ÉRDEKESBLOG.COM
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces
ÉRDEKESBLOG.COM

A pszichológusok elmagyarázzák a leggyakoribb álmok jelentését, melyekkel időnként mindannyian találkozunk

2019. 01. 22.
HIRDETÉS

Az emberiség az idők kezdete óta próbál magyarázatot találni az egyik legrejtélyesebb emberi tulajdonságra: az álmodás képességére. Számtalan teória létezik azzal kapcsolatban, hogy miért álmodunk alvás közben, ám abban a legtöbb kivétel nélkül egyet ért, hogy a való életben bekövetkező élettani hatások állhatnak mögöttük. Annál is inkább, hiszen kutatások például bebizonyították, hogy amíg az emberiség fekete-fehér televízión keresztül volt kénytelen tévézni, addig az álmainkat is gyakran fekete-fehérben láttuk – vagyis közvetlen kapcsolat van a való életünkben tapasztalt/átélt dolgok és az álmaink között. Az alábbiakban most neves pszichológusok segítenek nekünk megérteni a 10 leggyakoribb álom rejtett jelentését.

1. Zuhanás

1640297564_513000844209998.jpg

Felnőttkorban az ember sokkal nagyobb valószínűséggel álmodik arról, hogy zuhan vagy éppen repül – és ez nem véletlen. Ian Wallace pszichológus szerint a zuhanással kapcsolatos álmok az irányítás elvesztésétől való félelem tudatalatti hatásának köszönhető. Ha az életünkben drasztikus változások történnek, melyekre nem voltunk felkészülve, gyakran úgy érezhetjük, mintha kirántották volna alólunk a talajt. Legyen szó akár munkáról, párkapcsolatról, pénzügyekről vagy akár egészségről – az ezekkel kapcsolatos félelmeink és maga a sebezhetőség érzete az álmainkra is kihat, ahol gyakran a zuhanás jelenségével párosul.

Ennek ellenkezője is igaz: vagyis az álmunkban történő repülés például a nehéz terhek megszűnésének, a szabadságérzetnek a kivetülései.

2. Foghullás, sérülés, halál.

1196383860_22160130009588.jpg

A fogaink tudat alatt is az egyik legerősebb fegyvereink – a segítségükkel szó szerint kiharaphatunk egy darabot a világból. A pszichológus Patricia Garfield szerint az álmunkban elhullajtott fogak a rejtett haragunkat szimbolizálják. Mivel ilyenkor gyakran összeszorítjuk az állkapcsunkat, ezért ez foghulláshoz, fogtöréshez vezet – ilyenkor érdemes megszabadulnunk a negatív érzelmektől.

HIRDETÉS

A pszichológus arra is kitér, hogy gyakran álmodunk ilyet, amikor egy hozzánk közel álló személy beteg vagy éppen haldoklik – az ennek következtében jelentkező hasonló témájú álmok pszichológiai szemmel nézve teljesen természetesnek tekinthetők.

3. Sikertelenség, bukás.

1910973324_142130009487421.jpg

Álmodtál már róla, hogy vizsgázol vagy épp nagy tömeg előtt szónokolsz, és hirtelen képszakadás – nem emlékszel semmire? Nem csak a diákok álmodhatnak hasonlót, hanem azok is, akik már rég befejezték tanulmányaikat. Az ilyen témájú álmok szintén rejtett stressztől árulkodnak – ha ilyet tapasztalunk, érdemes kicsit elgondolkodni és rendet tenni az életünkben.

4. Alkalmatlan ruházat vagy annak hiánya.

1079757888_2130010044171953.jpg

Az alkalomhoz nem illő ruhában történő megjelenés vagy akár a ruházatunk hiánya szintén egy gyakori álom-téma. Érdemes figyelmet fordítani ennek jelentésére, vagyis arra, hogy ennek köszönhetően sérülékenynek és kiszolgáltatottnak érezzük magunkat mások előtt. Gyakran álmodhatunk ilyenről, ha új munkahelyre, esetleg új közösségbe kerülünk, ahol a beilleszkedés okozta stressz az álmainkra is kihat.

5. Menekülés. (üldözés)

HIRDETÉS

422109542_843887130010759.jpg

Az ilyen témájú álmokat többféleképpen is értelmezhetjük. Lauri Levenberg álomkutató szerint azok álmodnak ilyenről, akik szeretik elkerülni a problémákat és emiatt azok előbb-utóbb üldözni kezdik őket.

Más pszichológusok szerint az ilyen témájú álmok akár a függőség vagy pénzügyi adósság következményei is lehetnek – vagyis amikor a valóságban valami szó szerint „üldöz bennünket”.

Olyan elméletek is vannak, melyek szerint az ilyen meneküléssel kapcsolatos álmok egy természetes evolúciós ösztönnek köszönhetők, mivel az őseinknek hosszú évezredeken keresztül kellett a vadállatoktól tartva élni az életüket – és ez bizony máig sem múlt el nyomtalanul.

6. Katasztrófa, világvége.

HIRDETÉS

288661579_86113001144308.jpg

Legyen szó akár természet vagy ember által okozott katasztrófákról (földrengés, baleset, tűz, robbanás, stb.) – legalább egyszer mindannyian álmodtunk már hasonlót. Az ilyen álmokban nem csak saját magunk, de szeretteink életét is féltjük, ami mögött legtöbbször egy olyan magánéleti probléma áll, ami az irányításunkon kívül esik és ami akár a szeretteinkre is közvetlen veszélyt jelenthet.

7. Meghibásodó berendezések és eszközök.

230025979_7888130011768.jpg

Legyen szó akár egy meghibásodott telefonról, vagy egy vezetés közben elromlott autóról – az ilyen témájú álmok mögött rendszerint érzelmi (például párkapcsolati) problémák állhatnak. Patricia Garfield szerint leggyakrabban akkor találkozunk ilyen témájú álmokkal, amikor csalódunk valakiben és rajtunk kívülálló okok miatt kerülünk nehéz helyzetbe.

8. Terhesség.

1301556638_1843703051300125.jpg

HIRDETÉS

Furcsa módon nem csak a nők, de akár a férfiak is álmodhatnak terhesség-témájú álmokat. Az álomban bekövetkező terhesség mindig valami új, reményteli dolog születését jelképezi – állítja David Bedrick pszichológus. Legyen az egy házfelújítás vagy munkahelyi siker, az álmunkban történő terhesség sokszor a kreatív és pozitív élettani hatások álmainkra történő kivetülését jelenti.

9. Lassúság.

729494222_1379304913001218.jpg

Futás a vonat után, elkésés egy fontos találkozóról, vagy csak amikor a testünk szimplán nem akar engedelmeskedik annak, amit szeretnénk – az ilyen témájú álmok a rendszerint fontos jelentőséggel bírnak. A szakértő Michael R. Olsen szerint az ilyen álmok közvetlen kivetülései annak, ha a való életben is folyamatosan késésben és rohanásban, másoktól feszélyezve éljük az életünket. A testünk talán ezzel próbál meg jelezni nekünk, hogy ideje egy kicsit rendbe tenni az életünket és megtanulni elengedni a kevésbé fontos dolgokat, nem mindig csak fejvesztve rohanni a céljaink után.

10. Furcsa, idegen szoba.

1529105330_473614301300133.jpg

Az álmunkban látott rejtélyes, ismeretlen és kicsit talán félelmetes szoba a valóéletünkben rejlő lehetőségeket szimbolizálja. Eddie Traverse pszichoterapeuta úgy véli, hogy minden ilyen szobának külön rejtett jelentése van.

Konyha: az a hely, ahol az életben maradáshoz szükséges táplálékot állítjuk elő – ennek gyakran egészségügyi okai lehetnek.
WC: a felszabadulás jelképe.
Fürdőszoba: a megtisztulás szimbóluma.
Hálószoba: párkapcsolati változások, esetleg problémák.

HIRDETÉS

Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:

Napi érdekes
Previous Post

15 szarkasztikus megjegyzés olyan emberektől, akiknek a második anyanyelvük a szarkazmus

Next Post

20 zseniális házi praktika, mely egyszer még nekünk is nagy hasznunkra lehet

TovábbiCikkek

A Tiltott Város: Borzalmas és gyomorforgató titkok a császári palotában
Érdekességek

A Tiltott Város: Borzalmas és gyomorforgató titkok a császári palotában

2025. 06. 22.
Mi az a kútbörtön? Egy sötét titok a középkori várak szépsége mögött
Érdekességek

Mi az a kútbörtön? Egy sötét titok a középkori várak szépsége mögött

2025. 06. 22.
Művészi ilúziók: márványfátyol a szobrászatban
Érdekességek

Művészi ilúziók: márványfátyol a szobrászatban

2025. 06. 22.
A régi idők csatáinak elesett katonái: Mi történt a holttestekkel?
Érdekességek

A régi idők csatáinak elesett katonái: Mi történt a holttestekkel?

2025. 06. 22.

Friss cikkek

Hangya „halálspirál”: egy könyörtelenül hátborzongató ösztönös viselkedés
Érdekességek

Hangya „halálspirál”: egy könyörtelenül hátborzongató ösztönös viselkedés

2025. 06. 21.
Óriási méretű dolgok és élőlények: 17 lenyűgöző példa, amitől aprónak érzed magad
Érdekességek

Óriási méretű dolgok és élőlények: 17 lenyűgöző példa, amitől aprónak érzed magad

2025. 06. 21.
A marooning: a kegyetlen kalózbüntetés, ami csak látszólag volt emberséges
Érdekességek

A marooning: a kegyetlen kalózbüntetés, ami csak látszólag volt emberséges

2025. 06. 21.
5 férfi, akik halálukkal kiérdemelték a Darwin-díjat
Érdekességek

5 férfi, akik halálukkal kiérdemelték a Darwin-díjat

2025. 06. 20.
A futballpályák rejtélye: Miért van félkör a tizenhatos előtt?
Érdekességek

A futballpályák rejtélye: Miért van félkör a tizenhatos előtt?

2025. 06. 19.
A bölcs nagymama intelmei: mit érdemes eltitkolnunk szeretteink elől is?
Érdekességek

A bölcs nagymama intelmei: mit érdemes eltitkolnunk szeretteink elől is?

2025. 06. 19.
Vigyázz! Ezeket az eszközöket soha ne dugd hosszabbítóba – Életmentő tippek minden otthonba
Érdekességek

Vigyázz! Ezeket az eszközöket soha ne dugd hosszabbítóba – Életmentő tippek minden otthonba

2025. 06. 19.
Az indián ruhák rojtjainak valódi funkciója: nem csupán díszítés
Érdekességek

Az indián ruhák rojtjainak valódi funkciója: nem csupán díszítés

2025. 06. 19.
Ókori római bordélyház mindennapjai: Kik látogatták és milyen szabályok uralkodtak?
Érdekességek

Ókori római bordélyház mindennapjai: Kik látogatták és milyen szabályok uralkodtak?

2025. 06. 19.
A Briffault-törvény hatása a férfi-női kapcsolatokra: Miért érinti ez a férfiak többségét pszichológiailag?
Érdekességek

A Briffault-törvény hatása a férfi-női kapcsolatokra: Miért érinti ez a férfiak többségét pszichológiailag?

2025. 06. 19.
A német háziasszonyok titka: só a WC-be a vendégek érkezése előtt
Érdekességek

A német háziasszonyok titka: só a WC-be a vendégek érkezése előtt

2025. 06. 19.
A kiszáradt Aral-tó: Tudományos felfedezések a tó fenekén
Érdekességek

A kiszáradt Aral-tó: Tudományos felfedezések a tó fenekén

2025. 06. 18.
Mi okozza a Curiosity marsjáró kerekeinek szokatlan kopását alig 31 kilométeres út után?
Érdekességek

Mi okozza a Curiosity marsjáró kerekeinek szokatlan kopását alig 31 kilométeres út után?

2025. 06. 18.
10 meglepő tény Longyearbyenről – ahol még meghalni sem szabad
Érdekességek

10 meglepő tény Longyearbyenről – ahol még meghalni sem szabad

2025. 06. 18.
14 házimunka, ami csak az idődet rabolja – ismerd meg, hogyan könnyítheted meg az életed
Érdekességek

14 házimunka, ami csak az idődet rabolja – ismerd meg, hogyan könnyítheted meg az életed

2025. 06. 18.
Földöntúli kísérő vagy pusztán az agy játéka? A halál küszöbén állók titokzatos harmadik társa
Érdekességek

Földöntúli kísérő vagy pusztán az agy játéka? A halál küszöbén állók titokzatos harmadik társa

2025. 06. 18.
Load More
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces