Ez az ellenállás közel három évszázadon át tartott, de az indiánok nem érték el a kívánt eredményt.
A konfliktus korai szakaszában, mivel az indiánoknak primitív fegyvereik és alacsonyabb fejlettségi szintjük volt a hódítókkal szemben, nem tudtak nagyszabású katonai hadjáratokat szervezni.
Ezért leggyakrabban gerillataktikára támaszkodtak: leseket állítottak a kis telepescsoportoknak, váratlan éjszakai támadásokat intéztek a falvak ellen, felgyújtották a házakat, megölték a férfiakat és elrabolták a fiatal nőket.
De mi várt ezekre az európai nőkre az elfogásuk után?
Nézzük meg!
Az egyik legrégebbi hivatalosan dokumentált fogoly a dél-amerikai indiánoknál a spanyol konkvisztádorok, köztük Álvar Núñez Cabeza de Vaca és három társa volt. 1528-ban, egy sikertelen expedíciót követően, a konkvisztádorokat az apalachee törzs indiánjai fogták el (nem tévesztendő össze az apacs törzsekkel), de később sikerült elmenekülniük.
A következő két évszázadban, az európaiak és az őslakosok közötti folyamatos háborúk során az európaiak fogságba ejtése a szembenállás szerves részévé vált. A tudósok becslése szerint: szinte minden hónapban több száz európai nő és gyermek került különböző indián törzsek kezébe.
Az indiánokkal való összecsapás során a férfiak ellenálltak nekik, míg a nők (hagyományosan) a gyerekekkel együtt rejtőzködtek. Ha a telepesek csoportja nem tudta visszaverni a támadást, akkor az összes nő és gyermek potenciális fogoly lett (ha a győztes indiánok nem akartak bosszút állni).
Néha sebesült férfiak is fogságba estek. De alapos kiválogatás után az indiánok igyekeztek csak a tiszteket vagy a magas rangú katonákat életben hagyni, hogy később értékes árukra, fegyverekre vagy saját foglyaikra cseréljék őket.
Nyilvános amerikai történelmi dokumentumokból tudjuk, hogy 1810-ben az indiánok 1 foglyot 10 takaróra vagy 1 puskára és lőszerre cseréltek. A nők körülbelül kétszer annyit értek, ezért néhány európai rokonnak gyakran nehéz volt őket kiváltani a gyerekeikkel együtt.
Az összes többi férfira (különösen a sebesültekre) az indiánoknak egyszerűen nem volt szükségük.
A gyerekeket, különösen a 14 év alatti fiúkat, az indiánok munkaerőként használták. Arra kényszerítették őket, hogy házakat építsenek, vadásszanak és háztartási munkákat végezzenek. Egyes esetekben az idősebb indiánok örökbe fogadták a kisgyermekeket, ha elvesztették a sajátjukat az európaiakkal vívott harcban.
A fehér európai nők sorsa, akik az őslakos amerikaiak fogságába estek, jelentősen változott a törzstől, az elfogás körülményeitől és az egyéni tényezőktől függően. A foglyokkal való bánásmód lehet kegyetlen vagy viszonylag humánus is.
A cikk még nem ért véget, folytatás a következő oldalon:
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről:
