Könnyek csípték a szemét a gondolatra. “Ha ez egy álom, és a fiam itt létezik, akkor nincs kedvem felébredni” – gondolta Jane, miközben lassan Jack hálószobájához sétált.
Az üres volt, és miután többszöri vizsgálatra sem talált semmit, Jane elfordult, hogy távozzon, és az egészet a kétségbeesésének írta le. Már éppen tett egy lépést előre, amikor egy enyhe mozdulat az ágy sarkára terelte a tekintetét.
“Ki van ott?”
“Szia, anya” – szólalt meg hirtelen egy aprócska hang.
Jane gyorsan, zihálva rohant a sarokhoz, de ott nem volt semmi. Szeszélyből letérdelt, hogy bekukucskáljon az ágy alá, majd a hang ismét megszólalt.
“Helló, anya” – ismételte meg a hang. Erre Jane felborította az ágy oldalára borult takaróhalmot, de az csak egy madárkalitkát rejtett, amelyben egy papagáj volt.
A zöld tollas madár többször is azt ismételgette, hogy “Helló, anya”, miközben Jane megpróbálta kitalálni, honnan jön. “Vajon Jack titokban vette?” – tűnődött, miközben szórakozottan a kalitkáért nyúlt.
Amint kinyitotta, a papagáj gyorsan kirepült a kalitkából, és kirepült az ablakon, megijesztve Jane-t. “Ne, várj!” – kiáltotta, és gyorsan a madár után szaladt.
Amikor kiért, Jane a madarat egy fiú vállán ülve találta, aki a szomszéd utcában állt. “Szia!” – kiáltotta neki. “Megtennéd, hogy ott maradsz, ahol vagy? Vissza kell szereznem azt a madarat.”
A fiú biccentett neki, és felemelte a kezét, hogy megsimogassa a papagájt. Amikor Jane odaért hozzá, köszönetet mondott. “Köszönöm” – mondta a nő. “Azt hiszem, ez a papagáj a néhai fiamé volt. De úgy tűnik, kedvel téged.”
“Azért, mert ismerem őt. JoJónak hívják, és az enyém volt, amíg Jack meg nem vette a játékaiért cserébe.”
“Eladtad Jacknek?” Jane megdöbbenve kérdezte. “Ismerted a fiamat?”
“Hát persze, hogy ismertem” – mondta a fiú. “Árva vagyok, aki elszökött az árvaházból, ahol rosszul bántak velem, ezért az utcán kellett koldulnom. Egy nap találkoztam Jojóval az utcán, és elkezdett követni. De amikor ételre és pénzre volt szükségem, Jack volt az, aki segített, azzal, hogy nekem adta a játékait, míg ő megkapta tőlem a madarat. Azt mondta, hogy mindig is szeretett volna egy háziállatot, én pedig rajongtam a játékaiért. Csillogtak és újak voltak, ezért eladtam, és a pénzből vettem ételt.”
Szavai felidézték Jane egyik emlékét a fia halála előtti napokból. Aznap délután, miután hazaért az iskolából, Jack arról panaszkodott, hogy neki nincs olyan háziállata, mint a többi barátjának.
Jane akkoriban éppen elvesztette a munkáját, így pénz nem állt rendelkezésre. A munka, amit talált, csak a kiadásai egy részét fedezte, így nemet kellett mondania.
“Már így is nehezen tudlak etetni” – mondta. A válaszára megharagudott.
“Ez nem érvényes indok, anya. Miért nem veszel nekem egy háziállatot? Múlt hónapban nem voltál hajlandó venni nekem PS5-öt, és most ezt is visszautasítod. Olyan merev vagy!”
A fiú szavai keresztülhasítottak rajta és remegni kezdett, de azért mégis magyarázatba kezdett. “A dolgok most egy kicsit nehezen mennek, tökfej, de ígérem, hogy később megkapod ezeket a dolgokat. Anyunak csak egy jó munkát kell szereznie.”
A cikk még nem ért véget, folytatás a következő oldalon: