Amikor Charles Darwin megfogalmazta az evolúcióelméletét, arra a következtetésre jutott: a világban azok a fajok maradnak életben, amelyek a legjobban alkalmazkodnak a környezetükhöz.
Pontosan az ilyen egyedek viszik tovább a vérvonalukat, átadva a hasznos géneket a következő generációnak. Ezt a természetes mechanizmust Darwin „természetes kiválasztódásnak” nevezte el.
Az egészben az az irónia, hogy évekkel a halála után Darwin tiszteletére kitaláltak egy tréfás anti-díjat – a Darwin-díjat. Az alapítói azoknak kezdték odaítélni ezt az „elismerést”, akiknek a lehető legostobább módon sikerült végleg kiírniuk magukat a génállományból (megfosztani magukat a szaporodás lehetőségétől), amivel a díj alapítói szerint „szívességet” tettek az emberiségnek.
Ezt pozitív hatásnak tekintik, mivel így a populációból természetes úton szelektálódnak ki a legkevésbé értelmes és legkevésbé alkalmazkodóképes egyedek.
Nos, akkor ismerd meg azt az öt „hőst”, akiknek az ostobasága annyira epikusnak bizonyult, hogy posztumusz – és teljesen megérdemelten – Darwin-díjat kaptak.
1. A zseniális horgász
Ez a történet 1999-ben történt, és (első pillantásra) a 43 éves Oleg számára teljesen átlagos horgásznapnak indult a Kijev melletti Tereblja folyón.
Oleg azonban úgy döntött, hogy a hagyományos módszerek túl unalmasak és hosszadalmasak, ő pedig túl éhes volt ahhoz, hogy órákig pecázzon.
Ezért horgászbot és csali helyett gyorsabb módszert választott a vacsora beszerzésére… Az elektromosságot.
A férfi kábelt vezetett a háza fő áramforrásától, és a következményekkel mit sem törődve, a csupasz vezetéket egyenesen a vízbe dobta. Mint valami varázsütésre, a halak valóban a hasukkal felfelé kezdtek lebegni. „Micsoda könnyű préda!” – mondta magában. A fogás garantált volt, már csak össze kellett szedni a „zsákmányt”.
Csakhogy a mi zseniális horgászunk egy fontos részletről megfeledkezett: a vezeték még mindig feszültség alatt volt, és a vízben hevert.
És amikor Oleg horgász belegázolt a vízbe a lebegő halakért… egy pillanat alatt osztozott a sorsukban. Még ugyanabban az évben megkapta a posztumusz elismerést – a Darwin-díjat.
Az egészben a legironikusabb, hogy a horgászatot az anyósa halálának évfordulójára szervezett „halotti torra” szánták. Így a gyászest további szomorkodásra adott okot – de már a családi krónika új „hőse” miatt.
2. Az ügyvéd és a húsdaráló
Egy elit, ötcsillagos svájci szállodában meglehetősen szokatlan eset történt: a séf az egyik specialitása készítése közben figyelmetlenségből egy ipari húsdarálóban elvesztette az ujját a konyhán.
A hosszú és fájdalmas lábadozás után úgy döntött, hogy ahhoz a biztosítótársasághoz fordul, amelynek évekig becsületesen fizette a tetemes díjakat, számítva a munkahelyi baleset miatt elszenvedett sérülésért járó kártérítésre.
A biztosítónál azonban nem hittek a séfnek, azt gyanították, hogy szándékosan okozott magának sérülést, csak hogy pénzt csaljon ki tőlük.
Ezért, hogy megbizonyosodjanak az eset valódiságáról, a társaság kiküldte az egyik legjobb ügynökét, egy neves egyetemen végzett jogászt, aki személyesen érkezett az étterembe „nyomozni”.
Miután szemügyre vette a húsdarálót, a biztosítási ügynök magyarázni kezdte a séfnek, hogy a biztosító miért nem köteles fizetni: szerinte a szerkezet annyira biztonságos, hogy épelméjű ember egyszerűen nem veszítheti el benne az ujját.
Hogy bizonyítsa igazát, a biztosítási ügynök úgy döntött, bemutatja, hogy miért „lehetetlen” megsérülni vele. A bemutató közben azonban ő maga dugta az ujját a gépbe, és szintén elvesztette azt. Látszólag minden bizonyíték adott volt. De a sors iróniája sokkal kegyetlenebbnek bizonyult: a férfi hemofíliás (vérzékeny) volt, és a helyszínen elvérzett.
Az eset után a séf természetesen a legkisebb késedelem nélkül megkapta a biztosítási összegét. A biztosítási ügynök pedig úgy vonult be a történelembe, mint aki még több diplomával a zsebében is képes volt kiérdemelni a Darwin-díjat.
A cikk folytatódik – görgess le és kattints a következő gombra!
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
