Például a rómaiak teljesen másképp viszonyultak az emberi élet legintimebb oldalához, és néhány szokásuk nemcsak meglepő, de egyenesen meg is döbbent minket.
Nem az volt a lényeg, hogy mit tettél, hanem az, hogy ki tudott róla.
A római társadalomnak (mint bármely másnak) számos szabálya volt az emberi élet intim oldalával kapcsolatban. Sokan azonban nem tartották be ezeket. Ez a törvények iránti hanyag hozzáállás abból fakadt, hogy nem az volt fontos, hogy mit csinálsz, hanem az, hogy ki tud róla, és ami a legfontosabb, hogy ki tudja bizonyítani.
Egy szabad ember ellen felhozott vád a „tisztességtelen viselkedésről” tönkretehette egy szenátor karrierjét, ha azt egy tiszteletre méltó személy (akár egy nő) emelte. Ha viszont egy rabszolga mert vádat emelni, akkor nem volt mitől tartani, mert a szava semmit sem ért.
A szó értéke Rómában arányos volt a társadalmi helyzettel. Ezért a magas rangú férfiak vagy nők csak akkor hódolhattak törvénytelen örömöknek, ha biztosak voltak benne, hogy erről a bűnös kapcsolatról nem szerez tudomást olyan személy, akinek a szavának súlya van.
Nem létezett a homoszexualitás, a heteroszexualitás, a biszexualitás fogalma.
Minden fogalom, amit ma a szexualitásra használunk, értelmetlen lett volna egy római számára. A római társadalomban a szex az szex volt, ennyi. A férfiak kapcsolatba léphettek a saját vagy az ellenkező nem képviselőivel, és senki sem kritizálta őket ezért, de… csak akkor, ha a partner alacsonyabb társadalmi státuszú volt (szolgák, rabszolgák, sőt szabad külföldiek).
A férjes asszonyoknak óvatosnak kellett lenniük, mert a becsületük forgott kockán. A felszabadított rabszolganők vagy a külföldi nők viszont nagyobb szabadságot engedhettek meg maguknak, mert a rómaiak nem tekintették őket a társadalom teljes jogú tagjainak.
A férfi szüzesség elfogadhatatlan volt.
A fiatal férfiak már tizenéves korukban elkezdtek bordélyházakba járni, vagy kapcsolatba léptek a szolgálókkal és rabszolganőkkel. A férfi szüzességet rendkívül rosszallották a római társadalomban, mivel a férfinak születésétől fogva az úr szerepét szánták.
A nőnek, különösen, ha a felsőbb osztályhoz tartozott, szűzen kellett házasságot kötnie, főként erkölcsi okokból. Úgy tartották, hogy a nőnek nem szabad megismernie a testi örömöket, mert ez a tapasztalat házasságtörésre ösztönözheti.
Egy szabad római nem lehetett „alárendelt” fél.
Egy szabad férfi az életének legintimebb pillanataiban megengedhetett magának bármit, de mindig domináns pozíciót kellett elfoglalnia. A passzív szerepet a kapcsolatokban a római társadalom a római eszmék megsértéseként fogta fel.
A passzivitás bizonyított vádja könnyen tönkretehette a politikusok és államférfiak karrierjét, ami egyszer majdnem megtörtént a fiatal Julius Caesarral. Még rosszabbul jártak azok, akiket orális szex elkövetésével vádoltak, még akkor is, ha az a törvényes házastársuk volt. Az ókori rómaiak a szájat a politika, a gazdaság és más fontos tevékenységi területek elemének tekintették. Nem véletlenül voltak olyan büszkék a szónoki képességeikre. Ezt „beszennyezni” elfogadhatatlan volt.
„Játékszer” kell? Válassz egy rabszolgát!
A római mentalitásban mélyen gyökerezett a tudat, hogy a rabszolga tulajdon, amellyel a saját belátása szerint rendelkezhet, beleértve a testi örömöket is. Azonban itt is rendkívül fontos volt betartani a hierarchia és a domináns pozíció elvét.
A rabszolgának nem volt joga az élvezethez, de kötelessége volt azt megadni az urainak. A nők, bár hivatalosan bármilyen nemű partnert választhattak „játékszernek”, mégis a nőket részesítették előnyben. Ez nem valamiféle különös hajlam miatt volt, hanem azért, mert ha a „játékszer” férfi volt, akkor nagyon nehéz volt utólag bebizonyítani, hogy betartották a dominancia elvét.
A kocsmában „különleges ételt” is lehetett rendelni.
Egy római kocsmában nemcsak jóllakhattál és finom bort ihattál, hanem a pincérnő szolgáltatásait is igénybe vehetted. Éppen ezért még ma is gyakran találkozhatunk azzal a véleménnyel, hogy egy tisztességes lány nem lesz pincérnő.
Alapvetően a rómaiak is így gondolták. Ezért ezeket a pozíciókat csak nagyon alacsony társadalmi státuszú nők töltötték be: rabszolganők vagy felszabadított rabszolganők. És még… külföldiek.
A kocsmáros lányai viszont teljes mértékben védve voltak a törvény által, még akkor is, ha segítettek apjuknak a vendéglőben. Őket a vendégek nem tudták megrendelni maguknak.
Az elérhető nőket arra kötelezték, hogy kitűnjenek.
A prostituáltak a társadalom legalacsonyabb társadalmi státuszával rendelkeztek (a magas fizetésű kurtizánokat kivéve). Érthető módon a társadalom minden „tisztességes” tagja igyekezett elkerülni a velük való találkozást. Ezért a testüket áruló nőket könnyen felismerhetővé kellett tenni.
A legkézenfekvőbb módja ennek az volt, hogy a hajukat feltűnően természetellenes színekre festették, például kékre vagy narancssárgára. Ezenkívül a ruházatukról is felismerhették őket.
Míg a tipikus római nő nagyon szerény ruhát viselt, addig a könnyűvérű hölgyek egyszerű, könnyű ruhát viseltek, amely lehetővé tette számukra a gyors öltözködést és vetkőzést, és kiemelte a testük formáit.
Egy prostituált rendkívül olcsó volt.
A „rendkívül olcsó” kifejezés nem túlzás. Egy ilyen nő szolgáltatásának ára egy pohár rossz bor árával volt egyenértékű. Ez az „árfolyam” nemcsak az erre a célra kialakított intézményekben volt érvényben, hanem a fent említett kocsmákban is.
Az ilyen alacsony árak azzal magyarázhatók, hogy az ilyen jellegű szolgáltatásokat a legalacsonyabb társadalmi réteghez tartozó férfiak és nők nyújtották, akiknek egyébként esélyük sem volt a felemelkedésre.
Egészen más megközelítést alkalmaztak a szerelem papnőivel, akik a görög hetérák megfelelői voltak. Ők művelt, tanult és nem szegény nők voltak, akik elsősorban kellemes társaságot nyújtottak. A szex pedig csak „kellemes bónuszként” járt.
Azonban a gazdagságuk és a társadalom tisztelt rétegeihez való tartozásuk ellenére, ha egyszer ráléptek erre az útra, a nők örökre elvesztették a tiszteletet. A római erkölcs szerint méltatlanokká váltak, és nem versenyezhettek többé egy igazi nővel, akinek a fő erénye a szerénység volt.
A „pornográfia” jó ízlésnek számított.
Az ásatások során gyakran találnak szexuális témájú mozaikokat vagy tárgyakat. Amit ma pornográfiának neveznénk, az széles körben elterjedt volt a római társadalomban.
Ezt a témát használták motívumként mozaikokhoz, szobrok készítéséhez és személyes tárgyak, például tükrök díszítéséhez. Rómában a szexet Vénusz, a szerelem istennőjének ajándékának tekintették, és mivel ez ajándék, ezért nem szabad elrejteni vagy megvetni.
Ez ellentmondásosnak tűnhet azzal a jelentőséggel, amit a szerénységnek tulajdonítottak, de valójában nem az. Az ember szabadon élvezhette Vénusz örömeit, amíg azt a társadalmilag helyesnek tartott módon tette.
A gyerekekkel való kapcsolatok nem voltak elítélendőek.
A kiskorúakkal való különösen szoros kapcsolat nem volt megbotránkoztató. Éppen ellenkezőleg, a korkülönbség a dominancia jele volt. Valójában bármelyik szabad római törvényesen kapcsolatba léphetett a nemi érettséget éppen csak betöltött kiskorúakkal.
Rendkívül furcsán nézett volna ki, ha egy gazdag és tisztelt római férfinak nem lettek volna fiatal rabszolgái, akiknek az egyetlen kötelessége az volt, hogy különleges örömöket szerezzenek az uruknak.
A saját feleséggel való intim kapcsolat általában egyetlen célt szolgált: az utódok nemzését. Nem titok, hogy sok házasság egyszerűen politikai szövetség volt, és ritkán alapult kölcsönös szereteten.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
