ÉRDEKESBLOG.COM
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces
ÉRDEKESBLOG.COM

Andy Vajnára vasárnap reggel a villa gondnoka talált rá

2019. 01. 21.
HIRDETÉS

Andy Vajna szombat este még barátokkal vacsorázott, jókedvű volt, és semmilyen előjelét nem lehetett látni a bekövetkező tragédiának – írja a Blikk.

HIRDETÉS

A lap úgy tudja, miután reggel Vajna – szokásával ellentétben – nem ment le reggelizni, a gondnok felment a hálószobájába. Vajna az ágy előtti szőnyegen feküdt. Már nem lehetett újraéleszteni. A Blikk szerint éjszaka vagy hajnalban hunyhatott el.

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Felesége, Vajna Tímea repülőgépre ült, hogy hazautazzon Budapestre, hiszen a tragédia időpontjában épp a Colorado állambeli Aspenben volt.

Még nem tértem magamhoz. Péntek este voltam fent nála, és jót beszélgettünk. Fáradtnak tűnt, és annak is érezte magát, nem tudta, miért. A frontra fogtuk a dolgot

HIRDETÉS

– mondta a lapnak Hámori Eszter publicista, akit régi barátság fűzött a producerhez.

Andy Vajna

„Sok mindent átbeszéltünk. Kedélyesen mutogatta felesége legújabb instagramos fényképeit, és áradozott, hogy többször is megnézte a Freddie Mercury életéről szóló mozifilmet. Aggodalmaskodva rákérdeztem, mi a helyzet az egészségével, mert egy közös baráttól rossz híreket hallottam. Andy elismerte, hogy egy hirtelen rosszullét után azonnal bement a kórházba, és hogy az orvosok szerint ez volt a szerencséje. Nem mondta, ez mikor volt, de úgy beszélt a dologról, mint amin már túl van. Most is látom magam előtt, ahogy mondja: »Kutya bajom, rossz pénz nem vész el.« Annyira sajnálom. Tele volt tervekkel, új rádiót is szeretett volna indítani. Nem látszott rajta, hogy már csak egy napja van hátra” – mondta a lapnak megrendülten Hámori.

HIRDETÉS

Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:

Previous Post

14 izgalmas GIF az ételkészítésről, amelytől garantáltan összefut a nyál a szádban

Next Post

21 fénykép, mely bemutatja, hogy egy férfi igazi szerelme a saját gyermeke!

TovábbiCikkek

20 felvétel, amelyet mintha csak egy párhuzamos univerzumban készítettek volna
Történetek

20 felvétel, amelyet mintha csak egy párhuzamos univerzumban készítettek volna

2025. 03. 11.
20 történelmi fénykép, mely úgy repít minket vissza a múltba, akár egy időgép
Történetek

20 történelmi fénykép, mely úgy repít minket vissza a múltba, akár egy időgép

2025. 03. 02.
Egyedül ünnepli a húsvétot az idős nő, miután a fia rájött, hogy egy kávézóban mosogat
Történetek

Egyedül ünnepli a húsvétot az idős nő, miután a fia rájött, hogy egy kávézóban mosogat

2024. 08. 15.
Hajléktalan menti meg egy lányt a tolvajtól, a lány aznap este meglátja a fotóját apja íróasztalán
Történetek

Hajléktalan menti meg egy lányt a tolvajtól, a lány aznap este meglátja a fotóját apja íróasztalán

2024. 08. 15.

Friss cikkek

„Mindent bevarrtak rajtuk, amit csak lehetett”: Dzsingisz kán kegyetlen büntetése háremének asszonyaival szemben
Érdekességek

„Mindent bevarrtak rajtuk, amit csak lehetett”: Dzsingisz kán kegyetlen büntetése háremének asszonyaival szemben

2025. 08. 23.
Kik ők valójában? A világ leggazdagabb családjainak története
Érdekességek

Kik ők valójában? A világ leggazdagabb családjainak története

2025. 08. 22.
Öt tolvaj, akik olyan hihetetlen módon vesztették el életüket, hogy Darwin-díjat nyertek
Érdekességek

Öt tolvaj, akik olyan hihetetlen módon vesztették el életüket, hogy Darwin-díjat nyertek

2025. 08. 22.
Miért nem hat a gravitáció a tejre úgy, mint más folyadékokra?
Érdekességek

Miért nem hat a gravitáció a tejre úgy, mint más folyadékokra?

2025. 08. 22.
Miért nem szállítanak ivóvizet a tengerjáró hajók, mikor az elengedhetetlen?
Érdekességek

Miért nem szállítanak ivóvizet a tengerjáró hajók, mikor az elengedhetetlen?

2025. 08. 22.
„Szörnyetegnek adva” – a magyar lány, aki a rettegésben találta meg szerelmét
Érdekességek

„Szörnyetegnek adva” – a magyar lány, aki a rettegésben találta meg szerelmét

2025. 08. 22.
Miért törték le a Szfinx orrát – és milyen más részei hiányoznak még?
Érdekességek

Miért törték le a Szfinx orrát – és milyen más részei hiányoznak még?

2025. 08. 21.
Arkansas-i robbanás: Hogyan okozott majdnem nukleáris katasztrófát egy leejtett racsnis kulcs
Érdekességek

Arkansas-i robbanás: Hogyan okozott majdnem nukleáris katasztrófát egy leejtett racsnis kulcs

2025. 08. 21.
Miért szöknék meg egy 18–19. századi bálról? 3 ok, ami miatt te sem maradnál sokáig
Érdekességek

Miért szöknék meg egy 18–19. századi bálról? 3 ok, ami miatt te sem maradnál sokáig

2025. 08. 21.
Tippek a telefon akkumulátorának kímélésére: Töltsd helyesen!
Érdekességek

Tippek a telefon akkumulátorának kímélésére: Töltsd helyesen!

2025. 08. 21.
Sofőrhibák, amelyek károsítják a karosszéria lakkját
Érdekességek

Sofőrhibák, amelyek károsítják a karosszéria lakkját

2025. 08. 21.
A sorsukat meghatározó három lyuk: A kínai császári udvar rejtett szépségtitka, ami sokakat sodort veszélybe
Érdekességek

A sorsukat meghatározó három lyuk: A kínai császári udvar rejtett szépségtitka, ami sokakat sodort veszélybe

2025. 08. 20.
A távvezetékek golyóinak rejtélye: Miért vannak ott?
Érdekességek

A távvezetékek golyóinak rejtélye: Miért vannak ott?

2025. 08. 20.
Semmelweis Ignác: az anyák megmentője, aki őrültek házában halt meg
Érdekességek

Semmelweis Ignác: az anyák megmentője, aki őrültek házában halt meg

2025. 08. 20.
Miért tiltott a gízai piramisok megmászása?
Érdekességek

Miért tiltott a gízai piramisok megmászása?

2025. 08. 20.
Repülőtéri testvizsgáló szkennerek: mit látnak a képernyőkön a dolgozók?
Érdekességek

Repülőtéri testvizsgáló szkennerek: mit látnak a képernyőkön a dolgozók?

2025. 08. 20.
„Ha senki nem vesz feleségül, a bátyád családjánál maradsz” – és további 9 érdekesség a régi paraszti életről
Érdekességek

„Ha senki nem vesz feleségül, a bátyád családjánál maradsz” – és további 9 érdekesség a régi paraszti életről

2025. 08. 19.
A kamionosok trükkje: miért hajtanak szorosan egymás mögött az autópályán?
Érdekességek

A kamionosok trükkje: miért hajtanak szorosan egymás mögött az autópályán?

2025. 08. 19.
Mi történt az indiánok által a vadnyugaton elfogott fehér nőkkel?
Érdekességek

Mi történt az indiánok által a vadnyugaton elfogott fehér nőkkel?

2025. 08. 19.
Hogyan képes lelassulni egy 200 tonnás utasszállító magas sebességnél?
Érdekességek

Hogyan képes lelassulni egy 200 tonnás utasszállító magas sebességnél?

2025. 08. 19.
Load More
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces