Valószínűleg az egyik legigazságtalanabb ellentmondás, hogy az óceánon hajózva, bár hihetetlen mennyiségű víz vesz körül, mégsem ihatod meg.
A modern korban már többféle megoldás létezik erre a problémára. De miért nem alkalmazták ezeket a vitorláshajók idejében? Hiszen például a desztilláció folyamatát ismerték. A szárazföldön laboratóriumi körülmények között aktívan használták.
Az első kezdetleges desztillációs kísérleteket már a görög alkimisták munkáiban leírták. Említi ezt a híres középkori tudós, Avicenna is, aki a desztillációt gyógyító illóolajok előállítására használta.
Mi akadályozta meg, hogy a desztillációt a tengeren is alkalmazzák?
A tengeren minden rendelkezésre állt. A folyamat nem volt különösebben bonyolult: forrald fel a sós vizet, és gyűjtsd össze az édesvizet. De nem tudták, honnan vehetnének energiát a folyamat elvégzéséhez. A víz tisztításához sok hőenergia szükséges, a hajóknak pedig alig volt ilyen. Bár voltak próbálkozások. Már az 1600-as években néhány zseniális feltaláló kidolgozott víztisztító rendszereket.
Azonban az alkalmazási kísérletek teljesen sikertelennek bizonyultak. A víz felmelegítéséhez sok fa vagy szén kellett, és az ilyen típusú üzemanyag túl értékes volt ahhoz, hogy hosszú tengeri utakon elégethessék.
A hajókon minden egyes centiméter hely és minden egyes gramm súly rendkívül fontos volt, így az ilyen nagyméretű gépeknek egyszerűen nem volt hely. Ha lett volna ilyen berendezés, rengeteg helyet kellett volna elkülöníteni mind az üzemanyag tárolására, mind magának a desztilláló berendezésnek.
Emellett a tengervizet 100°C-ra kell melegíteni és forrásban tartani. A gőzt valahogyan vissza kell hűteni, hogy ivóvíz legyen belőle. Ez a séma csak akkor egyszerű, ha bedugsz egy elektromos vízforralót a konnektorba, és valahol a város szélén működik egy áramfejlesztő, ahol tonnányi szenet égetnek el. Vagy ha a parton tartózkodsz, elegendő fád van, és órákon át tábortüzet rakhatsz, hogy tiszta vizet állíts elő.
Egyébként ezt könnyen megtapasztalhatod te is. Tarts egy hideg kanalat a forrásban lévő vízforraló kifolyónyílása elé, tartsd ott pár percig, és nézd meg, mennyi víz keletkezett ez idő alatt a kanálon lecsapódott gőzből. Hasonlítsd össze ezt a mennyiséget egy bögre űrtartalmával, és képzeld el, mennyi időre lenne szükség a megtöltéséhez ezzel a technológiával.
Csak az 1700-as években sikerült végre egy többé-kevésbé életképes rendszert kidolgozni. De még ez is csupán néhány liter vizet termelt naponta, ami még vészhelyzetekre is alig volt elegendő.
Ezért a legtöbb hajó a víz tárolásának hagyományos módszereit alkalmazta, vagyis hordókban tárolták és gondosan beosztották. A hajók sört is vittek magukkal, ami tovább maradt iható, mint a víz, illetve esővizet gyűjtöttek, amikor csak lehetett, és a jól ismert édesvízforrások közelében hajóztak.
Bár ez nem volt éppen kényelmes, mégis elegendő volt ahhoz, hogy a „gőzkorszak” beköszöntéig ne legyen sürgető a desztilláció problémájának megoldása.
A helyzet gyökeresen megváltozott a gőzgépek megjelenésével, mivel a hajók hirtelen felesleges hőhöz jutottak, amelyet a víz desztillálására is fel lehetett használni.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
