„A macskákat három napig nem etetik, mielőtt egy zsákba zárnak velük” – adták át ijedten a tapasztaltabb barátnők a jótanácsot.
Suttogva mesélték egymásnak a történeteket arról, hogyan zárták az engedetlen rabnőket szűk kőkamrába éhes, dühödt macskákkal egyedül, vagy hogyan dobták őket egy különleges csatornán keresztül a biztos halálba. Az eltűnt nők sorsa felől érdeklődni tilos volt.
Miután egy keleti uralkodó háremébe kerültek, a rabnőknek meg kellett tanulniuk engedelmeskedni és betartani a szigorú fegyelmet. Ugyanis minden vétséget kegyetlenül megtoroltak.
Milyen büntetések voltak a keleti háremekben? A vétek súlyától és a lány rangjától függően megdorgálhatták vagy halálra ítélhették. De valóban bőrzsákokba varrták és a menekülés reménye nélkül a vízbe dobták őket?
A legszörnyűbb büntetések azokra vártak, akikre a hűtlenség árnyéka vetült. Ha egy ágyas meg merte csalni az urát, vagy tiltott viszonyt kezdett egy másik férfival, halál várt rá. Fojtás, vízbe fojtás vagy méreg – ez volt a hűtlenek sorsa.
Más vétségekért megúszhatták ideiglenes bezárással egy hideg cellába, nehéz munkára ítéléssel, de a testi fenyítés is bevett gyakorlat volt, mint például a talp botokkal verése vagy a korbácsolás, a gyönyörű arc elcsúfítása vagy a megbélyegzés. A marokkói szultán háremében annak, aki túl sokat beszélt, kihúzhatták a fogait.
Azokat az ágyasokat, akik nem voltak hajlandóak alávetni magukat a hárem rendjének, átnevelésre küldhették az e kérdésekben jártas „specialistákhoz”. Ezek általában tapasztalt rabszolga-kereskedők voltak, akik a módszerek egész arzenáljával rendelkeztek. Egy kortárs a következőképpen emlékezett vissza az egyik ilyen „szelídítőre”:
„Amikor egy háremben nem tudták, hogyan birkózzanak meg egy önfejű rabnővel, elküldték őt Abdullahhoz tanulni, aki mesterien fékezte meg a természetét, és kezei közül selyemként került ki. Hétköznapi engedetlenség esetén Hadzsi-Abdullah a helyszínen büntette meg a makrancosokat, de ha megrögzött bűnök kijavításáról volt szó, Abdullah hazavitte a pácienst, ahol mindenféle gyógyszere volt a krónikus lelki bajokra, úgymint földalatti vermek, kínzóeszközök stb. Az egyik rabnőnk, aki megjárta Abdullah iskoláját, borzongás nélkül nem tudott rá visszagondolni. „Ha tudnátok – hajtogatta nekünk gyakran –, micsoda gonosztevő ez az Abdullah. Már sokakat küldött a másvilágra, és velem is ezt akarta tenni.” Az arckifejezés, amelyet a szerencsétlen nő ilyenkor vágott, egyértelművé tette, milyen volt vele Abdullah.”
Szulejmán szultán háremében létezett a rendkívül kegyetlen „kígyós jóslás” gyakorlata. Ha ki kellett deríteni, hogy egy lány igazat mond-e, egy nagy, kígyókkal teli bőrzsákba ültették. Néhány óra múlva a zsákot kioldották, és ha a vizsgált személy életben maradt, az azt jelentette, hogy igazat mondott, de ha a kígyók megmarták, akkor a hazug elnyerte méltó büntetését. A vétkes ágyasok kihallgatásánál alkalmazott technikák ugyanolyan kegyetlenek voltak, mint az európai inkvizítoroké, sőt, még kifinomultabbak is.
Egy alkalommal Abdul-Hamid szultán a saját ágyában lőtt rá egy ágyasra, csak mert az hirtelen mozdulatot tett, és a szultánnak úgy tűnt, hogy az életére törhet. Egy másik szultán, miután jelentést kapott arról, hogy az egyik ágyasa hűtlen volt hozzá, parancsba adta, hogy szabaduljanak meg ne csak tőle, de a hárem összes nőjétől, és toborozzanak újakat.
A háremben szigorú hierarchia uralkodott, de még a ranglétra csúcsára feljutva sem érezhette magát egy nő biztonságban. Azok számára, akik az uralkodó kedvenceivé váltak és gyermekeket szültek neki, a legnagyobb büntetés az attól való félelem volt, hogy elveszítik szeretetét és kegyét. A megöregedett és szépségüket vesztett, vagy egyszerűen csak az uralkodó által megunt nőket száműzetésbe, elhagyatott palotákba küldték, ahová a szultán soha nem látogatott el. Ez egy zárt és szerény, kolostorszerű életet jelentett.
De még a legszörnyűbb büntetések és a félelem attól, hogy a tenger fenekén végzik, vagy éhes macskák vagy patkányok martalékává válnak, sem tudta visszatartani a fiatal szépségeket a szenvedélyektől, a féltékenységtől, sőt még a szerelemtől sem. Néhányan szökésre szánták el magukat, de csak keveseknek sikerült szerencsésen végrehajtani a tervüket. Mások eunuchokkal léptek viszonyra, vagy megvesztegették az őrséget, hogy találkozhassanak a szerelmükkel, amiért később kegyetlenül megbüntették őket.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
