Az autóversenyzés szerelmesei, különösen a Formula 1 rajongói, jól tudják, hogy egy jó rajthely még nem garantálja a dobogós helyezést a futam végén. Még az első rajtkockából induló pilóta is ütközhet valakivel, kicsúszhat a pályáról, vagy műszaki hiba miatt feladhatja a versenyt.
A hétköznapi életben is hasonló a helyzet – a gyermekkori tehetség nem garantálja a későbbi sikert. William James Sidis, a csodagyerek sorsa a legjobb példa erre.

William Sidis, akit minden idők egyik legokosabb emberének tartanak, 1898-ban, április elsején, bolondok napján született New Yorkban. Szülei az ukrajnai Berdicsevből (akkoriban az Orosz Birodalom része volt) vándoroltak ki az Újvilágba.
Az apa, Boris Sidis politikai üldöztetés miatt hagyta el az országot (otthon két évet töltött magánzárkában). Briliánsan elvégezte a Harvardot (mentora a neves amerikai filozófus és pszichológus, William James volt, akiről Boris a fiát nevezte el, William James pedig a baba keresztapja lett), majd ugyanezen az egyetemen pszichológiát tanított, számos tudományos munkát publikált, és korának egyik legnagyobb amerikai pszichológusának tartották. Emellett poliglott (többnyelvű) is volt, és kidolgozta a saját elméletét a tehetséges gyermekek neveléséről.

A leendő zseni édesanyját, Sara Mandelbaumot szülei két évvel később vitték Amerikába, a zsidó pogromok elől menekülve. 1897-ben elvégezte a Bostoni Egyetem orvosi karát, de feláldozta karrierjét a fia nevelése érdekében.
A szülők célja az volt, hogy a fiukból zsenit neveljenek, Boris Sidis nevelési elméletét alkalmazva. Az elmélet megalkotója úgy vélte, hogy „egy gyerek soha nem túl fiatal a tanuláshoz”. És azzal kezdte, hogy betűkkel ellátott kockákat mutatott a csecsemőnek.

A magok termékeny talajra hullottak (később William Sidis IQ-ját 260-300-ra becsülték, ami a világ legokosabb emberévé tette, talán az egész emberiség történetében). Összehasonlításképpen, a 96-os intelligenciaszint átlagosnak számít, a 120-as IQ-val rendelkező embert okosnak tartják, Albert Einstein és Stephen Hawking pedig, akik kiemelkedő tudósok voltak, körülbelül 160 pontos IQ-val rendelkeztek.
Hét hónapos korában a baba nemcsak rengeteg szót ismert, hanem az összes betűt is. Másfél évesen újabb csodagyerek-teljesítményt jegyeztek fel – önállóan el tudta olvasni a New York Timest.
Két és fél évesen a gyerek magabiztosan gépelt angol és francia szövegeket.

És aztán beindult a lavina. A szülők egyre jobban terhelték a gyereket, a tanulás pedig egyre fokozódó intenzitással folyt. Hat éves korára William már eldöntötte, hogy mi a viszonya a valláshoz, és ateista lett.
Hét évesen William sikeresen elsajátította az egész iskolai tananyagot, körülbelül fél év alatt. Ebben a korban már hét nyelvet ismert.
Nyolc éves korára a kiskorú zseni négy könyvet írt (köztük egy meglehetősen komoly monográfiát), és sikeresen letette a Harvard felvételi vizsgáit. Az egyetem vezetősége azonban túl fiatalnak találta a jelentkezőt, ezért nem vették fel.
Kilenc évesen a csodagyerek kidolgozta saját logaritmikus számítási rendszerét.
William Sidis 1911-ben lett a Harvard Egyetem hallgatója (a Harvard történetének legfiatalabb diákja), amikor Norbert Wienerrel és Richard Fullerrel együtt felvették a tehetséges gyerekek csoportjába. Bár egy évvel korábban már tartott egy előadást a Harvard Matematikai Klubjában a négydimenziós térbeli objektumokról (Klein-palack és hasonlók).
A cikk még nem ért véget, folytatás a következő oldalon:
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről: