A rövid rész technikai jellegű. A párbajok szabályai tiltották a védőfelszerelés használatát, a nemes hölgyek pedig a ruhájuk alatt fém fűzőt viseltek, ami tökéletesen megfelelt ennek a fogalomnak.
Később, a XIX. században a fűzőket bálnacsontból kezdték készíteni, de ez nem változtatott az elven. A csont is meglehetősen erős volt. Ráadásul maguk a korabeli ruhák is átgondoltan lettek megtervezve – azért, hogy a viselőjüknek a lehető legtöbb kényelmetlenséget okozzák, rendkívüli módon korlátozták a mozgást. Ezt a akadályt pedig el kellett távolítani…
De e bevezető rész után a kedves olvasónak jogosan merülhetnek fel kérdései. Hát tényleg nem lehetett semmit felvenni – legalább a tisztesség kedvéért?… A tisztességgel bonyolult a helyzet. A státuszhoz nem illő ruházatot például akkoriban valami kevésbé tisztességes dolognak tartották, mint még a hiányát is…
Mindazonáltal biztosan ki lehetett volna valamit találni. Például, ha a nemes lányok karddal harcoltak, akkor vívóleckéket is vettek – és valóban vettek, akárcsak lovaglásból és lövészetből –, ez népszerű volt akkoriban. Ha pedig vettek, akkor mégis milyen ruhában ugráltak a tanáruk előtt?… Természetesen az arisztokratáknak minden alkalomra volt egy ruhájuk. A sportoláshoz pedig általában férfiruházatot használtak… Á, és miért?
Vagyis ez a rövid válasz még több kérdést szül. A hosszú válasz viszont a párbajokat övező mítoszok és tévhitek elemzését igényli. Ennek a szokásnak egy ősi története van, ami külön megvitatást igényel, de nincs köze a dologhoz. A vikingek párbajaihoz, az istenítéletekhez és a tornákhoz saját furcsaságok kapcsolódnak, most viszont az újkori párbajokról van szó – amelyeket mindenki nagyon jól el tud képzelni. Főleg Alexandre Dumas által nyújtott anyag alapján. Vagyis a párbajkultúráról alkotott elképzeléseket a szépirodalom alakította ki.
A valóságban viszont – különösen a „D’Artagnan emlékirataiban” (ami valószínűleg hamisítvány, de ez most nem lényeges), amiből az író ihletet merített – minden kicsit másképp történt, mint Dumánál. 16 évesen szolgálatba állva a heves Gascon megpróbálta három párbajjal megünnepelni első napját a fővárosban… De sem az első, sem a második, sem a későbbi alkalommal nem járt sikerrel.
Senki sem akarta „felvenni a kesztyűt”, és minden kihívására elutasító választ kapott (igen, nem volt kötelező elfogadni) különböző fokú durvasággal és cinizmussal. Így az első párbajában csak szekundánsként vett részt. És azt is csak azért, mert már tényleg elege volt a rangidős társai kihívásaiból. Hogy megmutassa a kölyöknek, hogyan is működik ez, Athos kihívta régi barátját, De Jussac kapitányt a gárdistáktól – csak úgy simán, harag nélkül. De D’Artagnan mellé egy vele egykorú és tapasztalatú partnert választottak – valakinek a rokona –, és amikor az illető, félve a törvénytelen vállalkozásban való részvétel következményeitől, nem jelent meg, a gárdisták az utcáról fogtak be egy polgárt, „mert volt nála kard”.
És ezt a véletlenszerű embert, aki korához képest jól vívott, de korához képest rosszul gondolkodott, D’Artagnan karddal mellkason szúrta, halálra rémítve magát, az ellenfelét és a többi résztvevőt. Amíg a tettes a kocsi után futott – hogy a sebesültet orvoshoz vigye –, a másik hat ember elbúcsúzott a rangjától (jobb esetben). De legnagyobb szerencséjükre minden jól alakult A sebesült túlélte és nem jelentett fel senkit.
Ha viszont nem élte volna túl, arra mindenki ráfizetett volna.
A cikk még nem ért véget, a folytatásért görgess lejjebb:
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
