Az esküvője napján egy fiatal menyasszony felfedez néhány kellemetlen részletet a vőlegénye múltjáról, de már túl késő lefújni az esküvőt. Évekkel később bosszút áll.
Deborah Carmel biztos volt benne, hogy ez lesz élete legboldogabb napja. Végigsimította kezét menyasszonyi ruhájának csúszós szaténján, és megfordult, hogy megnézze sziluettjét az egészalakos tükörben.
Kezét még mindig lapos hasára tette. Még senki sem láthatta, hogy hamarosan nemcsak feleség, hanem anya is lesz. Minden álma valóra vált, és mindezt a saját szőke hercegének köszönhette. Deborah nem is sejtette, hogy a nap végére illúziói darabokra hullanak.
Deborah az édesapja karján sétált végig az oltárhoz, és még egyszer megkérdezte magától, hogyan lehetett ilyen szerencsés! John Valence volt a tökéletes férfi. Olyan jóképű, kedves és szeretetteljes volt!
És mindenekelőtt, mondta magának Debbie, annyira őszinte volt! Amikor megismerkedett vele, az egyik első dolog, amit elmondott neki, az volt, hogy szegény. „Nem tudok megfelelni a te életstílusodnak” – mondta. „Nem tudlak elvinni puccos éttermekbe.”
Így az első randevújuk egy apró bisztróban volt, ahol a tulajdonos volt a pincér, a felesége pedig a séf. Édes, romantikus és tökéletes volt, és aznap este Debbie beleszeretett Johnba.
Amikor hat hónappal a kapcsolatuk után felfedezte, hogy terhes, arra számított, hogy a férfi rosszul fog reagálni, hogy eltűnik, de a férfi féltérdre ereszkedett, és könnyes szemmel megkérte a kezét.
„Nem érdemellek meg téged” – mondta. „Nincs más, amit adhatnék neked, csak a szerelem…” Debbie-nek ez a szerelem egy tucatnyi vagyont ért, és ezt ki is mondta. Elfogadta Johnt, és kitűzték az esküvő időpontját.
Debbie szüleit kevésbé nyűgözte le John. „Debbie – mondta az apja -, drágám, nem kell hozzámenned ehhez a férfihoz. Segítünk neked a babával, ezt te is tudod”.
„Apa”, válaszolta a lány, „tudom, hogy nem kell hozzámennem, de én akarok!”.
A cikk még nem ért véget, folytatás a következő oldalon:
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
