A hajófúró kagylók, a feketekagylók, a tengeri makkok – mindezek borotvaéles kinövésekkel borították a hajófeneket. Képzelj el egy gigantikus reszelőt, amin több tucat kilogrammos erővel húznak végig…
Az első áthúzás után a bőr véres péppé változott. A második után foszlányokban kezdett leválni. A harmadik után már az izmok és a csontok is kilátszottak. De még ha az áldozatnak csodával határos módon sikerült is túlélnie ezt a poklot (és az ilyen esetek rendkívül ritkák voltak), a vérmérgezés miatti elkerülhetetlen halál várt rá – a hajón uralkodó higiéniátlan körülmények között a sebek elkerülhetetlenül elfertőződtek.
Érdekes, hogy a Keelhaulingot nem csak úgy akármilyen vétségért alkalmazták. Ez volt a tengeri igazságszolgáltatás „legfőbb büntetése”, amelyet csak a legsúlyosabb bűnökért szabtak ki: gyilkosságért, lázadásért vagy a kapitánnyal szembeni nyílt engedetlenségért.
Valójában ez nem csupán a büntetés egyik módja volt, hanem egy erős pszichológiai eszköz is – a megcsonkított test látványának örökre el kellett vennie a legénység többi tagjának kedvét a lázadástól.
Idővel a Keelhauling eltűnt a tengerészeti gyakorlatból – részben a törvények humanizálódása miatt, részben pedig azért, mert maga a flotta szerkezete is megváltozott. A vitorlás hajókat felváltották a gőzhajók, a csőcselék és kalandorok helyett pedig hivatásos tengerészekből állították össze a legénységet.
De még ma, évszázadokkal később is, a történelem megőrizte ennek a hátborzongató büntetésnek az emlékét, emlékeztetőül arra, hogy milyen kegyetlenek tudnak lenni az emberek, ha hatalomról és fegyelemről van szó.
Ami különösen megdöbbentő, az az, hogy ezek a gyakorlatok nem valamiféle „sötét középkorban” léteztek, hanem a felvilágosodás korában, amikor Európa büszke volt a humanista eszméire.
Különös paradoxon alakul ki: miközben Párizs és London szalonjaiban a filozófusok az emberi jogokról értekeztek, ugyanezen országok hadihajóin az embereket szó szerint szétkenték a hajótestén egy engedetlenségi kísérletért. Ez ismét bizonyítja, hogy a fejlődés egyenetlen dolog, és a kegyetlenség sokkal közelebb él a civilizáltsághoz, mint gondolnánk.
Ma a Keelhauling valami hihetetlenül távoli és barbár dolognak tűnik, mint az inkvizíció kínzásai vagy a középkori kivégzések. De érdemes elgondolkodni: vajon a néhány évszázad múlva élő utódaink nem fognak-e ugyanilyen borzalommal olvasni néhány olyan rendfenntartási módszerről, amelyet ma normálisnak tartunk?
Ezért ez nem csupán egy rémtörténet a múltból, hanem egy ok is arra, hogy elgondolkodj az erőszak természetéről és arról, hogy hol húzódik a határ a szükséges fegyelem és az indokolatlan kegyetlenség között.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
