Azonban hamarosan kiderül, hogy a sziget vad és veszélyes hely, ellenséges kalózok és indiánok lakják, valamint gonosz tündérek és sellők is.
A szigeten Pán Péter irányít mindent és mindenkit. A szigeten élő gyerekek igazi háborút vívnak a kalózokkal. Számukra teljesen megszokott dolog, hogy egy-egy összecsapás után feltörlik az ellenség (vagy a saját) vérét a házuk padlójáról, vagy holttesteket találnak az erdőben!
Ráadásul Csingiling tündér, féltékenységi rohamában megpróbálta megölni Wendyt, amikor az először megjelent a szigeten.
Péter nagyon igazságtalanul bánt Kampó kapitánnyal is. Levágta a kezét, és megetette egy krokodillal. Azóta a krokodil vadászik Kampóra, és arról álmodozik, hogy egészben lenyeli.
A tudatunkban gyökeret vert a kalóz-gonosztevő képe, de valójában sokkal több együttérzést vált ki, mint Pán Péter.
Wendy, aki a varázslatos szigeten a gyerekek közé kerül, szó szerint elveszíti gyermeki gondtalanságának utolsó morzsáit is, és egyfajta „anyukává” válik a fiúk seregének. Hát nem a női sors metaforája ez?…
Pszichoanalitikai szempontból Péter az öntudatlan (az ember tudatának körén kívül eső mentális folyamatok és jelenségek összessége).
Wendy ezzel szemben a szuperego – a szülői elvárások és társadalmi normák összessége. Ő veszi át a közvetítő szerepét a gyerekek és Pán között, enyhítve annak zsarnokságát.
Csodálatos, ahogyan ez a depresszív történet a tömegkultúrában vidám kalanddá és a gyermeki fantázia himnuszává változott. Pán Péter neve már régóta egybefonódott a kultúránkkal. A pszichológiában még egy diagnózist is elneveztek róla – a Pán Péter-szindrómát.
Ebben a „betegségben” azok az infantilis emberek szenvednek, akik nem akarnak felnőni, és félnek a felelősségtől (megjegyzem, hogy ez a szindróma a pop-pszichológiához tartozik, és egyetlen diagnosztikai kézikönyvben sem szerepel).
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
