrült idők: 10 hihetetlen tény a Vadnyugatról

2025. 08. 17.
Miért nem lelkesedik Melania Trump férje sikereiért: a legboldogtalanabb first lady története
Érdekességek

Miért nem lelkesedik Melania Trump férje sikereiért: a legboldogtalanabb first lady története

2025. 08. 16.
1927 – amikor lángba borult a Fekete-tenger vize
Érdekességek

1927 – amikor lángba borult a Fekete-tenger vize

2025. 08. 16.
Világvége a küszöbön: A CIA titkos dokumentumai felfedik a Kaliforniából induló apokalipszis kezdetét
Érdekességek

Világvége a küszöbön: A CIA titkos dokumentumai felfedik a Kaliforniából induló apokalipszis kezdetét

2025. 08. 16.
Mi történt a jobbágylányokkal, akik teherbe estek a földesuruktól?
Érdekességek

Mi történt a jobbágylányokkal, akik teherbe estek a földesuruktól?

2025. 08. 16.
5 rejtett funkció az autóban, amiket még a rutinos vezetők sem mindig ismernek
Érdekességek

5 rejtett funkció az autóban, amiket még a rutinos vezetők sem mindig ismernek

2025. 08. 16.
Mi történt a kamikaze pilótával, ha váratlanul mégis visszatért?
Érdekességek

Mi történt a kamikaze pilótával, ha váratlanul mégis visszatért?

2025. 08. 15.
A ma is élő 10 legérdekesebb afrikai hagyomány
Érdekességek

A ma is élő 10 legérdekesebb afrikai hagyomány

2025. 08. 15.
Van a Földön egy lyuk, amelynek nincs feneke – mit tudunk róla?
Érdekességek

Van a Földön egy lyuk, amelynek nincs feneke – mit tudunk róla?

2025. 08. 15.
Nero őrült parancsa: „Csinálj feleséget ebből a fiatalemberből”
Érdekességek

Nero őrült parancsa: „Csinálj feleséget ebből a fiatalemberből”

2025. 08. 15.
Load More
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces