ÉRDEKESBLOG.COM
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces
ÉRDEKESBLOG.COM

11 fénykép, amely megmutatja a világ legjobb és legkényelmesebb börtöneit, ahol minden fogvatartott élete végéig szívesen élne.

2019. 05. 22.
HIRDETÉS

Ha valaki azt a szót hallja, hogy börtön, egyből a kegyetlenség jut az eszébe, ahova csak a legelvetemültebb bűnözőket zárják be. Nos, ki kell, hogy ábrándítsak mindenkit, ugyanis nemcsak az megy börtönbe, aki kiontotta valaki életét, hanem, az is, aki lopott, csalt, vagy egyszerűen megsértette a törvényt. A filmekben azt lehetett látni, hogy az elítélteket olyan büntetés végrehajtási intézetbe vitték, ahol kemény körülmények között tartották őket. Ez sincs minden esetben így, ugyanis nagyon sok olyan létesítmény van, ahol sokkal jobban élnek az emberek, mint előtte. Kurzusokon vehetnek részt, programokat szerveznek nekik, kényelmes cellákban alszanak, és még dolgozhatnak is. Akadnak olyan helyek, amit a rabok akkor sem hagynának el, ha szabadon engednék őket. A mai napon összegyűjtöttünk néhány börtönt a világ minden tájáról és elmeséljük milyen körülmények között élnek ott az elítéltek.

Spanyolország.

A börtön igazi rémálom hely egy teljesen átlagos ember számára, ám a Spanyolországban a többi országtól eltérően nagyon mások a börtönök. Ezen ország börtönei lehetőséget adnak a raboknak, hogy egy éven át a családjukkal éljenek a börtön falai között.

1931659930_1156788723060656.jpg

Uganda

Ugandában a börtönökben nagyon jó hangulat uralkodik. Az őrök és a rabok között szinte baráti viszony van, s a rabtársak között semmilyen konfliktus sem alakul ki. Mondhatni ez a legnyugodtabb börtön mind közül.

1528735576_1823060764439952.jpg

HIRDETÉS

Norvégia

Minden elítélt álma az, hogy a Norvégiában található Halden börtönben ülje le büntetését, ugyanis luxuskörülményeket biztosítanak az itt raboskodóknak. A rabok lehetőséget kapnak, hogy továbbképezhessék magukat és egyedi oktatásokon vegyenek részt, sportoljanak, zenét tanuljanak. Az őrök és a fogvatartottak baráti viszonyban állnak egymással.

1269809107_1580919892306077.jpg

Japán

A japán börtönök egészséges ételeket, különböző foglalkozásokat biztosítanak az elítélt fegyenceknek. Lehetőség van kitanulni a kötés, varrás, hímzés minden fortélyát, de egyéb más foglalkozás közül is lehet választani.

745073441_101512306082070.jpg

Svájc

HIRDETÉS

Champ-Dollon börtönben, tágas és világos “cellák” vannak és olyan alapvető dolgokat biztosítanak a raboknak, ami szükséges a mindennapi élethez. Ezt mind felszerelésekkel, mind foglalkozásokkal is biztosítják.

2036916658_1050903230608926.jpg

Fülöp-szigetek

A Fülöp-szigeteken lévő Cebu börtönben a rabok csodálatos életet élnek, annak ellenére, hogy nem szabadok. Táncórákon vehetnek részt, amit videóra is rögzítenek, hátha egy nap valaki felfigyel rájuk és beválogatják őket valami neves egyesületbe.

1791639513_919323060963136.jpg

India

Indiában a Tihar nevű börtön a legnépszerűbb, az emberek itt sokkal jobban és sokkal többet tanulnak, mint bármilyen iskolában. Az átlagos embereken kívül népszerű bűnözőket is áthoznak, hogy jobbá váljanak. Megtanulhatják a főzés tudományát, ezen felül pedig dolgozniuk kell a harmonikus együttélésen is.

HIRDETÉS

34105936_262306091225716.jpg

Új-Zéland

Új-Zéland börtönei olyanok, mintha egyetemi koli szobák lennének, ahol a fogvatartottak megtanulnak olvasni, vagy kitanulhatják a mérnöki munka minden csínját-bínját, esetleg elsajátíthatják a főzés rejtelmeit, vagy a tejtermelés és a sajtgyártás fortélyait.

2120117236_159230610750412.jpg

Svédország

A svédországi Sollentuna börtön a világ legszebb börtöne, amit maga az állam nyilvánított azzá. Nem csak otthon, hanem luxuskörülmények között érezhetik magukat. Olyan népszerű a rabok körében, hogy még akkor sem akarják elhagyni a helyet, ha szabadon engedik őket.

HIRDETÉS

673702246_1080523061083417.jpg

Indonézia

Indonéziában van egy kifejezetten nőknek fenntartott börtön, ami kényelmes körülményeket biztosít a rabok számára. Különböző kozmetikai eljárásokban vehetnek részt, ezen felül pedig több programot is biztosítanak a számukra.

2077092733_232119230610955.jpg

Magyarország

Magyarországon több olyan börtön van, ahol a rabok dolgozhatnak, sportolhatnak, különböző foglalkozásokon vehetnek részt. Az ország legmodernebb börtöne most Kiskunhalason van, melynek felújításában 250 rab segédkezett.

970625520_445446442306113.jpg

Te mit gondolsz ezekről?

HIRDETÉS

Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:

Napi érdekes
Previous Post

15 vérbeli panellakó, aki nagyot álmodott

Next Post

15 furcsa dolog, amely megkülönbözteti Kínát a világ többi országától

TovábbiCikkek

Poratka elleni győzelem: Egy házvezetőnő egyszerű módszere segített
Érdekességek

Poratka elleni győzelem: Egy házvezetőnő egyszerű módszere segített

2025. 07. 31.
Norvégia, amit nem lehet utolérni – íme a bizonyítékok
Érdekességek

Norvégia, amit nem lehet utolérni – íme a bizonyítékok

2025. 07. 30.
Az amerikai dzsipek lökhárítójára szerelt vasrudak célja a második világháborúban
Érdekességek

Az amerikai dzsipek lökhárítójára szerelt vasrudak célja a második világháborúban

2025. 07. 30.
Kreatív ötletek a kertbe: 20 praktikus, saját kezűleg készített megoldás
Érdekességek

Kreatív ötletek a kertbe: 20 praktikus, saját kezűleg készített megoldás

2025. 07. 30.

Friss cikkek

17 elképesztő kép, amelyek új perspektívákat tárnak fel előtted és szélesítik a látásmódodat
Érdekességek

17 elképesztő kép, amelyek új perspektívákat tárnak fel előtted és szélesítik a látásmódodat

2025. 07. 30.
5 ok, amiért a panoráma ablak inkább átok, mint áldás – csak utólag jössz rá
Érdekességek

5 ok, amiért a panoráma ablak inkább átok, mint áldás – csak utólag jössz rá

2025. 07. 30.
Miért haltak meg olyan fiatalon a gyerekek a középkorban? Elmagyarázom
Érdekességek

Miért haltak meg olyan fiatalon a gyerekek a középkorban? Elmagyarázom

2025. 07. 28.
Oort-felhő: legenda vagy tényleges jelenség?
Érdekességek

Oort-felhő: legenda vagy tényleges jelenség?

2025. 07. 27.
Az űrhajók légkörbe való belépése: miért nem lassítanak előbb, hogy elkerüljék a lángolást?
Érdekességek

Az űrhajók légkörbe való belépése: miért nem lassítanak előbb, hogy elkerüljék a lángolást?

2025. 07. 27.
Mit csináltak régen a sebesültekkel a csaták után? Elmesélem részletesen
Érdekességek

Mit csináltak régen a sebesültekkel a csaták után? Elmesélem részletesen

2025. 07. 27.
Ismerd meg a 37%-os szabályt: A matematika csodafegyvere a tökéletes döntésekhez
Érdekességek

Ismerd meg a 37%-os szabályt: A matematika csodafegyvere a tökéletes döntésekhez

2025. 07. 27.
Miért nem fürdik senki Észak- és Dél-Amerika teljes partvidékén?
Érdekességek

Miért nem fürdik senki Észak- és Dél-Amerika teljes partvidékén?

2025. 07. 27.
Hogyan formálta át az idő a világhírű városokat: 12 fotó
Érdekességek

Hogyan formálta át az idő a világhírű városokat: 12 fotó

2025. 07. 26.
Ezeket a szovjet beidegződéseket még mindig cipeljük – észre sem vesszük
Érdekességek

Ezeket a szovjet beidegződéseket még mindig cipeljük – észre sem vesszük

2025. 07. 26.
Miért van egy függőleges csík az autó visszapillantó tükrén?
Érdekességek

Miért van egy függőleges csík az autó visszapillantó tükrén?

2025. 07. 26.
Élet egy parányi lakásban: Egy nő megmutatta 20 négyzetméteres otthonát
Érdekességek

Élet egy parányi lakásban: Egy nő megmutatta 20 négyzetméteres otthonát

2025. 07. 26.
Feltárul a múlt: 20 fotó, ami megváltoztatja a régi időkről alkotott képünket
Érdekességek

Feltárul a múlt: 20 fotó, ami megváltoztatja a régi időkről alkotott képünket

2025. 07. 26.
Az afrikai szerelmi kapcsolatok kockázatai
Érdekességek

Az afrikai szerelmi kapcsolatok kockázatai

2025. 07. 25.
5 dolog a középkorról, amit eddig teljesen rosszul tudtál
Érdekességek

5 dolog a középkorról, amit eddig teljesen rosszul tudtál

2025. 07. 25.
Hová tűntek a Titanic halottai? 1500 ember halt meg, de csontokat nem találtak
Érdekességek

Hová tűntek a Titanic halottai? 1500 ember halt meg, de csontokat nem találtak

2025. 07. 25.
Load More
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces