A 19. század elején igen drasztikus változások történtek a női divatban.
Képzeld el, hogy egész életedben fűzőbe voltál szorítva, több alsószoknyát, alsóruhát és felsőruhát viseltél, és most ebben a formában nemcsak hogy nem vagy trendi, de egy elavult ereklyének számítasz…
A nők könnyű anyagokból készült ruhákat kezdtek viselni, amelyek szinte teljesen kirajzolták alakjukat, magas derékvonallal és mély mellkivágással rendelkeztek. Eljött a muszlin aranykora, hiszen olyan gyönyörűen lehetett benne ragyogni.
A steppelt (és nagyon meleg) alsószoknyák, a szűk fűzők és a többrétegű öltözet a múlté lett. De mit tegyenek azok, akik nem igazán szeretnének megfázni, és igyekeznek megőrizni az illedelmet?
Az inkább megmutató, mintsem elrejtő ruhák Franciaországban jelentek meg először, de a divat elég gyorsan elterjedt egész Európában.
Ekkor kezdtek megjelenni a „láthatatlan ruhák”. Úgy hirdették őket, mint amelyek védenek a hideg ellen, és megakadályozzák, hogy a balga hölgyek halálra fagyjanak a vékony muszlinruháikban.
A „láthatatlan ruha” igazi megváltásnak bizonyult. Ez egy alsószoknyából állt, amelyet egy míderrel egyesítettek, vagy néha egyszerűen csak egy különálló alsószoknya volt. Nagyon vékony gyapjúból vagy gyapjú és pamut keverékéből készült finom sávolyból (twill) készítették. A melegebb évszakra szánt változatokat simán pamutból varrták.
Ugyanebben az időben az előkelő hölgyek azzal a kérdéssel szembesültek – vajon illő-e egy úrinőnek bugyogót viselnie.
A ruhák nagyon vékonyak, áttetszőek, ez kínos… Másrészről – a bugyogók (vagy pantallók) azok a mulatóhelyek táncosnőinek viselete, akik ott a lábukat emelgetik és így tovább… Ráadásul ez a férfi öltözet része is, szóval elég illetlen…
A bugyogók nehezen törtek utat maguknak a női divatban. De végül a józan ész diadalmaskodott. A vékony ruhák alatt nemcsak alsóingeket vagy „láthatatlan ruhákat” kezdtek viselni, hanem pantalonokat (bugyogókat) is. Nagyon egyszerűeket, mindenféle szalagocskák és csipkécskék nélkül, hiszen az volt a feltételezés, hogy ezt a ruhadarabot a tulajdonosán és a szobalányán kívül soha senki nem fogja látni.
A pantalonok két különálló szárból álltak, amelyeket derékban egy övrész fogott össze, középen pedig nyitottak voltak (hasítékkal rendelkeztek).
A 19. század elején korántsem mindenki és nem mindenhol viselte őket. Azonban a bugyogót praktikusnak találták lovagláshoz, később pedig más aktív tevékenységekhez is. Végül az úrinők felismerték, hogy ez nemcsak egy szemérmes és meleg viselet, de még kényelmes is.
Így tehát a bugyogók, a mai bugyik előfutárai, éppen a vékony muszlinruháknak köszönhetően kerültek be a női ruhatárba, és végleg ott is maradtak.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
