Először is, kezdjük egy témához kapcsolódó viccel:
Ez persze csak egy rossz vicc, de tény ami tény – az egyenes és sima utak nem a mi világunk. Nálunk az utakat a terepviszonyok figyelembevételével építik, és úgy, hogy minden falun keresztülmenjenek. Így születnek a kanyarok.
Más a helyzet Ausztráliában. Ott a lakosság nagy része a keleti parton él, de van néhány város és falu a part mentén Ausztrália egész kerületén. A kontinens közepén pedig, mint tudjuk, senki sem él.
Ott csak pusztaság van, sivatag, nincsenek emberek, falvak, városok. Csak nemzeti parkok és rezervátumok, Ausztrália közepén még normális aszfaltozott út sincs, csak földút a sivatagban, ahol több száz kilométeren keresztül nincs egy lélek sem. De ezt az utat, annak ellenére, hogy Nagy Középútnak hívják, nem tekintjük útnak. Évente mindössze 10 000 autó halad át rajta, azaz átlagosan óránként körülbelül egy autó.
Ha pedig aszfalton akarsz eljutni egyik városból a másikba, akkor kénytelen vagy a part mentén kerülgetni, több száz felesleges kilométert megtéve. És ennek a körgyűrűnek az egyik szakasza az Eyre Highway – ez az egyetlen aszfaltozott út, amely Nyugat-Ausztráliát és Dél-Ausztráliát köti össze.
Az egész autópálya 1664 kilométer hosszú. Edward John Eyre felfedezőről nevezték el, aki 1840–1841-ben elsőként szelte át a Nullarbor-síkságot (gyalog), amely egy teljesen kopár vagy félsivatagos földterület, gyakorlatilag növényzet nélkül. Gyíkokkal és kígyókkal kellett táplálkoznia, a vizet pedig a növények gyökereiből kellett kinyerni.
A cikk még nem ért véget, folytatás a következő oldalon:
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
