Vannak dolgok az Egyesült Államokban, amiket igazán nehéz megszokni.
Sok európai és ázsiai lakos gondolt, és gondol ma is az Egyesült Államokba költözésre, hiszen a tengerentúli országban az életszínvonal sokkal magasabb, a havi bérek dollár ezrekben mérhetők, a szabadságok és polgári jogok száma pedig sokakat arra ösztönöz, hogy mielőbb mérlegeljék magukban a kiköltözés lehetőségét.
Azonban a már kiköltözött emberek mindig figyelmeztetnek, hogy a költözés során sok olyan amerikai szokáshoz kellett hozzászokniuk, amelyek Európában egyszerűen nem léteznek. Amerika egy másik kontinensen van, ezért nem csoda, hogy az európai emigránsok nagyon sok különbséget tapasztalhatnak az amerikai és európai élet között.
Árcédulák adó nélkül

Az Egyesült Államokba újonnan érkezett ember azonnal a legközelebbi boltba megy, hogy kielégítse az alapvető szükségleteit. Itt találkozik az egyik legfurcsább amerikai szokással: az árcédulákon feltüntetett árak nem tartalmazzák az adót. Fejben kell kiszámolni és hozzáadni a vételárhoz néhány plusz százalékot. Ez az adó ráadásul minden államban más és más, ezért előzetesen meg kell tudni az adó mértékét, és fel kell készülni arra, hogy a pénztárnál az eladó többet fog kérni, mint amennyi az árcédulán szerepel.
„Kikényszerített” borravaló

Az európai kávézókban és éttermekben nem szokás tolakodóan borravalót kérni a vendégektől. Ha a vendégnek ízlett az étel és a kiszolgálás minősége, akkor a saját belátása szerint adhat a pincérnek egy kisebb összeget. A legtöbb amerikai intézményben azonban a borravaló ajánlott összege már alapból szerepel a számlán. Ha a vendég ezt figyelmen kívül hagyja, vagy kevesebb pénzt ad, mint kellene, a pincér akár meg is állíthatja a kijárat fele, és kérheti tőle a borravaló teljes megfizetését.
Az egészséges táplálkozás nagyon drága

Az Egyesült Államokban élő európaiak gyakran mondják, hogy a helyi boltokban ritkán lehet minőségi és egészséges élelmiszert találni megfizethető áron. Azok a termékek, amelyek nem kerülnek túl sokba, általában sok cukrot vagy más káros összetevőt tartalmaznak. A hétköznapi boltokban ráadásul a polcok nem éppen a legegészségesebb élelmiszerekkel vannak tele – azoknak gyakran külön boltjuk van (pl. Whole Foods).
Az Egyesült Államokban nagyon népszerű a félkész ételek és a gyorséttermek kultúrája, amelyek gyakorlatilag mindenütt megtalálhatóak, az áraik pedig egészen olcsónak mondhatók. Ilyen körülmények között nagyon nehéz betartani a helyes táplálkozás szabályait, főleg, ha kezdetben nincs elég pénzünk a drága ételek megvásárlására.
Bonyolult bürokratikus rendszer

Minden, az Egyesült Államokba véglegesen áttelepült ember azt mondja, hogy a bürokratikus rendszer ott sokkal fejlettebb, mint világ többi részén. Amerikában még a legapróbb ügyintézést is egy csomó papírmunka kíséri, amely nélkül egyszerűen nem lehet elérni a kívánt eredményt. Egy halom dokumentummal kell alátámasztani a bankszámla, a hitelszámla megnyitását, a közüzemi számlák és adók befizetését… Az Amerikába újonnan érkezők jobb ha felkészülnek rá, hogy rögtön az érkezés után több tucat dokumentumot kell majd kitölteniük és aláírniuk.
A cikk még nem ért véget, a folytatásért görgess lejjebb:
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről: