Amikor egy férfi reggel elindul otthonról dolgozni, nem tudja, látja-e még valaha a családját. És ez a munka… a csatornatisztító.
Indiában és Pakisztánban várhatóan ilyen munkára csak a legszegényebbek, az érinthetetlenek vállalkoznak. Mert ez nem csupán piszkos, hanem halálos is.
A munka lényege – leereszkedni a csatornába és kihúzni onnan a köveket, szemetet, mindent, ami akadályozza a víz elfolyását.
Így a csatornatisztítók munkanapjukat mellkasig bűzös trutymóban töltik, rajtuk általában csak egy sort és egy póló van. Bár a legtöbben póló nélkül dolgoznak – sajnálják a ruhát, hiszen az drága.
Semmiféle védelemről és kezeslábasról szó sem lehet, nekik élelemre is alig futja.
A bűz olyan erős lehet, hogy egy férfi egyszerűen megfulladhat, vagy mérgezés következtében elveszítheti az eszméletét, és azonnal belefulladhat a pöcegödörbe.
Nem ritkán előfordul, hogy amikor a férfiak leereszkednek, az alján fadarabok vagy valami hegyes, éles dolog várja őket. Egy ilyen szennyes vízben szerzett törés vagy seb mindig fertőzéshez, sőt akár amputációhoz is vezet.
Ráadásul a csatornában skorpiók és százlábúak is élnek. Mindegyik veszélyes a pőre bőrre.
A csatornatisztítók 80%-a nem éri meg a 60 éves kort; a szervezetük mérgeződése vagy egy be nem gyógyuló seb miatt halnak meg.
Az állam úgy döntött, hogy az embereknek nem szabad ilyen munkával tönkretenniük magukat. Ezért még 2013-ban lebetonozták az aknafedeleket és magát a csatornákhoz való hozzáférést is.
Csakhogy egyedül a fővárosban 5 ezer akna van; ha ezek eltömődnek, a víz nem tud távozni a házakból. Ilyenkor persze hívnak egy érinthetetlent, akik szerencsére járják az utcákat, és maguk ajánlják fel a munkájukat.
Ráadásul az indiaiak csatornahasználati kultúráját nem lehet magasnak nevezni. Műanyag zacskókat, nagy pelenkákat, sőt üveget is kidobnak a csatornába. Úgyhogy a csatornaaknafedelek lebetonozása előtt a kormánynak tíz évig kellett volna átnevelnie a lakosságot.
A munka nehezebbé vált; a betont ugyanazok az érinthetetlenek törik fel kalapáccsal vagy pöröllyel. A bérük nem emelkedett, a nehéz munka viszont csak több lett. Ez aztán kétséges segítségnek bizonyult.
Ráadásul ez a munka egyáltalán nem segít megtörni a kasztrendszert, amely „állítólag” már több mint 70 éve nem létezik. Azért, mert az érinthetetleneknek rossz szaguk van. Azok a háztulajdonosok, akik tisztításra hívják őket, még a munka elvégzése előtt a pénzért sem engedik be őket a házba, hiszen a szag beleivódott a hajukba és a bőrükbe.
Ha India kormánya találna arra megoldást, hogy a csatornatisztítást állami közszolgálattá tegye, a munkásoknak védőfelszerelést adnának, és kifejezetten érinthetetleneket vennének fel erre a munkára, akkor a státuszuk is emelkedne. Szép ruhában, különleges felszereléssel a szegény indiai utcák isteneivé válnának. Én legalábbis így gondolom.
Te mit gondolsz erről a munkakörről?
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
