A spártaiak titkos törvénye: miért oszthatták meg feleségeiket más férfiakkal?

• Például egy athéni nőnek a férje, testvére, apja vagy gyámja jóváhagyására volt szüksége minden olyan kereskedelmi ügylethez, amelynek értéke meghaladta egy véka árpa értékét, és az örökösnőnek nem volt beleszólása abba, hogy ki fogja kezelni az örökségét. Minden, amit örökölt, a fiára szállt, amint az elérte a nagykorúságot.
• A spártai nőknek pedig egyenlő jogaik voltak a tulajdonjogra a férfiakkal együtt. Mivel a spártai férfiak életük nagy részét a laktanyákban élték és háborúban töltötték, nagyon kevés idejük maradt a háztartásra. Ezért a nők gyakran magukra maradtak, és úgy intézték a személyes ügyeiket, ahogy jónak látták. A spártai társadalomban a nagyszámú rabszolga (akiket helótáknak neveztek) miatt, akik ellátták a házimunkát, a nők részt vehettek a kormányzásban, a mezőgazdaságban, a várostervezésben és hasonlókban.

Amikor egy spártai meghalt, a mezőgazdasági területei, amelyeket az államtól kapott, visszakerültek az államhoz. A magánföldje azonban egyenlő arányban (fiúk és lányok között) öröklődött feleségére és gyermekeire. És ez nagyon gyakran előfordult, mivel Spártában rengeteg férfi halt meg viszonylag fiatalon a militarista kultúra állandó háborúi miatt.

Arisztotelész ókori görög filozófus írásai szerint már az ő életében Spárta összes földjének közel 2/5-e kizárólag nők tulajdonában volt. A leggazdagabb spártai nők pedig még a spártai lovak nagy részét is birtokolták.

Azonban térjünk vissza cikkünk lényegéhez. Szóval miért voltak a spártaiak törvény szerint kötelesek megosztani a feleségeiket más férfiakkal?

A spártai életmód szokatlan vonása az úgynevezett „feleségmegosztás” volt, amely törvényi szintjen létezett Spártában.

Erre a hagyományra gyakran hivatkoznak Polübiosz, Xenophón és Plutarchos írásaiban.

Így működött a „feleségmegosztás” törvénye Spártában a fennálló adatok szerint, amelyeket Xenophón ókori görög történész írt a „Lakedaimóni államrend” című művében és más műveiben:

• Xenophón azt írta, hogy ez a törvény lehetővé tette három vagy akár négy vér szerinti testvér számára, hogy ugyanazt a feleséget birtokolják, ezzel megakadályozva örökségük felosztását több kisebb részre. Valamint azért, hogy földjeik (a presztízs szimbóluma volt Spártában) ne kerüljenek más családok férfiainak és utódaiknak a kezébe. Az ilyen kapcsolatokból született gyermekeket egyaránt mindegyiküknek tulajdonították. Mivel az apaság bizonytalan lehetett, ezért mind a nő, mind a gyermekei profitáltak abból, hogy két (vagy több) férfi járult hozzá a jólétükhöz.
• A gyermeket akaró, de a laktanyán kívül feleséget nem találó nőtlen férfiak a törvény értelmében kölcsönkérhettek egy feleséget egy házas bajtársuktól, akivel együtt szolgáltak vagy harcoltak a háborúban, hogy a nő gyermeket szüljön nekik. A törvények értelmében a házas férj köteles volt teljesíteni ezt a kérést, feltéve, hogy a felesége is beleegyezett.

• Sok gyermektelen (vagy gyermekeit elvesztett) idősödő férfi szintén köteles volt a törvény szerint megosztani feleségét a fiatalabb és egészségesebb spártaiakkal, ha nem tudta teljesíteni házastársi kötelességét és az állam iránti kötelességét, vagyis gyermeket nemzeni.
• Abban az esetben, ha egy férfi nem akart feleséget, de gyermekeket viszont igen, akikre büszke lehetne, joga volt kiválasztani egy nőt, aki nemesi származású és előkelő családból származott. És ha megkapta a férje beleegyezését, akkor ez a nő lehetett a férfi gyermekeinek anyja. (c) Xenophón, „Lakedaimóni államrend” 1.8
• Ha azonban valaki megpróbálta elvenni egy másik ember feleségét saját akaratából (a férje engedélye nélkül) vagy erőszakkal, akkor halálbüntetéssel vagy száműzetéssel sújtották.

Azt a tény, hogy egy spártai nő gyermeket szülhetett az egyik férfitól, miközben egy másikhoz ment férjhez, sok más görög városállamban komoly kritikát váltott ki.

A spártai nők hírhedettek voltak a görög férfiak körében. Nem csupán azért, mert a spártaiaknak törvényileg kötelező volt megosztaniuk őket más férfiakkal, hanem a ruházkodásuk, a házassági szokásaik és a kultúrájuk miatt is.

A spártai nők rövid (szoknyát) és dór peplost (ruhát) viseltek, amelynek hosszú oldalszakadéka volt, és sok női testrészt fedetlenül hagyott, ami lehetővé tette a nők számára, hogy kényelmesebben mozogjanak, és megmutassák egészséges fizikai vonzerejüket. Ami sok görög szerint elképzelhetetlenül illetlen volt.

A bronzszobrocskák gyakran ábrázolták a spártai sportolónőket úgy, hogy tunikában versenyeznek, és az egyik mellüket fedetlenül hagyják.

Plutarchos történész írásaiban arról írt, hogy a spártai lányok nyilvánosan meztelen rituális táncokat adtak elő, és arra is utalt, hogy a lányok és fiúk gyakran meztelenül versenyeztek együtt.

Euripidész a következő sorokat írta: „A spártai lányok még akkor sem lehetnének szemérmesek, ha akarnának. Rövid ruhákban járnak ki otthonról, meztelen csípőjüket rázva, és a fiatalemberekkel közösen edzenek.”

Egy athéni számára például elképzelhetetlen volt, hogy egy nő fiúkkal együtt járjon gimnáziumba, vagy a fiúk szeme láttára sportoljon.

Az athéni drámaírók gyakran gúnyolták a spártaiakat a mindennapjaikról szóló írásaikban. Előszeretettel ábrázolták az ellenség feleségeit könnyűvérű nőkként, a férfiakat pedig „fiúszeretőkként”, ami egy elterjedt, bár nem éppen elegáns módja volt az ellenség lejáratásának.

Emiatt az athéni drámaírók gyakran támadták a spártai férfiakat, amikor mindennapi életüket írták le. A spártai feleségeket könnyen elérhetőként, a férfiakat pedig „szeretőként” ábrázolták. Ez egy elterjedt – bár nem éppen pontos – módszer volt a spártaiak lejáratására.