Ez a tárgy egyben a háziasszony szakértelmét és ízlését is mutatta. A kifinomult, gondosan elkészített, kézzel készített terítő jelezte a vendégeknek, hogy a házban egy ügyes asszony lakik, aki ügyel a tisztaságra és az otthonosságra. Egész esztétika állt emögött: a legszebb anyagot kellett kiválasztani, ügyelni rá, hogy mindig tiszta legyen, és gondosan elhelyezni – sarokra hajtva vagy pontosan középre igazítva. Így ez az apróságnak tűnő dolog fontos társadalmi jelzéssé vált, amely a család státuszáról és jólétéről árulkodott.
Mítoszok és tévhitek
Minden tömegjelenséget körbelengenek mítoszok, és a tévék letakarásának hagyománya sem kivétel. Idővel különböző, néha egészen mulatságos magyarázatok születtek és terjedtek szájhagyomány útján.
Az egyik legnépszerűbb modern mítosz az „összeesküvés-elmélet” következménye. Egyesek úgy vélik például, hogy a szovjet emberek tudat alatti vagy akár tudatos félelmükben takarták le a képernyőket az állam „mindent látó szemétől”. A televíziót, mint a propaganda fő szócsövét, a megfigyelés eszközével azonosíthatták, és a textil állítólag szimbolikusan védte a család magánéletét a kívülállók szemétől.
„A nagymamám a 90-es években egy egész huzatot varrt a tévére, és teljesen letakarta vele. Elmondása szerint nemcsak a por, hanem az „ördögök” ellen is, mert amit a 90-es években a tévében mutattak, az egy idős ember számára néha kész őrület volt. Gyakorlatilag nem volt cenzúra, és félt egyáltalán bekapcsolni, különösen esténként. Még a kikapcsolt tévét is veszélyesnek tartotta.”
Egy másik elterjedt tévhit, amely ma már mosolyt csal a műszaki szakemberek arcára, a textil „mágikus” tulajdonságaiba vetett hit volt. Néhányan őszintén azt hitték, hogy a terítő nemcsak a portól véd, hanem valahogyan le is árnyékolja a tévét az elektromágneses zavaroktól, vagy akár javítja a jel vételét. Természetesen a lyukacsos csipke fizikailag képtelen volt ellátni ilyen funkciókat, de ez a meggyőződés tökéletesen szemlélteti azt a már-már misztikus viszonyulást, amely az emberekben a bonyolult és számukra nem teljesen érthető technika iránt kialakult.
A hagyomány újjáéledése a modern világban
Érdekes, hogy ez a múltba veszettnek hitt hagyomány nemrég váratlan folytatást kapott. Kínában divatba jöttek a modern tévékészülékekre és számítógép-monitorokra szánt díszhuzatok és terítők.
A gyártók hatalmas választékot kínálnak különböző anyagokból készült, csipkés elemekkel, masnikkal és gyöngyökkel díszített modellekből. Egyes terítők csak a felső részt takarják, mások a sarkokat, megint mások teljes értékű huzatot alkotnak, amelyet teljesen rá lehet ereszteni a plazmatévé képernyőjére. Van, akinek ez egy nosztalgikus retró-trend, egy módja annak, hogy egy kis melegséget és „otthonosságot” vigyél a belső térbe. Másoknak praktikus megoldás, amely lehetővé teszi a drága tévé fényes képernyőjének megvédését a portól és a karcolásoktól, különösen ott, ahol gyerekek vagy háziállatok vannak.
Így hát az egyszerű textília a régi tévéken sokkal több volt egy darab anyagnál. Egyesítette magában a drága technikáról való racionális gondoskodást, az otthonosságra való esztétikai törekvést és egy finom társadalmi jelzés is volt egyben. Egy egész korszak néma, mégis sokatmondó szimbóluma volt, amelyben a mindennapi gyakorlatok szorosan összefonódtak a mindenki számára érthető kulturális kódokkal.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
