Ha emlékszel a híres „Bounty” reklámra, akkor biztosan magad előtt látod a kristálytiszta homokos tengerpartokat, a lengedező pálmafákat, a meleg és hívogató óceánt.
Most pedig képzeld el magad egyedül egy ilyen szigeten, tíz nővel körülvéve – úgy hangzik, mint valami tündérmesei egyik jelenete, nem igaz?
De egy férfi számára ez valósággá vált a Pitcairn-szigeten, ahol nemcsak túlélte, de gyarapodott is tíz nővel körülvéve, sőt, egy egész közösséget épített fel.
De mi is ez a történet pontosan, és mi lett ezekkel az emberekkel?
Ma erről fogok neked mesélni.
Őfelsége „Bounty” nevű felfegyverzett hajóján kitört lázadás története sokak számára jól ismert. 1787-ben Nagy-Britannia William Bligh kapitány parancsnoksága alatt a „Bounty”-t Tahiti szigetére küldte azzal a céllal, hogy kenyérfa termését (pontosabban palántáit) megszerezze, és visszaszállítsa Nyugat-Indiába.
Nagy-Britannia még az amerikai gyarmatok feletti irányítás elvesztése után is igyekezett megerősíteni pozícióit az amerikai kontinensen, és új területeket szerezni Nyugat-Indiában. Azonban a helyi talaj alkalmatlansága miatt az angolok számára megszokott növények termesztésére, valamint a magas cukorárak következtében a helyi rabszolgák élelmezése és e gyarmatok fenntartása rendkívül költséges volt. Az angolok azt tervezték, hogy kenyérfákat telepítenek Nyugat-Indiába, hogy csökkentsék a cukor árát és termelési költségeit, biztosítani tudják a rabszolgák élelmezését, és javítsák e gyarmatok gazdasági kilátásait. Innen eredt ez a kényszerű expedíció.
Azonban a „Bounty” küldetése váratlan fordulatot vett. Amikor ugyanis 1788. október 26-án a hajó megérkezett Tahitire, a helyiek tárt karokkal fogadták a tengerészeket.
Különösen „vendégszeretőnek” bizonyultak a nők, akik rendkívül felszabadultak voltak, és különféle csecsebecsékért, szögekért és hasonlókért cserébe hajlandóak voltak szexuális kapcsolatot létesíteni az angol tengerészekkel.
A tengerészek, akiket elcsábított a helyi nők melegsége és szeretete, több mint 5 hónappal meghosszabbították tahiti tartózkodásukat. Végül, 23 tahiti hét után, miután több mint 1000 kenyérfa palántát gyűjtöttek össze, a „Bounty” elhagyta a szigetet és Nagy-Britannia felé vette az irányt.
Sok tengerész számára azonban, akiknek a rövid ott-tartózkodás alatt szeretőik, sőt, már-már feleségeik is lettek, a paradicsomi sziget elhagyása és a Nagy-Britanniába való visszatérés rémes kilátásnak tűnt.
Ezért Fletcher Christian vezetésével néhány matróz egyhangúlag a lázadás mellett döntött.
Fletcher fogságba ejtette Bligh kapitányt, majd 18 másik tengerésszel együtt egy csónakba tette őket, ő maga pedig visszafordította a hajót Tahiti felé.
Amikor Fletcher és csapata visszatért Tahitire, tanácskozás után ráébredtek, hogy lázadást követtek el, ami bűncselekménynek számít. Ezért Tahitin maradni egyenlő lett volna az öngyilkossággal. Vonakodva ugyan, de magukkal vittek a hajóra néhány elfogott tahiti férfit, 12 nőt és egy fiatal lányt, majd elhagyták Tahitit, hogy egy távoli, biztonságos szigeten alapítsanak kolóniát.
A hajón minden angol tengerésznek volt saját nője, de a 8 rabságba vetett tahiti férfira összesen csak három nő jutott. Miközben a kolónia alapítására alkalmas, biztonságos szigetet keresték, a hajón a tahiti férfiak között újra meg újra konfliktusok törtek ki a nők miatt.
Több hónapnyi óceánjárás és a megfelelő sziget keresése után, ahol elrejtőzhettek volna az angolok elől, a „Bounty” 1790. január 15-én végül elérte a Pitcairn-szigetet.
A cikk folytatódik – görgess le és kattints a következő gombra!
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
