A középkorban a házakat kicsire építették, de nem azért, mert szerették a szűkös helyet, vagy mert nem volt elég alapanyaguk.
Egyszerűen így sokkal könnyebb volt felfűteni a helyiséget. A várakkal azonban más a helyzet. Nehéz elképzelni, hogyan lehetne felfűteni egy ekkora monstrumot gáz nélkül.
Ma, miközben a modern otthonok kényelmét élvezed, ritkán gondolsz bele, hogyan birkóztak meg őseid a hideggel a hatalmas várakban. A középkorban elektromosság, gáz és a termodinamikáról való legalapvetőbb ismeretek nélkül a kőfalak közötti élet egy jégbarlangban való telelésre emlékeztetett.
Tedd hozzá ehhez, hogy a középkorban Európát az úgynevezett kis jégkorszak is sújtotta. A hőmérséklet érezhetően alacsonyabb volt, mint manapság.
De hogyan élték túl a várak lakói az ilyen körülményeket? Próbáljunk meg utánajárni, bepillantva mindennapi életük titkaiba.
A középkori hűtőszekrény. Kőből épült és bevehetetlen.
A várak egyetlen céllal épültek: hogy megvédjék lakóikat az ellenségtől. Télen azonban valóságos hűtőházzá változtak.
Sok várúr nem is igazán lakott a várában, inkább a kényelmesebb villákat részesítette előnyben. A várba pedig idejében el lehetett bújni, ha az ellenséges invázióról értesültek. A várak vastag falakkal, keskeny ablakokkal és magas tornyokkal épültek, így gyakorlatilag bevehetetlenek voltak.
Ennek a sebezhetetlenségnek az ára a mindennapi élet és a kényelem volt. Ezt fel kellett áldozni. A várakban megmaradt a nyirkosság, a meleget pedig nem sikerült bent tartani.
Még az enyhe éghajlatú vidékeken is, például Dél-Franciaországban vagy Spanyolországban, a téli hónapokban a várbeli élet messze volt a hangulatostól.
A zord Skandináviában vagy Észak-Angliában a várak lakói pedig átfagytak és állandóan betegek voltak. És az állandó nyirkosság ezt csak elősegítette.
„Ezek a falak megvédenek minket az ellenségtől, de a téltől nem” – viccelődött egy középkori krónikás. És igaza volt.
De mégis, hogyan fűtötték fel az emberek ezt az embertelen, kőből épült monstrumot?
Tűz és leleményesség
Az első módszer hagyományos, és jól ismerjük a történelmi regényekből és filmekből.
Kandallók
Külsőre a középkori kandalló valahol a házi tűzhely és a kőfallal körülvett tábortűz között helyezkedett el. Természetesen egyetlen kandalló egy teremre katasztrofálisan kevés volt. Ezért a hatalmas termeket csak részben fűtötték: a hő egyenlőtlenül oszlott el, és már néhány lépésre a kandallótól is jéghideg hűvösséget lehetett érezni.
„A várbeli élet télen inkább a túlélésre hasonlított. Még a napfényes Itáliában is ritkán emelkedett a hőmérséklet a várban 10 fok fölé. Olyan, mintha egy ablak nélküli pincében élnél, csak éppen gyönyörű tájra nyíló kilátással” – meséli Joanna West történész.
Ennek megfelelően minél nagyobb volt egy vár, annál több kandallóra volt szükség. Az angliai Leeds várában például a bankett-termekben akár egy tucat tűzhely is éghetett egyszerre. A tűzifa kozmikus sebességgel fogyott: egyetlen tél alatt a vár körüli erdőket szó szerint letarolták. Később szenet és tőzeget is kezdtek használni, de ez keveset segített.
A cikk folytatódik – görgess le és kattints a következő gombra!
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
