Régen ezt a trükköt inkább az erősebbik nem alkalmazta. Mi változott? A nők panaszai szinte egy kaptafára készültek: nem hallgat meg, nem ért meg, nem érdeklődik irántam, nem néz rám úgy, mint régen, csillogó szemekkel. Lusta, kezdeményezésképtelen, úgy érzem magam a családban, mint egy férfi, pedig ennek nem így kellene lennie.
Miért megy el a nő szó nélkül, magyarázat nélkül?
Persze békében is el lehet válni, de ami Európában működik, az nálunk szinte lehetetlen. Az egy dolog, hogy az egyik albérletből átköltözöl a másikba, és elfelejted a korábbi partnered, de Magyarországon? Hová menjen a nő a saját lakásából, amiért 15 évig fizette a jelzáloghitelt?

És a férjet sem tudja kitenni. Nem erre neveltek minket. Ettől függetlenül persze itthon is léteznek láthatatlan válások. Van, aki megpróbálja elintézni, hogy a férje vállaljon valahol munkát, vagy dolgozzon minél messzebb. „Ott többet fizetnek, vehetsz magadnak majd egy új autót, mint XY-ék, stb.”
Igen, jól hallottad, a nő új játékot ígér a férfinak, csak hogy az minél többet és minél messzebb legyen tőle. Ez egy másikfajta burkolt válás.
Egy nő két lakást örökölt a nagymamájától. Ő és a férje sokáig álmodoztak egy nagy házról. Fantáziáltak – hány szoba lesz, milyen ablakkeretek, dolgozószoba, pince… Mialatt álmodoztak, a férj időközben unalmassá vált. És ő is – a férj számára.

A cikk még nem ért véget, folytatás a következő oldalon:
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről: