Az akromegália egy rendkívül ritka betegség. Ilyenkor a felnőtt szervezetében a növekedési hormon termelése hirtelen megnő, és ezt a folyamatot nem lehet visszafordítani.
Megváltozik a külső: az arcvonások durvábbak lesznek, megnő a kéz- és lábfej mérete. Emellett a beteg migréntől és testszerte jelentkező fájdalmaktól szenved.
A betegség kialakulásához számos ok vezethet: koponyasérülések, daganatok, agyvelőgyulladás. Az akromegália a kanyaró vagy az influenza szövődményeként is kialakulhat, egyes esetekben pedig súlyos terhesség és szülés után is jelentkezhet a nőknél.
A betegség tehát nem örökletes, így bárkit érinthet. Ha a beteg úgy dönt, hogy nem kezeli a betegséget, akkor egy idő után már nem fogja felismerni magát a tükörben, és a környezetében élők tekintetében félelmet és szánalmat fog látni – annyira „átalakul” a külseje.
Napjainkban léteznek eszközök az akromegália elleni küzdelemben, de ez a folyamat továbbra is nagyon nehéz. A növekedési hormon termelését gyógyszeresen lehet elnyomni. Ha szükséges, műtétet vagy sugárterápiát végeznek.
Köztudott, hogy az egykori világbajnok bokszoló, Nyikolaj Valujev is akromegáliában szenved. Az ő esetében a betegséget az agyalapi mirigy daganata okozza. A sportolónak nem könnyű: minden hónapban terápiára jár, és több műtéten is átesett. Mindenesetre jó, hogy legalább van valami lehetőség a küzdelemre.
Mary Websternek nem volt ilyen szerencséje. A gyönyörű lány élete folyamatos rémálommá vált. A forgatókönyv, amit el kellett viselnie, egy igazi body horror alapjául szolgálhatna, ami biztosan sokkolná a nézőket.
Mary Ann Webster 1874-ben született London egyik szegénynegyedében. Hét kisebb testvére volt, a család szegény volt, és persze mindenkinek ennie kellett, így Mary már egészen fiatalon ápolónőként kezdett dolgozni.
A szülei büszkék voltak a lányukra. Ő volt a támaszuk és a segítségük. Ráadásul szép is volt, így borítékolható volt, hogy biztosan talál majd magának egy jó férjet. Mary beváltotta a családja reményeit.
A jövőben boldog anyának és hűséges feleségnek látta magát, soha nem keveredett rossz társaságba, és nem volt dolga kétes személyekkel.
A lány továbbra is a kórházban dolgozott. 29 éves korában megismerkedett Thomas Bevan virágkötő-dekoratőrrel. Hamarosan összeházasodtak, Mary felvette a férje nevét. Biztos volt benne, hogy a szorgalmat és az engedelmességet a sors megjutalmazza, és nagy boldogság vár rá.
Így is történt. Marynek és Thomasnak két fia és két lánya született. A család szerényen élt, de szeretet és megértés uralkodott benne. Pontosan azt az életet élte, amiről fiatalkorában álmodott. Sajnos azonban egy váratlan körülmény beárnyékolta a boldogságukat.
Az első gyermeke születése után Mary gyakori migrénes rohamoktól kezdett szenvedni. Amikor megszületett a negyedik gyermekük, a lány már alig bírta elviselni az izom- és ízületi fájdalmakat.
Ezek állandósult állapotok voltak, amelyek tíz éven keresztül csak fokozódtak. Egyre nehezebb volt elviselni, a fájdalom egyre nőtt, de a lány nem sietett kivizsgáltatni magát.
Többgyermekes anyaként Mary soha nem talált időt arra, hogy az egészségével foglalkozzon. Ráadásul Londonban ekkoriban egy jó orvoshoz nem lehetett ingyen eljutni, és felesleges pénzük sem volt.
A lány napról napra rosszabbul lett. Egy nap, amikor a tükörképére nézett, rájött, hogy a szépsége eltűnt, és ennek oka nem a négy gyermeke, hanem valami baljóslatú dolog. Valami, amit nem lehetett megmagyarázni.
Az első szakasz az arcvonások durvulása volt. Ez nagyon megváltoztatta Mary külsejét, de nem ez volt a végső állapot. Hamarosan a koponyája megnyúlt, az alsó állkapcsa széles és durva lett, az orra és a fülei groteszk méreteket öltöttek. Aztán a teste is megváltozott: a lábfeje, a keze, a vállai megnőttek.
Mary már nem hasonlított arra a törékeny lányra, aki egykor volt. Női ruhában furcsán festett, a gonosz emberek pedig gúnyolták.
A lány férje nagyon szerette, és eszébe sem jutott, hogy elhagyja. Sőt, Thomas megvédte Maryt a támadásoktól, támogatta, és továbbra is minden erejével azon volt, hogy a boldogság ne hagyja el az otthonukat.
Sajnos a 11 évig tartó házasságuk mégis véget ért. Thomas 1914-ben meghalt. Ekkorra Mary már tudta a bajai okát: az orvosok akromegáliát diagnosztizáltak nála, és közölték, hogy nem tudják megállítani a betegség lefolyását. Így a nő egyedül maradt négy gyermekével és egy gyógyíthatatlan betegséggel.
Hamarosan Maryt elbocsátották a munkahelyéről. Egész életében a londoni kórházban dolgozott. Sajnos a főnökség számára a lány csúfsága fontosabb volt az érdemeinél.
Eközben az akromegália tovább fejlődött. A járókelők ujjal mutogattak a lányra, a gyerekek sárral dobálták, a szomszédok sértő beceneveket találtak ki rá, és fütyültek utána.
Maryt nem vették fel rendes munkahelyre. Pedig bármire hajlandó lett volna, csak hogy megóvja a gyerekeit az éhezéstől. Rosszul ment a sora: még a legpokolibb munka sem hozott annyi pénzt, amennyiből el tudta volna tartani a családját.
Egy nap, miután egy újabb munkaadótól kapott elutasítást, Mary hazafelé tartott. Felfigyelt egy hirdetésre. „A legcsúnyább nő” versenyre kerestek jelentkezőket. A győztes pénzjutalmat kap.
Mary kész lett volna részt venni rajta, de már a gondolat is megrémítette, hogy milyen megaláztatáson kell majd keresztülmennie. Manapság egyes emberek számára normális dolog, hogy kinevettetik magukat, de egy akkori többgyermekes anya számára ez leírhatatlanul tragikus volt.
Mary már így is nehezen mutatkozott emberek között. A külseje hihetetlen szenvedést okozott neki. Nem volt hozzászokva, hogy „szörnyetegként” éljen, hiszen életének nagy részében szép volt. Ezt a kontrasztot nehéz elviselni. Mary számára az egyetlen ok az életre a gyermekei voltak.
Miattuk pedig elindult a versenyen. A „legcsúnyább nő” címet habozás nélkül Marynek adták. Ezen a néven a nő aztán hamarosan fellépésekre kezdett járni.
Mary győzelme után az újságírók versenyeztek egymással a „világ legcsúnyább nőjének” színes leírásaiban. Az újságok tele voltak róla szóló címekkel, a nőt különböző show-műsorokba kezdték hívni fellépni.
Rengeteg néző gyűlt össze, mindenki a saját szemével akarta látni a „szörnyeteget”.
1920-ban Mary Ann Bevan neve nagyon ismert volt egész Nagy-Britanniában. Ez felkeltette Sam Gumpertz, a Dreamland vidámpark tulajdonosának figyelmét. Az üzletember ajánlatot tett Marynek: legyen a freak show-jának sztárja, és költözzön a gyerekeivel Amerikába. A nő beleegyezett.
Gumpertz szörnycirkusza egyedülálló volt a maga nemében, ezért volt az ország legnépszerűbb cirkusza. A vendégek néha nem fértek be a terembe, minden előadás hatalmas bevételt hozott. Mary még Párizsban is turnézott. Akkoriban a francia fővárosban rendezték meg a világkiállítást.
Mary szerepe a show-ban egyszerű volt. Kiment a színpadra, nevetséges ruhában. Ott állt, mint egy próbababa – a nézőknek lehetőségük nyílt, hogy a legapróbb részletekig megvizsgálják. Aztán a konferanszié elmondta a kommentárjait és a szokásos vicceket, a tömeg pedig harsányan nevetett.
Egyébként Maryvel együtt a cirkusz színpadán megjelent egy szakállas nő, több törpe, sziámi ikrek és óriások. Sam Gumpertz bejárta a fél világot, hogy összegyűjtse ezt a csapatot.
Természetesen Mary nem volt elragadtatva attól, hogyan alakult a sorsa. De a gyermekei onnantól semmiben sem szenvedtek hiányt, tisztességes oktatásban részesülhettek, és boldog életet élhettek.
Mary 59 éves korában hunyt el a betegsége okozta szövődményekben. Élete során szoros kapcsolatot ápolt Harvey Cushing idegsebésszel. Az orvos kétségbeesetten szerette volna meggyógyítani a nőt a szörnyű betegségből, de minden próbálkozása hiábavaló volt. Ekkor a legjobb barátjává és védelmezőjévé vált.
Sajnos még napjainkban is előfordul, hogy Mary külseje gúnyolódás tárgyát képezi. Nem mindenki képes együttérzéssel viszonyulni a nő iránt. A sorsa összességében keveseket érdekel. Így volt ez Mary életében is – a környezete csak a csúfságát vette észre, és soha nem akart arra gondolni, hogy mi rejtőzhet mögötte.