ÉRDEKESBLOG.COM
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces
ÉRDEKESBLOG.COM

Emlékszel még Patai Annára a Megasztár legcukibb sztárjára? Napjainkra bizony felnőtt nővé cseperedett

2019. 01. 23.
HIRDETÉS

Patai Anna neve a Megasztár nevű tehetségkutatóból lehet ismerős, ugyanis 2010-ben az ötödik szériában tűnt fel a 11 éves fiatal lány. Sajnálatos módon nem jutott el a döntőig, ugyanis nyolcadikként kellett távoznia a műsorból.

122247020_2001060518261488.jpg

Azóta eltelt néhány év, sorra adta ki új dalait, no meg persze közben fel is nőtt és gyönyörű nővé vált. Egy ideje nem hallottunk róla, de azt tudjuk, hogy a zenei pálya az, ahol el tudja magát képzelni.

HIRDETÉS

1790297369_1093601060590171.jpg

A Megasztárban kapott egy kellő löketet ahhoz, hogy nemzetközi versenyen is kipróbálja magát, így 2015-ben elutazott Japánba, hogy ismét egy tehetségkutató műsorban mutassa meg mire is képes.

Kétszer is indult ezen a versenyen, amiből a másodikat meg is nyerte. 2016-ban kiadta “Szívemből” című kislemezét, amin hét darab dal szerepelt. A 2018-as év elején újabb kislemezzel debütált, melynek címe “Leszek én a nyár”

HIRDETÉS

296635001_683801060673267.jpg

A fiatal énekesnő megtörte a csendet és nyilatkozott a Borsnak, ahol elmondta, hogy az éneklés mellett szívesen foglalkozna még műsorvezetéssel is.

HIRDETÉS

Azt mondta, hogy a Mokkához hasonló műsorban tudná leginkább elképzelni magát, de nem fordít hátat annak sem, ha esetleg vetélkedőt vagy épp talkshow-t kellene vezetnie.

867720677_1785347801060621.jpg

Az interjú során kitértek a magánéletére is és elmondta, hogy jelenleg van párja, akivel nagyon jól megvannak és szeretik egymást. Elmondása szerint a párja nagyon jól kezeli a fiú rajongóit, hiszen többen is írnak neki.

HIRDETÉS

De mivel nagy köztük a bizalom ezért nem aggódik. Anna szerint is fontos, hogy megbízzanak egymásban, mert ez még erősebbé teszi a kettejük közti kapcsolatot.

1178038883_1641440106077962.jpg

Ti mit gondoltok Annáról? Szerintetek is hatalmasat változott?

 

Forrás:
Bovebbenportal
HIRDETÉS

Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:

Napi érdekes
Previous Post

20 alkalom, mikor a tetoválóművészek tökéletesen eltüntették az anyajegyeket és sérüléseket

Next Post

18 bámulatos méretű állat, amiről nem hiszed el, hogy valóban létezik

TovábbiCikkek

20 híresség, akik ugyanabban az évben születtek és ezt nem akarjuk elhinni
Celebek

20 híresség, akik ugyanabban az évben születtek és ezt nem akarjuk elhinni

2025. 03. 02.
20 trónok harca színész, aki hihetetlen átalakuláson ment át a sorozat kedvéért
Celebek

20 trónok harca színész, aki hihetetlen átalakuláson ment át a sorozat kedvéért

2025. 02. 18.
19 celeb, akiről eddig nem is tudtuk, hogy van egy testvére
Celebek

19 celeb, akiről eddig nem is tudtuk, hogy van egy testvére

2025. 02. 18.
Hogy nézne ki 10+ közismert pasi, amennyiben nőnek született volna
Celebek

Hogy nézne ki 10+ közismert pasi, amennyiben nőnek született volna

2023. 09. 17.

Friss cikkek

Egy sziklaképződmény, ami úgy néz ki, mint egy kővé dermedt gigantikus óriáskígyó
Érdekességek

Egy sziklaképződmény, ami úgy néz ki, mint egy kővé dermedt gigantikus óriáskígyó

2025. 05. 16.
Kanál a fehérneműben, pont a tenyéren, és más titkos jelek, amik arra utalnak, hogy egy személy bajban van
Érdekességek

Kanál a fehérneműben, pont a tenyéren, és más titkos jelek, amik arra utalnak, hogy egy személy bajban van

2025. 05. 16.
Miért van az, hogy ezen a 30 ezer kilométeres úton csak egy akadály van, viszont azt nem lehet leküzdeni?
Érdekességek

Miért van az, hogy ezen a 30 ezer kilométeres úton csak egy akadály van, viszont azt nem lehet leküzdeni?

2025. 05. 16.
Krónikus stressz: 7 nem nyilvánvaló jel. Hogyan jelzi a szervezet a kimerültséget?
Érdekességek

Krónikus stressz: 7 nem nyilvánvaló jel. Hogyan jelzi a szervezet a kimerültséget?

2025. 05. 15.
5 titkos gomb az autóban, amikről a tapasztalt sofőrök sem mindig tudnak
Érdekességek

5 titkos gomb az autóban, amikről a tapasztalt sofőrök sem mindig tudnak

2025. 05. 15.
14 fotó, amik megmutatják, hogy mi az a megalofóbia – a nagy tárgyaktól való félelem
Érdekességek

14 fotó, amik megmutatják, hogy mi az a megalofóbia – a nagy tárgyaktól való félelem

2025. 05. 15.
Az Afrika szívében fekvő sziget rossz híre – Envaitenet: egy hely, ahonnan az emberek nem térnek vissza
Érdekességek

Az Afrika szívében fekvő sziget rossz híre – Envaitenet: egy hely, ahonnan az emberek nem térnek vissza

2025. 05. 15.
Hogyan szültek a királynék a középkorban
Érdekességek

Hogyan szültek a királynék a középkorban

2025. 05. 15.
15 év a kanapén. Egy lány története, akinek az életét ellopták a szülei
Érdekességek

15 év a kanapén. Egy lány története, akinek az életét ellopták a szülei

2025. 05. 15.
Mi körül forog a Tejút?
Érdekességek

Mi körül forog a Tejút?

2025. 05. 15.
Másodpercekre volt a haláltól, mert azt gondolta, hogy ez csak egy ártalmatlan kagyló
Érdekességek

Másodpercekre volt a haláltól, mert azt gondolta, hogy ez csak egy ártalmatlan kagyló

2025. 05. 14.
7 meggondolatlan döntés, ami az emberiség legnagyobb hibáiként került be a történelembe
Érdekességek

7 meggondolatlan döntés, ami az emberiség legnagyobb hibáiként került be a történelembe

2025. 05. 14.
Az ókori Görögország szépségideáljai, amelyek ma is érvényesek
Érdekességek

Az ókori Görögország szépségideáljai, amelyek ma is érvényesek

2025. 05. 14.
A legostobább tilalmak, amelyek Kubában a turistákra és a helyiekre vonatkoznak
Érdekességek

A legostobább tilalmak, amelyek Kubában a turistákra és a helyiekre vonatkoznak

2025. 05. 14.
Pontosan mit tesz a sugárzás az emberi szervezettel? Miért olyan veszélyes? Egyszerűen elmagyarázom
Érdekességek

Pontosan mit tesz a sugárzás az emberi szervezettel? Miért olyan veszélyes? Egyszerűen elmagyarázom

2025. 05. 14.
A legmagasabb hegy a Naprendszerben: 5 érdekesség az óriási Olümposz vulkánról
Érdekességek

A legmagasabb hegy a Naprendszerben: 5 érdekesség az óriási Olümposz vulkánról

2025. 05. 14.
20+ titok, amit a repülőtéri dolgozók nem osztanak meg a hétköznapi utasokkal
Érdekességek

20+ titok, amit a repülőtéri dolgozók nem osztanak meg a hétköznapi utasokkal

2025. 05. 14.
8 híres színész, akik valódi fájdalmat éltek át a forgatás közben, de nem estek ki a szerepükből
Érdekességek

8 híres színész, akik valódi fájdalmat éltek át a forgatás közben, de nem estek ki a szerepükből

2025. 05. 13.
A 7 legnagyobb óceáni rejtély, amit a tudósok nem tudnak megmagyarázni
Érdekességek

A 7 legnagyobb óceáni rejtély, amit a tudósok nem tudnak megmagyarázni

2025. 05. 13.
Milyen fordulatszámmal kell haladni, hogy a motor sokáig boldog legyen? Megosztom az észrevételeimet
Érdekességek

Milyen fordulatszámmal kell haladni, hogy a motor sokáig boldog legyen? Megosztom az észrevételeimet

2025. 05. 13.
Load More
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces