A történettudomány számára nem olyan nagy rejtély az ősi poligonális (sokszögű) falak építése, melyek főként (de nem kizárólag) Peruban vagy Bolíviában találhatók meg. Az ősi falak hasonló maradványai megtalálhatók Törökországban és Olaszországban egyaránt. A történészek szerint az őseink egyszerűen, primitív kő- és tömbcsiszolási módszerrel készítették ezeket a falakat.
De bármelyik modern kőműves vagy kőfaragó számára világos, hogy ilyen minőségben megmunkálni és összeilleszteni több száz kilogrammos, vagy akár tonnás tömböket – az lehetetlen. Íme néhány példa az illesztésekre a poligonális falak kőtömbjei között. Vagyis inkább íme néhány példa az illesztések hiányára:
A tömbök nemcsak tökéletesen illeszkednek, hanem belülről egyenesek is. Ott, ahol a falazatban a tömbök elmozdultak a földrengések után, ez látható:
A belső felületeken ez úgy néz ki, mintha egymásba nyomódtak volna. Ilyen nyomokat csiszolással nem lehet létrehozni a tömbökön. Mindez úgy néz ki, mintha a kő képlékeny lett volna. Innen ered a poligonális falazat építésének alternatív változatának a neve – „gyurma technológia”. Úgy tűnik, hogy a tömböket kötéllel vagy spatulával vágták, és tetszés szerint formázták.
Csakhogy ebben van egy olyan fantasztikus feltételezés, hogy az őseink valahogy képesek voltak meglágyítani a köveket. A kőzet különböző ásványok kristályaiból áll. Hogyan lehet az anyag kristályrácsát amorf anyaggá alakítani, majd azt visszaalakítani kristályos formába anélkül, hogy a követ megolvasztanánk – ezt nem tudjuk.
De kevesen figyelnek arra a magyarázatra, hogy ez a kőzet a múltban nem volt megszilárdulva, mint a gipsz. Természetes anyagot használtak, a föld mélyéből származó képlékeny masszákat, amelyek sűrű betonkeverékhez hasonlítottak (erről bővebben lentebb).
Ennek a hipotézisnek a fő ellenérve az, hogy jelenleg nincsenek ilyen nem megszilárdult masszák a Földön. Vagyis mind szilárd kővé alakultak. De rengeteg olyan hely van, amely megerősíti a valaha képlékeny, nem megszilárdult kőzetek jelenlétét. Nézzünk néhány példát.
Kezdjük Sacsayhuamánnal, Peruban. A megalitikus falak mellett, amelyek poligonális falazatból épültek, furcsa módon felvágott szikla található. Nagyon jó minőségű kőzetmetszetekkel. Mintha egy hatalmas spatulával vágták volna.
Nincsenek csákány, véső vagy más kézi szerszám nyomai a felületeken. Ahol a szikla nincs megmunkálva, és nincsenek rajta tömbkivágás nyomai, ott is tartogat furcsaságot.
Mintha a sziklát vajként vágták volna késsel. Vagy talán még a fogkrémhez lehetne hasonlítani, amit kinyomtak a tubusból. Lehetséges, hogy ezt a masszát valóban a föld mélyéből nyomták ki. És Sacsayhuamán falait pontosan ezen a helyen építették, mert a közelben volt az építőanyag.
Zsaluzás nyomai a poligonális falazatban. A helyszín ismeretlen.
Ez egy fa bot, amit a tömbökbe szúrtak, és összeköti őket Machu Picchuban. Látható a kipréselt anyag pereme. Talán ez a leglátványosabb példa arra, hogy az építkezés során a kőzet nem volt olyan szilárd, mint most. Képlékeny volt.
A Sacsayhuamánban lévő kőben lévő bemélyedések is ebbe a gyűjteménybe tartoznak.
A következő tények, amelyek arra utalnak, hogy a ma szilárd kőzet képlékeny vagy egyszerűen laza volt – a kőbe vájt nyomok. Ezek előfordulnak Spanyolországban, Törökországban, az USA-ban (a mormonok ösvénye), Máltán, Azerbajdzsánban és Oroszországban. Így néznek ki:
A cikk még nem ért véget, folytatás a következő oldalon:
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
