ÉRDEKESBLOG.COM
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces
ÉRDEKESBLOG.COM

Így alakultak át a történelem folyamán a fürdőruhák

2019. 06. 14.
HIRDETÉS

Sok idő telt el míg az emberek rájöttek, hogy nem célszerű abban a ruhában pancsolni amiben megérkeztek, majd kivárni a száradást.Csak a 20.század történelmében találunk ezzel kapcsolatos feljegyzést. De miután 1930-as években elnyeri mostanihoz korántsem hasonlatos formáját, világhódító útnak indul ez a kis trükkös ruhadarab.A  következő 100 évben pedig – ki gondolta volna- de, rengeteg botrányt, nem egyetertést, morális vitát generált  a bikini kérdés, úgyhogy nézzük is meg ennek az ikonikus ruhadarabnak a történelmét közösen:

1910
A vasúti közlekedés megjelenésével könnyebbé és gyorsabbá vált az emberek számára, hogy több százezer kilométert utazzanak, ami hozzájárult a turizmus fejlődéséhez és a népszerű üdülőhelyek kialakulásához is. De a felső osztály képviselői nem akarták mutogatni a testüket, ezért szükség volt tehát olyan ruhákra, amelyekben nem lenne szégyen a strandra menni. Az első női fürdőruha egy ruha és egy nadrág volt, a férfiaknak pedig egy rövidebb nadrág és zárt felsőrész, hogy ne szégyenkezzenek amiatt, mert szőrös a mellkasuk.

2006713036_310081028034442.jpg

1920

A fürdőruhák megjelenése befolyásolta az olimpiai játékokat. Amikor az úszás bekerült a versenyprogramba, nyilvánvalóvá vált, hogy a bő úszóruhák akadályozzák a sportolókat. 1912-ben az úszók meglepték a nyilvánosságot egy testhezálló fürdőruhával, mely nem fedte sem a karjukat, sem a lábukat.

1546292656_1931008120162477.jpg

1930

HIRDETÉS

A 30-as években a fürdőruhákat korszerűsítették az előző stílusjegy alapján. Coco Chanelnek köszönhetően a sötétebb bőrű emberek is egyre népszerűbbek lettek és a nők különböző kiegészítőkkel kezdték hangsúlyozni a barnaságukat. A férfiak pedig végre felfedték mellkasukat és rövid rövidnadrágokban jelentek meg a strandokon.

523068364_2100814057637701.jpg

1940

A második világháború nagyon sok mindent befolyásolt a világon, még a fürdőruha divatot is, így jelentek meg a két részes fürdőruhák. Louis Réard, aki a fehérneműgyártásban tevékenykedett 1946-ban új fürdőruha modellt dobott piacra. Az emberek kezdetben furának tartották eme divatot, mert még nem volt felkészülve teljesen a magamutogatásra.

1947856754_1365665921008165.jpg

1950

A fehérnemű és fürdőruhagyártó nem adták fel s próbálkozást és megszületett a bikini. Egyre több lány tetszését nyerték el ezek a darabok.Az első nő, aki ilyen fürdőruhában jelent meg a tengerparton nem más volt, mint Brigitte Bardot.

HIRDETÉS

883393890_17419100818521.jpg

1960

A 60-as években a divatot kedvelő nők, többnyire olyan fürdőruhát kerestek, mely rugalmas és könnyen száradó anyagból készül. Így jöttek létre a lycra-ból készült fürdőruhák.

754633176_1270098061008194.jpg

1970

A 70-es években a lányok már nem tudtak ellenállni egy bikininek, és miután leküzdötték saját félelmüket, elkezdtek fürdőruhában napozni. A gyártókat annyira inspirálta a bikini iránti igény, hogy minden más fürdőruha elnevezése mögé odatették a “kini” szótagot. Így kapta a nevét például a monokini.

110065399_1848342100821500.jpg

HIRDETÉS

1980

A 80-as években a fürdőruha divat visszatért a zárt darabokhoz, mert egyre népszerűbbé váltak a szállodák medencéi körüli napozás. Akik továbbra is a szabad strandra jártak bikiniket vásároltak maguknak annyi különbséggel, hogy sokkal apróbbak lettek, mint voltak.

1579279898_1010082485602534.jpg

1990

A 90-es években nagyon sokan nézték a “Baywatch” című sorozatot, amiben Pamela Anderson lassítva futott a homokos tengerparton egy tűzpiros színű egybe részes fürdőruhában. A sorozat után mindenki ilyen fürdőruhát akart, ezért el is kezdték gyártani ezeket a darabokat.

406955962_1519610491008255.jpg

2000

Egyre népszerűbbek lettek azok a típusú fürdőruhák, melyeknek az alsó részéhez kis szoknya, vagy nadrág járt. A felső rész viszont egyre kisebb lett, ami többet mutatott meg a nők alakjából.

HIRDETÉS

983671573_1539338110082838.jpg

2010

A 2010-es években gyártották a legkényelmetlenebb fürdőruhákat a történelem során. Visszajöttek a monokinik és pánt nélküli fürdőruhákat dobtak még a piacra, amit nem minden lány engedhetett meg magának, hiszen nem mindenki idomain állt meg a csöpp darab.

103447565_1661008303483650.jpg

2019

Ebben az évben a retro fürdőruhák kapták meg a főszerepet, melyek neon színben pompáznak és a régi idők jutnak az eszünkbe.

1963892607_101008318129746.jpg

Te mit gondolsz 10 év múlva, hogy fognak kinézni a fürdőruhák?

HIRDETÉS

Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:

Napi érdekes
Previous Post

Ezért hülyeség a Godzilla 2 moziposztere – 7 zseniális fotó

Next Post

Ilyenek voltak a Trónok harca színészek életük legelső filmjében és az utolsóban

TovábbiCikkek

Ez a 9 nő bebizonyította: 50 év felett is lehet jól kinézni
Divat

Ez a 9 nő bebizonyította: 50 év felett is lehet jól kinézni

2025. 03. 01.
18 személy, akit a frizurájának köszönhetően ismert meg az internet
Divat

18 személy, akit a frizurájának köszönhetően ismert meg az internet

2025. 02. 26.
Itt a nők rangsora a csillagjegyük szerint. Te hányadik helyen vagy?
Divat

Itt a nők rangsora a csillagjegyük szerint. Te hányadik helyen vagy?

2025. 02. 25.
17 előtte-után felvétel, mely igazolja, hogy egy jó smink tényleg csodákra képes
Divat

17 előtte-után felvétel, mely igazolja, hogy egy jó smink tényleg csodákra képes

2025. 02. 24.

Friss cikkek

10 tény az időről, ami átformálja a valóságod
Érdekességek

10 tény az időről, ami átformálja a valóságod

2025. 09. 07.
Mi az a „30. kilométer-hatás”, és hogyan küzdhetsz meg vele útközben?
Érdekességek

Mi az a „30. kilométer-hatás”, és hogyan küzdhetsz meg vele útközben?

2025. 09. 07.
6 híres filmes haláljelenet, ami a valóságban soha nem történhetne meg
Érdekességek

6 híres filmes haláljelenet, ami a valóságban soha nem történhetne meg

2025. 09. 07.
7 történelmi felfedezés, amely új megvilágításba helyezte múltunkat
Érdekességek

7 történelmi felfedezés, amely új megvilágításba helyezte múltunkat

2025. 09. 07.
A térképen megmutatom, mekkorák valójában az országok és a kontinensek – sokakat meg fog lepni
Érdekességek

A térképen megmutatom, mekkorák valójában az országok és a kontinensek – sokakat meg fog lepni

2025. 09. 06.
Miért kihívás egy ló törött lábának gyógyítása még a legjobb állatorvosok számára is?
Érdekességek

Miért kihívás egy ló törött lábának gyógyítása még a legjobb állatorvosok számára is?

2025. 09. 06.
„A nászéjszaka kegyetlen volt”: Caterina Sforza, a könyörtelen úrnő felemelkedése
Érdekességek

„A nászéjszaka kegyetlen volt”: Caterina Sforza, a könyörtelen úrnő felemelkedése

2025. 09. 06.
A japánok ezreinek rejtélyes nyomtalan eltűnése: A Johatsu-jelenség magyarázata
Érdekességek

A japánok ezreinek rejtélyes nyomtalan eltűnése: A Johatsu-jelenség magyarázata

2025. 09. 06.
Kevéssé ismert érdekességek a legendás Concorde repülőgépről
Érdekességek

Kevéssé ismert érdekességek a legendás Concorde repülőgépről

2025. 09. 06.
Mitől függ, hogy a kutyák egyes embereket megugatnak, másokat nem: Viselkedés, ösztönök és érzékelés
Érdekességek

Mitől függ, hogy a kutyák egyes embereket megugatnak, másokat nem: Viselkedés, ösztönök és érzékelés

2025. 09. 05.
Miért nem nőhetnek a Föld hegyei 10 km fölé? A fizika szabja meg a határt
Érdekességek

Miért nem nőhetnek a Föld hegyei 10 km fölé? A fizika szabja meg a határt

2025. 09. 05.
Árnyékboksz: Los Angeles legfurcsább légvédelmi csatája – fiktív ellenséggel
Érdekességek

Árnyékboksz: Los Angeles legfurcsább légvédelmi csatája – fiktív ellenséggel

2025. 09. 05.
Mi történik, ha egy repülőgép teli tankkal próbál landolni?
Érdekességek

Mi történik, ha egy repülőgép teli tankkal próbál landolni?

2025. 09. 05.
10 meglepő különbség a japán és a magyar életmód között
Érdekességek

10 meglepő különbség a japán és a magyar életmód között

2025. 09. 05.
Lapáttal az erdőbe, hogy vécét ássanak a csapatnak: a geológusok felfedezése átírta a szovjetek Urálról alkotott képet
Érdekességek

Lapáttal az erdőbe, hogy vécét ássanak a csapatnak: a geológusok felfedezése átírta a szovjetek Urálról alkotott képet

2025. 09. 04.
Az ókori apák „letesztelték” a fiaik feleségeit (igen, tényleg)
Érdekességek

Az ókori apák „letesztelték” a fiaik feleségeit (igen, tényleg)

2025. 09. 04.
Hogyan mulattatták magukat a cilíciai kalózok az elfogott rómaiakkal? És a fogoly, aki végül vesztüket hozta
Érdekességek

Hogyan mulattatták magukat a cilíciai kalózok az elfogott rómaiakkal? És a fogoly, aki végül vesztüket hozta

2025. 09. 04.
A hipotermia paradoxona: Miért vetkőznek le az emberek a kihűlés határán?
Érdekességek

A hipotermia paradoxona: Miért vetkőznek le az emberek a kihűlés határán?

2025. 09. 04.
Egy tó, amelyből eltűnik a víz: Az istenek titokzatos szeme Dél-Afrikában
Érdekességek

Egy tó, amelyből eltűnik a víz: Az istenek titokzatos szeme Dél-Afrikában

2025. 09. 04.
10 meglepő tény a lányokról, amikről még nem hallottál
Érdekességek

10 meglepő tény a lányokról, amikről még nem hallottál

2025. 09. 03.
Load More
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces