ÉRDEKESBLOG.COM
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces
ÉRDEKESBLOG.COM

20 ritka történelmi felvétel, amik segítségével egy totálisan más világba nyerhetünk betekintést

2019. 08. 19.
HIRDETÉS

A mai fiatalok, de már a felnőttek egy része sem tudja elképzelni azt, hogy milyen is lehetett az élet a múlt század elején. Persze sok-sok töriórán keresztül tanultunk róla, de azért az mégsem olyan, mint a szülők-nagyszülők történetei, illetve az ő saját fényképeik alapján megismerni ezt a világot. Persze az alábbi képek sem fogják tudni 100%-ig helyettesíteni ezeket a sztorikat, ám ezeknek mégis van egyfajta varázsa, amin keresztül egy kis betekintést nyerhetünk a 19. és 20. század sajátos, semmi mással össze nem téveszthető világába.

1. A világ első szelfije. (1839)

162294557_663504620900152.jpg

Az első szelfit Robert Cornelius amerikai fotográfus készítette 1839 őszén, valamikor októberben vagy novemberben Philadelphiában. A Chestnut Streeten álló boltja mögött állította fel fényképezőgépét. Kezét mellkasán összefogva, kissé komor arccal várta ki az exponálás idejét, mely nem sokkal volt több mint egy perc.

2. Egy rendőrségi Harley-Davidsonhoz rögzített ,,mobilcella”, 1921-ből.

1225233117_1090016615546307.jpg

3. Egy szépségverseny győztesei, 1922-ből.

1061815300_1386709001751098.jpg

4. Kifejezetten beteg emberek számára készített ,,mobilkönyvtár”, 1928-ból.

505168958_763507090018647.jpg

5. Egy állatkerti gondozó, aki éppen locsolókannával hűsít egy pingvint, 1930-ban.

HIRDETÉS

1827187534_1290900190502522.jpg

6. Egy motoros monocikli 1931-ből, melynek végsebessége 150 km/h volt.

1196446786_939878609002032.jpg

7. A londoni emeletes buszokon végzett nyilvános borulási teszt 1933-ban, melyre azért volt szükség, mert sokan attól féltek, hogy a buszok esetleg felborulhatnak a kanyarokban.

1959804826_445090022987883.jpg

8. Chicagói ,,liftgarázs” 1936-ban, benne számtalan T-modellel.

1877588892_115360090023380.jpg

9. Egy kávézóban mézet falatozó medve, 1950-ben.

HIRDETÉS

880503694_1009002440985785.jpg

10. A fiatal Paul McCartney, amint épp a tükör előtt szelfizik, 1959-ben.

933486804_877090025523114.jpeg

11. Korabeli úszásoktatás vagy bizarr horgászverseny…mindenki döntse el maga. (1930)

1241508228_1178556130900257.jpg

12. Ez a pelikán most túl nagy fába vágta a fejszéjét.

HIRDETÉS

2054595431_30080900262648.jpg

13. Glória és Melman, avagy a Madagaszkár című mesefilm élőszereplős változata 1933-ból.

1813521432_1090026314758471.jpg

14. Moszkvai fánkgyár. (1967)

1267450104_1529672090027547.jpg

15. Egy brit rendőr, amint éppen kitessékel egy kacsacsaládot a Buckingham-palota udvaráról.

372128532_212909002766450.jpg

16. Egy munkahelyi Whiskey-automata, 1950-ből.

192041355_413090028612941.jpg

17. A Szovjetunió első szépségversenye, 1988-ban.

HIRDETÉS

141485097_1186819090029809.jpg

18. A világ egyik első szatellites navigációja 1930-ból, mely képes volt valós időben segíteni a sofőrt a tájékozódásban.

1003800157_1122882090029916.jpg

19. A 20. század korai ,,ébresztőórája”, avagy egy férfi, akit ha felbéreltek, addig kopogott reggelente az ablakon, míg az adott személy fel nem ébredt.

530912559_316109003028221.jpg

20. Tutanhamon fáraó sírjának pecsétje, az 1922-es felnyitás előtt, mely ha minden igaz, pontosan 3245 évig volt háborítatlan.

703719313_1557047090030346.jpg

HIRDETÉS

Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:

Napi érdekes
Previous Post

6 egyszerűnek tűnő kérdés, mely hallatán a tudósok a mai napig a fejüket vakarják

Next Post

21 meghökkentő gerillamarketing, amely mellett nem lehet szó nélkül elmenni

TovábbiCikkek

Miért kerülnek milliókba a Stradivari hegedűk: a titok nyomában
Érdekességek

Miért kerülnek milliókba a Stradivari hegedűk: a titok nyomában

2025. 09. 09.
Miért használtak a cowboyok csak öt töltényt a hatlövetű revolverekben?
Érdekességek

Miért használtak a cowboyok csak öt töltényt a hatlövetű revolverekben?

2025. 09. 09.
9 érzelmes fotó, ami az emberek utolsó pillanatait örökítette meg – a történetüketől eláll a lélegzeted
Érdekességek

9 érzelmes fotó, ami az emberek utolsó pillanatait örökítette meg – a történetüketől eláll a lélegzeted

2025. 09. 08.
Az Anjikuni-tó titka: Egy egész település nyom nélküli eltűnése
Érdekességek

Az Anjikuni-tó titka: Egy egész település nyom nélküli eltűnése

2025. 09. 08.

Friss cikkek

Miért kerülik el ezt a helyet a tengeralattjárók?
Érdekességek

Miért kerülik el ezt a helyet a tengeralattjárók?

2025. 09. 08.
Semmi esetre se vedd fel a földről, ha ilyen „érmét” találsz Ázsiában. Mi ez?
Érdekességek

Semmi esetre se vedd fel a földről, ha ilyen „érmét” találsz Ázsiában. Mi ez?

2025. 09. 08.
9 nyilvánvaló különbség az okos és a buta emberek beszédstílusában
Érdekességek

9 nyilvánvaló különbség az okos és a buta emberek beszédstílusában

2025. 09. 08.
10 tény az időről, ami átformálja a valóságod
Érdekességek

10 tény az időről, ami átformálja a valóságod

2025. 09. 07.
Mi az a „30. kilométer-hatás”, és hogyan küzdhetsz meg vele útközben?
Érdekességek

Mi az a „30. kilométer-hatás”, és hogyan küzdhetsz meg vele útközben?

2025. 09. 07.
6 híres filmes haláljelenet, ami a valóságban soha nem történhetne meg
Érdekességek

6 híres filmes haláljelenet, ami a valóságban soha nem történhetne meg

2025. 09. 07.
7 történelmi felfedezés, amely új megvilágításba helyezte múltunkat
Érdekességek

7 történelmi felfedezés, amely új megvilágításba helyezte múltunkat

2025. 09. 07.
A térképen megmutatom, mekkorák valójában az országok és a kontinensek – sokakat meg fog lepni
Érdekességek

A térképen megmutatom, mekkorák valójában az országok és a kontinensek – sokakat meg fog lepni

2025. 09. 06.
Miért kihívás egy ló törött lábának gyógyítása még a legjobb állatorvosok számára is?
Érdekességek

Miért kihívás egy ló törött lábának gyógyítása még a legjobb állatorvosok számára is?

2025. 09. 06.
„A nászéjszaka kegyetlen volt”: Caterina Sforza, a könyörtelen úrnő felemelkedése
Érdekességek

„A nászéjszaka kegyetlen volt”: Caterina Sforza, a könyörtelen úrnő felemelkedése

2025. 09. 06.
A japánok ezreinek rejtélyes nyomtalan eltűnése: A Johatsu-jelenség magyarázata
Érdekességek

A japánok ezreinek rejtélyes nyomtalan eltűnése: A Johatsu-jelenség magyarázata

2025. 09. 06.
Kevéssé ismert érdekességek a legendás Concorde repülőgépről
Érdekességek

Kevéssé ismert érdekességek a legendás Concorde repülőgépről

2025. 09. 06.
Mitől függ, hogy a kutyák egyes embereket megugatnak, másokat nem: Viselkedés, ösztönök és érzékelés
Érdekességek

Mitől függ, hogy a kutyák egyes embereket megugatnak, másokat nem: Viselkedés, ösztönök és érzékelés

2025. 09. 05.
Miért nem nőhetnek a Föld hegyei 10 km fölé? A fizika szabja meg a határt
Érdekességek

Miért nem nőhetnek a Föld hegyei 10 km fölé? A fizika szabja meg a határt

2025. 09. 05.
Árnyékboksz: Los Angeles legfurcsább légvédelmi csatája – fiktív ellenséggel
Érdekességek

Árnyékboksz: Los Angeles legfurcsább légvédelmi csatája – fiktív ellenséggel

2025. 09. 05.
Mi történik, ha egy repülőgép teli tankkal próbál landolni?
Érdekességek

Mi történik, ha egy repülőgép teli tankkal próbál landolni?

2025. 09. 05.
Load More
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Celebek
  • Divat
  • Emberek
  • Érdekességek
  • Technológia
  • Természet
  • Történetek
  • Vicces