Az első krionizált (mélyhűtéses eljárással tartósított) ember egy amerikai pszichológiaprofesszor, dr. James Hiram Bedford volt.
Az 1960-as évek végén ez egy meglehetősen kétes kimenetelű kalandnak számított, mivel maga a „krionika” szó is alig két éve létezett akkoriban, nem is beszélve a lefagyasztási eljárásról, ami csupán elméletben létezett, és semmilyen garanciát nem nyújtott arra, hogy a lefagyasztott embert sok év múltán sikerül majd „feléleszteni”.
Bedford azonban tudós volt, és halála előtt elmondta, hogy nem azért döntött így, mert arról álmodozott, hogy a jövőben „feltámasszák”, hanem abban a reményben, hogy egy napon az utókor majd hasznosíthatja ennek az egyedülálló tudományos kísérletnek az eredményeit.
Ki volt James Bedford, és miért döntött úgy, hogy a jövőben „újraéled”?
James Hiram Bedford 1893-ban született a Massachusetts állambeli amerikai Pittsfield városában. Négyéves korában súlyos diftérián (torokgyíkon) esett át, ami majdnem az életébe került. A fiú azonban felépült, és egy kalandokkal és eredményekkel teli, eseménydús életet élt.
Fiatalkorában Bedford Kaliforniába költözött, és a Berkeley-i Kaliforniai Egyetemre járt, ahol oktatásból és pszichológiából szerzett mesterdiplomát, miközben egy középiskolában is tanított. Az egyetem elvégzése után a szakmai fejlődésére és a karrierépítésre összpontosított, a Kaliforniai Egyetem pszichológiaprofesszora lett, és több könyvet is publikált a témában.
Bedford élete során beutazta a világot, és különös érdeklődést mutatott az élethosszabbítás kérdései és az öregedési folyamat megállítását célzó technológiák fejlesztése iránt. A krionika azután keltette fel az érdeklődését, hogy elolvasta dr. Robert Ettinger „A halhatatlanság kilátásai” című könyvét, és hamarosan a terület egyik kiemelkedő alakjává vált. Így amikor 73 éves korában tüdőáttétes veserákkal diagnosztizálták, meghozta a számára sorsdöntő elhatározást: ő lesz az első ember, akit krionizálnak.
Bedford tisztában volt vele, hogy az orvostudomány még nem elég fejlett ahhoz, hogy biztos lehessen a jövőbeli újraélesztésében, de remélte, hogy a kísérlete olyan mértékben segíti majd a tudomány fejlődését, hogy annak eredményeit a jövő generációi már hasznosíthatják.
Hozzá kell tenni, hogy nem Bedford volt az első, aki ilyen kísérletre szánta el magát, de az előző két próbálkozás kudarcba fulladt. Egy San Franciscó-i tanár túl sokáig volt a klinikai halál állapotában, mire a krionikai csapat megérkezett, ami elkerülhetetlen agykárosodást jelentett. Egy másik esetben pedig egy kaliforniai nőt a krionikus szakemberek tudta nélkül még a lefagyasztás előtt bebalzsamoztak. Amint ez kiderült, azonnal felolvasztották és a hagyományos módon eltemették.
Hogyan tárolták Bedford testét fél évszázadon át?
James Bedford egy hospice-házban volt, amikor 1967. január 12-én leállt a szíve – a rák okozta szövődményekben hunyt el. A Kaliforniai Krionikai Társaság dr. Reno Able vezette orvosi csapata megérkezett Bedford halálos ágyához, hogy teljesítsék az utolsó akaratát.
Az orvosoknak a páciens halálának pillanatától számítva hét percük volt, hogy elvégezzék az összes szükséges beavatkozást. Bedfordot lélegeztetőgépre kapcsolták, hogy fenntartsák az agy oxigénellátását, miközben a vérét dimetil-szulfoxidra cserélték, amit a vénáin keresztül juttattak be, hogy megvédjék a belső szerveit a fagyás okozta károsodástól. Ezt követően a testét szárazjéggel teli fémkapszulába helyezték, és a phoenixi Cryo-Care Equipment Corporation nevű kereskedelmi krionikai létesítménybe szállították. Itt egy Dewar-edénybe – egy folyékony nitrogént tartalmazó kapszulába – tették, ahol állandó mínusz 196 Celsius-fokos hőmérsékletet tartottak fenn.
A cikk folytatódik – görgess le és kattints a következő gombra!
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
