„A fiad jobban szereti a nagymamáját, mint a saját szüleit. Nagy hibát követtél el, amikor hagytad, hogy ő legyen a fiad fő gondozója. Vissza kellene mennie oda, ahonnan jött” – követelte.
Való igaz, néhány nappal később Amy leültette Joyce-t beszélgetni. „Anya, nagyra értékelem mindazt, amit az elmúlt nyolc évben Jacksonért tettél, de azt hiszem, itt az ideje, hogy visszamenj Texasba.”
Joyce értetlenül állt a dolog előtt. Soha nem gondolta volna, hogy a lánya hallgat az anyósára, főleg arról nem, hogy kirúgja őt a házukból. „Anya, tudom, hogy hiányzik az élet Texasban. Mindig Lucy néniről és a fiáról beszélsz. Talán az lenne a legjobb, ha visszamennél, és ott élnéd az életed” – tette hozzá Amy.
„Amy, tényleg azt akarod mondani, hogy már nincs szükséged Jacksonnak egy gondozóra, így hazamehetek, és visszatérhetek ahhoz az élethez, amit nyolc évvel ezelőtt hagytam ott miattad?”. Joyce nem tudta megállni, hogy ne mondja ki. Ez volt az első alkalom, hogy felemelte a hangját Amyre.
„Tényleg ezt gondolod rólam, anya? Milyen sértő!” Mondta Amy.
„Ez az igazság, Amy. Amúgy sem bántatok velem soha úgy, mintha az anyád lennék. A jó dolog az, hogy az unokámmal szép kapcsolatom lett, és ezért hálás vagyok.”
A vita ellenére Joyce-nak össze kellett pakolnia és el kellett mennie. Elbúcsúzott Jacksontól, akinek megszakadt a szíve, hogy a „nagyi” elhagyja őt. Sőt, nem tudta abbahagyni a sírást, és megállás nélkül hívogatta a telefonján.
Amikor visszaérkezett Texasba, este nyolc óra volt, taxival ment haza a tanyájára, ahol minden rendben volt, hiszen Lucy betartotta az ígéretét. Amikor éppen le akart ülni a kanapéra, megállt a szíve, amikor meglátta az ajtó mellett egy férfi alakját, aki egy puskát tartott a kezében.
„Te jó ég, Mrs. Simmons, csak maga az!” – mondta a férfi. „Már készen álltam a támadásra, mert azt hittem, hogy maga tolvaj!” Kiderült, hogy Jacob volt az.
Ekkor Joyce-t elöntötték az érzelmek. A végén a kanapén huppant le, és kisírta a szemét. Jacob perceken belül már hívta is az anyukáját, aki egy csésze teával és nyitott fülekkel állt oda, hogy meghallgassa Joyce történetét.
Amikor Joyce befejezte a történetét, Jacob gyorsan megölelte. „Mrs. Simmons, nagyon sajnálom, hogy keresztül kellett mennie ezen. Szeretném, ha tudná, hogy bármi történjék is, anya és én mindig itt leszünk magának. Sőt, azt hiszem, anyukám többet tenne meg Önért, mint értem” – viccelődött.
Miután Lucy ránézett, visszavonta a kijelentését. „Csak vicceltem, anya. De tényleg, Mrs. Simmons, szeretjük magát, és örülünk, hogy itthon van. Ha valaha is magányos lesz, nyugodtan költözzön hozzánk. Van nálunk bőven hely.”
Joyce egyszerre mosolygott és sírt. „Jacob, édesem. Örülnék, ha te, az anyukád és a feleséged is szívesen beköltöznétek hozzám. Rengeteg helyünk van itt.”
Az ajánlat után már nem volt visszaút. Lucy, Jacob és a felesége, Anna beköltöztek a házba. Amikor Joyce elhunyt, Amy dühös volt, hogy Joyce ahelyett, hogy örökséget hagyott volna rá, a farmházat és a pénze egy részét Jacobra hagyta.
Mit vehetünk ki ebből a történetből?
- Bár bármit megtennénk azokért, akiket szeretünk, a legjobb, ha magunkat is megóvjuk. Joyce soha nem gondolta volna, hogy a saját lánya kihasználja őt, és hirtelen elhagyja.
- Néha azok, akik nem a vér szerinti rokonaink, több szeretettel és támogatással árasztanak el minket. Miután Joyce-t elhagyta a saját lánya, Jacob és Lucy a segítségére sietett, és éreztette vele, hogy szeretik.
Ezt a beszámolót olvasónk története ihlette, és egy profi író írta. Bármilyen hasonlóság a tényleges nevekkel vagy helyszínekkel pusztán véletlen egybeesés. Minden kép kizárólag illusztrációs célokat szolgál.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
