Míg a mai többemeletes házak lakói csak akkor kezdenek el a fűtésen gondolkodni, amikor a radiátorok kihűlnek, a középkorban az embereknek egészen más kihívásokkal kellett szembenézniük.
Amíg mi ősszel legtöbbször csak kényelmesen várjuk, hogy bekapcsoljon a központi fűtés és a forró víz meginduljon a radiátorokban, a középkori embereknek meg kellett küzdeniük a melegért.
A valóság az, hogy a középkor sokkal kevésbé volt romantikus, mint ahogy azt a filmekben és regényekben ábrázolják.
Hogyan vészelték át a hideg teleket a hatalmas kővárak lakói Európában, ahol nem volt sem áram, sem központi fűtés, sem gázkazán?
Először is fontos megérteni, hogy mit takar a „vár” fogalma. A várak erődített építmények voltak, melyeket az ellenséges támadások elleni védelem céljából építettek. Ezek nem csupán egyetlen épületet jelentettek, hanem falakkal körülvett épületegyütteseket, melyek a várlakók biztonságát szolgálták.
Európa szerte épültek várak, de a kontinens éghajlati viszonyai igen eltérőek voltak. Gondoljunk csak a Közép-Európában, Angliában, Németországban vagy Franciaországban található erődítményekre. Ezek a várak magas színvonalú építési technikával és felszereltséggel büszkélkedhettek.
Bár Európában enyhébbek a telek, a kőépületek belső terei mégis további fűtést igényeltek. A hideg hőmérséklet, a keskeny ablakok miatt beszűrődő kevés fény, a kőfalakból származó nedvesség és a huzat sok kellemetlenséget okoztak az ottlakóknak.
A vár urai igyekeztek enyhíteni ezeken a problémákon, javítva a belső terek felszereltségét és komfortosságát. Fontos megjegyezni, hogy a várak a védelmi funkciójuk mellett évszázadokon át a hatalom és a gazdagság szimbólumai is voltak. Sokukat lenyűgöző tájakra építették, hegyekre vagy tavak mellé, hogy még impozánsabb hatást keltsenek.
A középkorban a fatüzelésű kandallók és kemencék jelentették a fő hőforrást az európai várakban. A kandallók tulajdonképpen kontrolált tábortüzek voltak, amelyek a belső térben égtek, téglával és agyaglapokkal bélelt kamrákban, amelyek megtartották a hőt.
A hőátadás elsősorban természetes infravörös sugárzás és konvekció révén történt, a kőkemencék pedig csak azt a helyiséget fűtötték, ahol felállították őket.
A kandallókat a legfontosabb helyiségekbe telepítették, ahol az emberek gyakran tartózkodtak, aludtak vagy dolgoztak. A téli hónapokban azonban a tűzifa-fogyasztás óriási volt, ami fokozatosan kimerítette az európai erdőket. Ezért az emberek elkezdtek szenet és tőzeget is használni.
A cikk még nem ért véget, folytatás a következő oldalon:
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
