Lily hozzászokott a drámához. Kicsit őrült, de nem cserélném el senkiért, gondolta magában Lily.
Évek teltek el, de Lily semmit sem hallott a DNS-klinikáról, és végül el is felejtette az egészet, mígnem egy nap értesítést kapott a telefonjára. Egy ping volt a DNS-tesztjéről – valaki, aki biológiailag rokona volt, elvégezte a tesztet.
Az üzenet, amit kapott, így szólt:
“Szia! A nevem Sasha Lewis, és a 23andMe-nél bukkantam rá az elérhetőségeidre. Nemrég elvégeztem a tesztet, és egyezett a profilunk. Az unokatestvéremként azonosít téged. Ez egy hosszú történet, de sosem gondoltuk, hogy a nagynénémnek gyerekei lennének”.
“Amikor meglátta az eredményeimet, hosszú ideig sírt. Aztán elárulta, hogy több mint négy évtizeddel ezelőtt kénytelen volt elhagyni egy gyermeket. De most nagyon szeretne találkozni veled. Szólj, ha nem bánnád, hogy találkozzatok. Remélem, hallok majd felőled – Sasha.”
Lily sokkot kapott, mire elolvasta az üzenetet. Vonakodott válaszolni, de aztán eszébe jutott, mit mondott Stacey arról, hogy megkérdezné a nőt, miért hagyta ott az út szélén.
Így végül Lily válaszolt az e-mailre, és miután oda-vissza leveleztek, Sasha elmondta neki, hogy ők is Utah-ban élnek. Telefonszámot cseréltek, és Lily azonnal felhívta a nőt.
“Nem lehettem biztos benne, hogy nem költöztél el. A tesztek nem adják ki az emberek címét” – mondta Sasha a telefonban.
“Ez annyira furcsa. Szó szerint egész életemben itt éltem. Valószínűleg valamikor összefuthattunk. Hol laksz pontosan?” Lily csodálkozott.
Sasha megadta a tartózkodási helyét, valamint azt, hogy hol lakik Lily édesanyja.
“A belvárosban laknak? Én is. Ez hihetetlen. Egész idő alatt a vér szerinti anyámmal szomszédos voltam?” Kérdezte Lily, a hangját csodálkozással színezve.
“Hűha. Határozottan ott nőttem fel. Mikor költöztél ide?” Sasha megkérdezte.
“Úgy tizenöt évvel ezelőtt. Várj csak. Mi az anyukád leánykori neve?” Lily megkérdezte.
“Stan. Az anyukám Janet Stan, a nagynéném pedig Melinda Stan” – válaszolta Sasha.
“Ó, ISTENEM! Stan asszony? Vörös hajjal? Ő lakik mellettem! Ő a biológiai anyám?” Lily sírt a telefonba. Az egész olyan szürreális volt számára.
“Hűha! Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen közel van hozzád. Beszélhetnék vele erről? Találkoznunk kellene valahol” – sürgette Sasha.
“Igen, megteheted. Gyere át hozzám ma este. Szeretnék mindent hallani. De meghívom a húgomat is” – mondta Lily, majd letették a telefont.
Azonnal felhívta Staceyt, és mondta neki, hogy siessen át. Este hatkor kopogást hallott az ajtaján, és amikor kinyitotta, Lily-t Melinda, Janet és egy fiatalabb nő fogadta, akiről arra következtetett, hogy Sasha lehet.
Kedveskedtek, és Lily félreállt, hogy beengedje őket. A nővére, Stacey mindenkinek teát és süteményt szolgált fel, és mindannyian leültek a nappaliban.
Először csend volt, de aztán Janet vette át a szót. “Ez elég kínos. Évek óta üdvözöljük egymást. Hogyhogy nem ismerjük egymást?” Mondta Janet.
“Pontosan ezt gondolom én is! De aztán megint kiderült, hogy ez a város sokkal kisebb, mint képzeltük” – tette hozzá Stacey humorosan.
Az ezt követő nevetés még mindig feszült volt, de nem volt többé csend, ezért Lily szólalt meg.
“Melinda, gondolom, most már tudod, hogy vérrokonok vagyunk. Margaret és a férje örökbe fogadtak, és nekik köszönhetően nagyszerű életet éltem. Nem is tudom, mit mondhatnék még – kezdte Lily, és Stacey a kezét fogta, hogy támaszt nyújtson.
“Ezt örömmel hallom. Évekkel ezelőtt nagyon rossz helyen voltam, és tudom, hogy ez kifogásnak hangzik, de az élet más volt, és úgy éreztem, hogy nincs jobb lehetőség” – mondta Melinda.
“Minden rendben. Csak az igazságot akarom tudni, és szeretném tudni, miért ragaszkodtál ahhoz, hogy most találkozzunk” – válaszolta Lily.
“Annak idején 17 évesen estem teherbe, és a fiú nem állt készen a felelősségre. Az abortusz szóba sem jöhetett, így megtartottalak, és néhány hónapig neveltelek. De most már tudom, hogy csak szülés utáni depresszióban szenvedtem” – magyarázta Melinda.
A cikk még nem ért véget, folytatás a következő oldalon: